Agrárközélet

Felmérést indított a NAK a mezőgazdasági kártételek kapcsán

NAK

A gazdálkodók tapasztalatai szerint az elmúlt években több vármegyében is jelentősen megnőtt a vetési varjú állomány.

A varjak a szántóföldeken nagyon nagy károkat okoznak, kiszedik a vetőmagot, megdézsmálják a termést, illetve a településeken is egyre nagyobb számban jelennek meg. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országszerte kéri a gazdálkodókat a mezőgazdasági kártételek bejelentésére, melynek hatékonyabb felmérése érdekében készített egy online kérdőívet. A kérdőív kiterjed a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet 2. számú melléklete szerinti valamennyi védett és fokozottan védett állatfaj által okozott kárbejelentésre.

A felmérés célja egy országos adatbázis kialakítása, amelynek adatai alapján a NAK kezdeményezni tudja a vonatkozó jogszabályok módosítását. A szabályozási környezet módosítását már korábban is kezdeményeztük, de az nem járt eredménnyel. Több esetben olyan visszajelzések érkeztek a hatóság, illetve a döntéshozók részéről, hogy nem érkeznek be hozzájuk nagy számban riasztási, gyérítési kérelmek, emiatt meglátásuk szerint a varjak nem okozhatnak jelentős problémát a gazdálkodóknak. Másrészt a védettség uniós szinten került meghatározásra, az állomány nagyságát is uniós szinten vizsgálják, és vannak olyan országok, ahol csökken a varjak száma. Ebből a szempontból fontos, hogy a kártételekről, azok kiterjedéséről és mértékéről pontosabb adatok álljanak rendelkezésre. A NAK emiatt országos felmérést indít a gazdálkodók körében, vármegyei szervezetei segítségével rögzítve a gazdálkodói jelzéseket a vetési varjak által okozott kártételekről.

Az ONLINE KÉRDŐÍV-re kattintva a kárbejelentés megtehető, azonban szükség esetén a falugazdászokat is kereshetik és kérhetik a segítségüket a kitöltésben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nemzetstratégiai kérdés a méhészet támogatása

2025. május 21. 11:10

Több tízmilliárd forintnyi támogatás segíti a hazai méhészeket 2027-ig. A cél: a méhtartás fenntartása és a beporzók védelme.

Bánki H. Dezső kapta idén a Vetőmag Szövetség-díjat

2025. május 19. 16:08

A Vetőmag Szövetség-díjat idén Bánki H. Dezső kapta, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a hazai vetőmagágazatnak.

Jótékonysági futás Szarvason a cukorbeteg gyermekekért

2025. május 18. 13:10

A Corteva futóversennyel támogatta a Diaboló Alapítványt, segítve a cukorbeteg gyermekek sportolását és életminőségének javítását.

Megalakult a Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ Karcagon

2025. május 14. 11:10

Megalakult a Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ, amely a hazai mezőgazdaság klímaváltozáshoz való alkalmazkodását támogatja.

Idén a zöld és a kétszínű krizantém a sláger

2018. november 1. 08:33

Tekintve az erősen szezonális jelleget, a termesztés és a logisztika, értékesítés is komoly szervezést és feszes időzítést igényel a krizantém esetében. A vágott virágot több napos pulton tartásra felkészítve kell átadni a boltosoknak.

Ne bízza az időjárásra munkája gyümölcsét!

2020. május 5. 09:57

A gazdálkodók munkáját évről évre egyre több veszély fenyegeti, ezek közül leginkább ki kell emelnünk a szélsőséges időjárást, amelyet már idén is megtapasztalhattunk, hisz a március utolsó hetében és április első napjaiban az egész országra kiterjedő fagy jelentős károkat okozott elsősorban a kertészeti kultúrákban, különösen a gyümölcstermesztésben. A fagyok után a következő károsító tényező az aszály lehet, amely hátráltatja a vetések kelését, fejlődését.

Indul a zöldség-gyümölcs kampány, Frutti és Veggi beindították a rakétákat

2018. március 29. 07:18

Kevés zöldséget és gyümölcsöt eszünk, ez számos betegség, elhízás stb. forrása. Ezért már gyermekkorban változtatni kell az étkezési szokásokon.

Idén először a repcénél is végeztek fajta-összehasonlító kísérleteket

2020. augusztus 19. 11:26

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ) és a Vetőmag Szövetséggel (VSZT) együttműködve – a kukoricát és az őszi búzát követően – már az őszi káposztarepcét is bevonta a fajta-összehasonlító kísérletek körébe.