Agrárközélet

Élménybeszámoló a II. Élelmiszer- és Takarmányipari Szimpóziumról.

Agrofórum Online

2019 tavaszán a CHH Műszaki KFT második alkalommal szervezett teltházas tanácskozást, ahol a takarmány és az élelmiszeripar jeles szereplőit látta vendégül egy tartalmas szakmai napra.

Mi, a CHH Műszaki KFT-nél, a takarmány és az élelmiszeripar elkötelezett technológiai partnereként fontosnak tartjuk, hogy a tőlünk telhető legmagasabb szinten szolgáljuk ki Partnereinket információval a magfeldolgozás témakörében.

A rendezvény szervezésekor azt a célt tűztük ki, hogy a meghívott szakértő előadóink segítségével az aktuális kérdések közül egyet járjunk körül: nevezetesen az élelmezési és takarmányozási célú magok szennyezettségének kérdéskörét, ezen belül is a gyommagok káros hatásait.

Igyekeztünk a hallgatóságba azon cégek képviselőit és minőségbiztosítással foglalkozó szakembereit meghívni, akiket vagy azért érdekelhet ez a témakör, mert már most a legnagyobb feldolgozók között vannak, vagy azért, mert (véleményünk szerint) a fejlődési potenciál meg van bennük ahhoz, hogy a hazai élelmiszer célú magfeldolgozás vagy a takarmányipar meghatározó piaci szereplőivé váljanak.

Úgy állítottuk össze a szakmai programot, hogy az alapvető biológiai ismeretektől indulva, a jogi szabályozókkal folytatva kapcsolódjunk a termelési folyamatokhoz. Adjunk megoldási lehetőséget a magfeldolgozás technológia fejlesztésére és zárjuk a napot gyakorlati gépbemutatóval.

Meghívott szakértőink:

Prof. Dr. Kazinczi Gabriella

A Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar, Növénytudományi Intézet címzetes egyetemi tanára, intézetigazgatója, az MTA doktora.

Szakterülete: növényvédelem, virológia, gyombiológia

Dr. Pintér Csaba

A Pannon Egyetem Georgikon Kar, Keszthely nyugalmazott adjunktusa

Szakterülete: növényvédelem, valamint a biológiai témájú mikroszkópos fényképezés. Számos díjat nyert képeivel.

Közös előadásuk témája:

A gyommagvak szaporodásbiológiai jelentősége, gyommag- morfológia

Kertai Zoltán

osztályvezető, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)

Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság, Takarmányellenőrzési Osztály

Előadásának témája:

A takarmányok nemkívánatos anyaginak jogi szabályozása.

Dr. Tömösközi Sándor

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék docense, MTA tagja, a kémiai tudomány kandidátusa

Szakterülete: gabonakutatás, fehérjekémia, élelmiszer analitika
Előadásának témája: Gabonatisztaság, élelmiszerbiztonság, minősítés

A magunk részéről előadásainkban a Cimbria magfeldolgozó technológiát mutattuk be, kiemelve a tisztítógépek technológiai alkalmazási lehetőségeit a takarmányiparban.

Gyakorlati gépbemutatón a laborunkban a mag szeparálást szemléltettük, ötletet adva ahhoz, melyik géppel lehet a káros gyommagot eltávolítani.

További információk itt!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Csökkenhet a globális kukoricatermés és Kína mindent vinne

2020. november 28. 08:17

A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) elemzésében csökkentette a kukorica globális termésére vonatkozó előrejelzését a 2020/21-es gazdálkodási szezonra.

Jöhet a szarvasmarhák metánkibocsátását csökkentő takarmány

2021. november 21. 11:47

A szarvasmarhák erős üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentő takarmány-adalékanyag elsőként kerülhet piacra Európában.

Szójababot halmoznak fel a takarmánygyártók

2020. december 24. 14:02

A csökkenő kínálat több muníciót szolgáltatott a közelmúltbeli árnövekedéshez, és arra ösztönözheti a gazdákat, hogy 2021-ben nagyobb területen ültessenek szójababot a növekvő kereslet kielégítése érdekében.

Télen nagyobb odafigyelést igényel a baromfi takarmányozása

2024. október 14. 16:10

Ha szélsőségesek a körülmények, főleg ha hó is borítja a kertet, takarmánykiegészítésre még a szabad tartású baromfiaknak is szükségük van.