21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Agrárközélet

Erről érdemes tudni a fúrt kutak kapcsán!

AM Sajtóiroda

Továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutakat - közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az Agrárminisztérium elkötelezett a felelős vízgazdálkodás és az öntözéses gazdálkodás kiszélesítése mellett. E cél érdekében módosult korábban a vízgazdálkodásról szóló törvény is.

Az új szabályok megkönnyítették a mezőgazdasági öntözési célú kutak nyilvántartásba vételét és a vízjogi engedélyezés eljárását is. A bonyolult adminisztráció helyett egy egyszerűsített adatlapon kell a bejelentést megtenni, ha a vízkivétel kizárólag talajvízből történik. A szabályozás célja az volt, hogy megoldódjon az az évek óta súlyosbodó probléma, amelyet az engedély nélkül kialakított kutak jelentenek a mezőgazdaságnak és a környezetnek.

Fontos kitétel, hogy a kutat karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele nélkül, talaj-, illetve talajvíz-szennyezéssel nem érintett területen létesítsék, és annak talpmélysége az 50 métert nem haladja meg, illetve az első vízzáró réteget nem éri el. Lényeges továbbá az is, hogy a kút csak az üzemeltetője művelésében álló földterületek öntözését biztosíthatja – tette hozzá.

Nagy István kitért arra is, a bejelentési kötelezettséget szankciómentesen 2023. december 31-ig lehet megtenni a Nemzeti Földügyi Központnál. A bejelentés, illetve az engedélyezési eljárás mentes az illeték- és díjfizetési kötelezettség alól, aki ennek eleget tesz továbbra is díjmentesen üzemeltetheti a kútját – húzta alá az agrárminiszter.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Kitehetem már a leandert?

2022. április 17. 04:36

Az egyik legismertebb mediterrán növényünk a leander, amit előszeretettel tart minden kertbarát, sokszor még azok is, akik csak egy falatnyi erkéllyel rendelkeznek.

Mi okozza a fenyők tömeges pusztulását?

2019. január 31. 09:37

É. Zoltán kérdése: A tél beálltával egyre feltűnőbbé, láthatóvá válnak az elpusztult (kiszáradt) fenyők a környékünkön. Különösen a lucfenyőknél gyakori. Mi okozza a fenyők tömeges pusztulását?

Meddig kell tápoldatoznom ősszel a cserepes növényeket?

2024. október 3. 04:38

Azt szeretném megkérdezni, hogy meddig kell tápoldatoznom még a cserepes növényeket?

Mikor vigyem be a leandert?

2022. október 19. 05:38

A leander jó teleltetőhelye fagymentes, maximum 15 Celsius-fokig melegszik fel télen, de közben világos hely.