Agrárközélet
Agrárközélet

Idén is kitüntetéseket adtak át az FM-ben március 15. alkalmából

Idén is kitüntetéseket adtak át az FM-ben március 15. alkalmából

Agrofórum Online

Ahogy az minden évben megszokott, idén is rengeteg agráriumban dolgozó személy kapott kitüntetést a Földművelésügyi Minisztériumban Fazekas Sándortól.

Ahogy az minden évben megszokott, idén is rengeteg agráriumban dolgozó személy kapott kitüntetést a Földművelésügyi Minisztériumban Fazekas Sándortól. A kutatók, hivatalnokok mellett cégvezetők, állatorvosok és gazdálkodók is elismerést vehettek át március 13-án.

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója, március 15. alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adja át

1. Dr. Kardeván Endre állatorvosnak, a Földművelésügyi Minisztérium nyugalmazott államtitkárának,
több mint négy évtizedes elhivatott állatorvosi tevékenysége, valamint Magyarország élelmiszerlánc-biztonsági és élelmiszerlánc-ellenőrzési rendszerének újjászervezése érdekében végzett kiemelkedő államigazgatási munkája elismeréseként,

2. Dr. ÖRSI JULIANNA Piroska a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület elnöke, a túrkevei Finta Múzeum nyugalmazott igazgatójának,
a magyar vidék kulturális örökségének megőrzése és a térségben élők életkörülményeinek javítása érdekében végzett kiemelkedő munkája, valamint jelentős tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként,

3. Dr. Apostol Jánosnak, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének szakértő felügyelőjének, cseresznye- és meggynemesítőnek,
négy és fél évtizedes kiemelkedő gyümölcsnemesítői, szakírói és ismeretterjesztő munkája, valamint hazai és nemzetközi szervezetekben végzett tevékenysége elismerésekén – aki később veszi át a kitüntetést,

a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adja át

1. Csurgó Sándor természetgyógyásznak, a tamási Bio-Fontana Labor alapító tulajdonosának, nyugalmazott középiskolai tanárnak,
a gyógynövénykultúra fejlesztése és népszerűsítése, valamint az egészségmegőrzés érdekében végzett több évtizedes, kiemelkedő oktatói, kutatói és termesztői tevékenysége elismeréseként,

2. Dr. Martinovich Lászlónak, a Földmérési és Távérzékelési Intézet osztályvezetőjének, az Óbudai Egyetem Geoinformatikai Intézetének címzetes egyetemi docensének,
a területalapú támogatások távérzékeléses ellenőrzési rendszerének kiépítésében, üzemeltetésében, valamint informatikai feladataiban és fejlesztésében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként,

3. Müller Józsefnek, a  Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetőjének,
a térség önkormányzatainak működőképességét, a vállalkozások és a lakosság minél jobb pénzügyi kiszolgálását biztosító kiemelkedő munkája, valamint a civil szervezeteket segítő tevékenysége elismeréseként,

4. Dr. Proksza Jánosnak, a a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. nyugalmazott igazgató-helyettesének,
a szegedi nemesítésű növényfajták piaci pozícióinak megerősítését szolgáló példaértékű szakmai és  vezetői tevékenysége elismeréseként,

5. Dr. Szent-Miklóssy Ferencnek, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó Kft. Kerti Kalendáriuma főszerkesztőjének,
az agrárium területén több mint négy és fél évtizeden át folytatott kiemelkedő munkája, a kertészek, kertbarátok érdekeinek képviselete és védelme érdekében végzett tevékenysége, valamint jelentős szakírói életműve elismeréseként.

a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adja át

1. Ambrus Lajosnak,  a Tündérkert mozgalom alapító tagjának,  József Attila-díjas írónak, a Kortárs Kiadó irodalmi vezetőjének, főszerkesztőnek,
a Kárpát-medencei szőlő- és gyümölcsfajtakincs megőrzése érdekében tevékenykedő Tündérkert mozgalom megalapításában és népszerűsítésében végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként – az elismerést fia, Ambrus Mátyás veszi át,

2. Czina Ferenc családi gazdálkodónak,
a magyar mezőgazdaság fejlődését szolgáló kiemelkedő munkája,  eredményes családi gazdálkodói tevékenysége, valamint a Szigetköz kulturális értékeinek megőrzését szolgáló erőfeszítései elismeréseként,

3. Csányi Sándornak, Karcag város volt alpolgármesterének,  a Kiskulcsosi Általános Iskola nyugalmazott  tanárának,
a város anyagi és szellemi értékeinek fejlesztését szolgáló lelkiismeretes, önzetlen településvezetői és közéleti tevékenysége elismeréseként

4. Erős Miklósnak, az Esztergom Szentgyörgymezői Kertbarátkör elnökének,
a kertkultúra értékeinek és hagyományainak megőrzése, illetve újrateremtése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként,

5. Dr. Feketéné Bicskei Évának, a Ciklus Környezetvédelmi Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetőjének,
a környezetvédelem és hulladékgazdálkodás területén végzett magas színvonalú munkája elismeréseként,

6. Dr. Kálmán Lászlónak, a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. tudományos tanácsadójának,
négy és fél évtizedes kiemelkedő, a gyakorlatban jól hasznosítható kukoricahibridek előállítását szolgáló tudományos kutatói tevékenysége elismeréseként,

7. Mélykuti Tibornak, az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. ügyvezető igazgatójának, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökének,
a hazai tejágazat fejlesztését és a tejtermékek fogyasztásának népszerűsítését szolgáló kiemelkedő munkája, valamint a tejpiac szereplői közötti összhang megteremtését szolgáló tevékenysége elismeréseként,

8. Mészáros Györgynek, a  Megoldás Kft. ügyvezetőjének, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ Közhasznú Alapítvány kuratóriuma elnökének,
a környezetvédelem népszerűsítését szolgáló sokoldalú tevékenysége elismeréseként,

9. Dr. Móré Attilának, az Alpha Befektetési Holding Zrt. elnökének,
az állategészségügy korszerűsítését szolgáló kiemelkedő munkája, valamint az állatgyógyítás fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként,

10. Németh Péternek, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológiai fejlesztőjének,
a szolgálat radarhálózatának kiépítésében és a radaradatok feldolgozásában, elemzésében, valamint a távérzékelésben végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként,

11. Varga Tibor Józsefnek, Egerbakta község polgármesterének,
a település fejlesztésével és a helyi természeti adottságokat kihasználva új munkahelyek teremtésével a lakosság helyben maradását szolgáló, kiemelkedő vezetői munkája elismeréseként.

a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adja át

1. Oláh Lajos kunhegyesi helytörténeti gyűjtőnek,
kiemelkedő helyi közéleti tevékenysége, valamint a Nagykunság és a Jászság néprajzi értékeinek megőrzését, illetve bemutatását szolgáló gyűjtőmunkája elismeréseként,

2. Tánczos Lászlónak, a a jakabszállási JELI 2000 Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének,
a mezőgazdaság fejlődése érdekében folytatott elméleti és gyakorlati munkája, valamint a növényvédelem fejlesztését szolgáló tevékenysége elismeréseként,

3. Vers Józsefnek, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrének,
a természeti értékek, különösen a Tihanyi-félsziget védelme és megőrzése érdekében végzett kiemelkedő munkája, valamint ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként.

A földművelésügyi miniszter Pro Alimentis Hungariae Díjat adományoz

1. Galicz Istvánnak, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola intézményvezető-helyettesének, tanműhelyvezetőnek,
a középfokú sütőipari szakképzés, különösen pék és cukrász tanulók oktatása területén végzett kiemelkedő munkája, hagyományőrző tevékenysége elismeréseként,

2. Dr. Kovács Péter Darnó-Hús Kft. üzletvezetőjének, címzetes egyetemi docensnek,
kiemelkedő színvonalon működtetett családi húsfeldolgozó és forgalmazó vállalkozásával elért eredményeiért,

3. Sósné dr. Gazdag Máriának, a Gazdag Mérnök Iroda Kft. ügyvezetőjének, a Magyar Élelmiszer-tudományi és Technológiai Egyesület szakosztályi elnökének,
az élelmiszeripar érdekében, különösen a tartósítóipar területén végzett több évtizedes kiemelkedő munkája elismeréseként.

Fasching Antal Díjat adományoz

1. Herczeg Ferencnek, a Földmérési és Távérzékelési Intézet osztályvezetőjének,
a földmérés szolgálatában hosszú időn át kifejtett eredményes munkájáért,
2. Rácz Kálmánnak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Földhivatala hivatalvezetőjének,
a földmérés területén végzett több mint három és fél évtizedes kiemelkedő munkája, széles körű közéleti tevékenysége elismeréseként,
3. Dr. Vincze Lászlónak, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézete nyugalmazott főiskolai docensének,
a földügyi-földmérési szakma érdekében hosszú időn át végzett kiemelkedő munkája,  a felsőoktatásban, főként a nagyméretarányú térképezés oktatása terén elért eredményei elismeréseként.

Konkoly Thege Sándor Díjat adományoz

1. Eicher Józsefnek, a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete ügyvezető igazgatójának,
a magyar sertéstenyésztés érdekében végzett elkötelezett munkájáért, kiállítások szervezése területén elért eredményeiért,
2. Dr. Márton Istvánnak, a Magyar Hereford Angus, Galloway Tenyésztők Egyesülete ügyvezető igazgatójának,
húsmarha tenyésztés és hízóállat külkereskedelem terén elért eredményei, a Magyar Állattenyésztők Szövetségében és más szakmai szervezetekben végzett kiemelkedő munkája elismeréseként,
3. Dr.  Szabó Ferencnek, a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszertudományi Kara egyetemi tanárának,
a hazai húsmarha tenyésztés érdekében végzett kiemelkedő oktatási és tudományos tevékenysége elismeréseként.

Ujhelyi Imre Díjat adományoz

1. Andrássy Istvánnak, a  Bicske Mezőgazdasági Zrt. nyugalmazott állattenyésztési igazgatójának,
a magyar Holstein-fríz tenyésztés érdekében végzett elkötelezett munkájáért, hazai és nemzetközi kiállításokon elért eredményeiért – az elismerést fia: Andrássy Balázs veszi át,

2. Babati Zoltánnak, a Babati és Társa Húsfeldolgozó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójának,
sertés- és marhahús feldolgozás és saját bolthálózatban történő értékesítés terén elért eredményei, szakmaközi szervezetekben  és a Vas Megyei Agrárkamara alelnökeként végzett munkája elismeréseként,

3. Bereczki Istvánnak, a Hartong Malt Kft. ügyvezető igazgatójának,
a hazai kézműves sörök fejlesztése és népszerűsítése érdekében végzett két évtizedes kiemelkedő munkájáért – a díjat később veszi át,

4. Csendesné Dolinay Margit pék szakoktatónak, a debreceni „KEVIN 98” Bt. munkatársának,
a pék szakma elkötelezettjeként végzett öt évtizedes kiemelkedő szakmai munkája, a felnőtt pék szakképzés területén végzett tevékenysége, HÍR programban elért eredményei elismeréseként,

5. Dr. Cserhalmi Zsuzsannának, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Élelmiszertudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársának,
az élelmiszerlánc-vizsgálat területén hosszú időn át végzett munkája, szakmai irodalmat népszerűsítő tevékenysége elismeréseként,

6. Simon Miklósnak, a jászberényi Simon Virágkertészet tulajdonosának,
virág- és dísznövénytermesztés területén családi vállalkozásban elért eredményei, szülővárosa  lakókörnyezetének  szépítése, civil szervezetek munkájában végzett tevékenysége elismeréseként.

az Életfa Emlékplakett Gyémánt fokozata kitüntetést adományozza

1. Dr. Pataki Ervinnek, a Szent István Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárának,  a Magyar Rovartani és a Növényvédelmi Társaság tagjának,
a magyar agrár-felsőoktatásban több évtizeden át folytatott kiemelkedő oktatói tevékenysége, különösen a növényvédelem érdekében végzett munkája, magas színvonalú  jegyzetei és rovarábrázolási  munkássága elismeréseként – aki március 11-én ünnepelte a 100. születésnapját –

az Életfa Emlékplakett Ezüst Fokozata kitüntetést adományozza

1. Dr. Kiss Istvánnak, a Budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárának,
az élelmiszer-biztonsági mérnökképzés területén hosszú időn át végzett kiemelkedő oktatói tevékenysége, a MÉTE titkáraként kifejtett közéleti tevékenysége elismeréseként,

2. Kokics Tibornak, a Kertészeti Egyesülés nyugalmazott igazgatójának,
a magyar közterületi kertkultúra, a zöldfelület gazdálkodás, a természeti környezet fejlesztése terén hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként,

3. Müller Jánosnak, a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége nyugalmazott lótenyésztési felügyelőjének,
hat évtizeden át a magyar hidegvérű lóállomány tenyésztését szolgáló kiemelkedő munkája elismeréseként,

4. Dr. Szentpéteri Lászlónak, a  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás nyugalmazott hatósági főállatorvosának,
több évtizeden keresztül körzeti állatorvosként végzett magas színvonalú munkája elismeréseként,

5. Zsámboki Sándornak, a  Földművelésügyi Minisztérium nyugalmazott főosztályvezetőjének,
a földügyi szakigazgatás területén elért eredményei, kimagasló életpályája elismeréseként.

az Életfa Emlékplakett Bronz Fokozata kitüntetés adományozza

1. Dobri Lajosnak, a Zala Megyei Lovassport Szövetség vezetőjének, lótenyésztőnek,
több mint negyven éven át a lovassport területén végzett munkája, eredményes lótenyésztői tevékenysége, a huszárhagyományok megőrzését szolgáló munkássága elismeréseként

2. Dr. Fehér Andrásnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság nyugalmazott kerületi főállatorvosának,
több évtizeden keresztül körzeti állatorvosként, később kerületi főállatorvosként végzett magas színvonalú munkájáért,

3. Dr. Görgényi Zsuzsanna Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal – mai nevén Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal – nyugalmazott osztályvezető főállatorvosának,
négy évtizedes, az állategészségügy és az élelmiszerlánc-biztonság területén végzett hatósági és oktató munkája elismeréseként,

4. Dr. Jankó Gábornak, a Csongrád Megyei Állategészségügyi Állomás és Élelmiszer-ellenőrzési Központ nyugalmazott kerületi főállatorvosának,
több évtizedes kiemelkedő hatósági állatorvosi munkája elismeréseként, az ügyfelekkel, gazdákkal való együttműködés terén elért eredményeiért,

5. Dr. Papp Tibornénak, a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. technikusának,
kenyér- és takarmány-gabonafélék termelésfejlesztését szolgáló jövedelmezőségi és ökonómiai kutatások kivitelezése érdekében végzett munkája elismeréseként,

6. Dr. Wilhelm Sándornak, a Petőfi Sándor Elméleti Líceum nyugalmazott biológiatanárának, halbiológusnak
oktató és kutató munkája, magyar és román nyelvű halászati ismeretterjesztő tevékenysége, a partium kulturális és néprajzi hagyományainak megőrzése területén végzett kiemelkedő munkája, a székelyhídi múzeum létrehozása elismeréseként.

Miniszteri Elismerő Oklevelet adományoz

1. Alföldi Attilának, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mérőközpont vezetőjének,
a környezetvédelem területén kifejtett másfél évtizedes kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként,

2. Bagi István Truffleminers Kft. ügyvezetőjének,
a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállítási anyagát gyarapító rekord méretű szarvasgomba önzetlen felajánlásáért, a szarvasgomba kultúra fejlesztése érdekében kifejtett tevékenyégéért,

3. Bakos Veronikának, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárpiaci Főosztálya referensének,
a tárca zöldség-gyümölcs stratégiája kidolgozása során végzett kiemelkedő munkájáért,

4. Balogh Anikónak, a Földművelésügyi Minisztérium Földvagyon-gazdálkodási Főosztály titkársági referensének,
több mint két évtizedes precíz szakmai munkája elismeréseként,

5. Bárdos Istvánnak, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnökének,
a hazánkban rendezett 34. Postagalamb Olimpia szervezése és lebonyolítása során végzett kiemelkedő munkája elismeréseként,

6. Dr. Barnáné dr. Vincze Viktóriának, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság osztályvezetőjének,
az élelmiszerlánc-biztonság területén végzett kiemelkedő munkájáért,

7. Bauerné Szabó Rékának, a Földművelésügyi Minisztérium EU és FAO Főosztálya referensének,
az európai uniós ügyek koordinációjában végzett lelkiismeretes, magas színvonalú munkájáért,

8. Bóta György Andrásnak, a NÉBIH Földművelésügyi Igazgatósága hatósági és igazgatási szakreferensének,
a fenntartható bio üzemanyag  termeléshez kapcsolódó rendszer  kiépítésében, jogszabályi alapjainak megteremtésében végzett munkájáért,

9. Czipóth Pálnak, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség hatósági ügyintézőjének,
kiemelkedő hulladékgazdálkodási és környezetvédelmi hatósági munkája elismeréseként,

10. Dr. Csillag Gyulának, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc- biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága hatósági állatorvosának,
három és fél évtizedes hatósági állatorvosi tevékenysége, élelmiszer-higiénia területén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, nyugdíjba vonulása alkalmából,

11. Csire Imrének, a Szombathelyi Járási Földhivatal földmérési ügyintézőjének,
a részarány kiadás során keletkezet osztatlan közös földtulajdon megszüntetése érdekében végzett  magas  színvonalú szervező- és koordináló munkája elismeréseként,

12. Csokona Emőkének, az FM DASZK  kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium iskolatitkárának,
az intézményben végzett két évtizedes lelkiismeretes munkája elismeréseként,

13. Dobos Ágnesnek, a NÉBIH Rendszerszervezési és Felügyeleti Igazgatóság fejlesztési referensének,
különböző operatív programok megvalósítási projektjeinek kidolgozása során végzett munkája elismeréseként,

14. Dobosi Ildikónak, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi  és Természetvédelmi Felügyelőség ügyintézőjének,
kármentesítési, bányahatósági és vízjogi engedélyezési területen végzett kiemelkedő koordinációs munkája elismeréseként,

15. Dobosné Kovács Györgyinek, a NÉBIH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság képzési referensének,
élelmiszer- és takarmánybiztonsági területen végzett munkája elismeréseként,

16. Dr. Ebesfalvi Saroltának, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területi felügyelőjének,
a Beregi sík fokozottan védett élőhelyeinek védelme, megőrzése érdekében kifejtett munkája, ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként,

17. Gárdosi Lászlónak, a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet pincevezetőjének,
a muzeális értékű borkészlet és borpince gondozása, karbantartása érdekében végzett munkája elismeréseként,

18. Dr. Halász Györgynek, a Fejér Megyei Kormányhivatal, Bicskei Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala járási főállatorvosának,
több évtizedes, ügyfélközpontú közigazgatási, hatósági állategészségügyi munkája elismeréseként,

19. Hegyi Györgynek, a Magyar Postagalamb Sportszövetség alelnökének,  a Tisza-tó Tagszövetség elnökének,
a hazánkban rendezett 34. Postagalamb Olimpia szervezése és lebonyolítása során végzett kiemelkedő munkája elismeréseként,

20. Holló Lászlónak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság igazgatójának,
több évtizedes, a gazdálkodók körében is elismert kiemelkedő szakmai munkájáért,

21. Irsáné Horváth Gabriella titkárnőnek, a Földművelésügyi Minisztérium Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztálya munkatársának,
a szervezeti egység munkáját segítő két évtizedes titkárnői munkája elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából,

22. Jankuné Dr. Kürthy Gyöngyinek, az Agrárgazdasági Kutató Intézet osztályvezetőjének,
az agrár-kereskedelmi és az ökogazdálkodás területén végzett kutatómunkája, hatásvizsgálatai elismeréseként,

23. Juracsekné Nádasdi Juditnak, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Agrár-környezettudományi Kutatóintézet vezető asszisztensének, vegyésznek,
a hazai környezettudományi vizsgálatokban, különösen környezeti kémiai minták és genetikai szennyezettségek tanulmányozása terén évtizedek óta kifejtett odaadó szakmai munkája elismeréseként,

24. Kárpáti Éva Anitának, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Területi Ellenőrzési Főosztálya szakreferensének,
a Technikai Segítségnyújtási támogatások helyszíni ellenőrzése terén végzett munkája elismeréseként,

25. Kecskés Lajos Földművelésügyi Minisztérium Földügyi Főosztálya főfelügyelőjének,
a földügyi szakigazgatásban, a kormányhivatalok földhivatalai hatósági feladatainak szakmai irányításában végzett kiemelkedő munkájáért,

26. Dr. Kiczenko Alexejnek, Hegyeshalom nyugalmazott határállomási állatorvosának,
számos állategészségügyi megbetegedés felszámolásában végzett áldozatos és sikeres munkája, szakelőadói tevékenysége, életútja elismeréseként – betegsége miatt az elismerést Lánya, Ratkoviczné Kiczenkó Lukrécia veszi át – gyógyulást kívánunk,

27. Király Ritának, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet közigazgatási tanácsadójának,
vagyongazdálkodási területen nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként,

28. Kovács Ivánnak, a Földmérési és Távérzékelési Intézet osztályvezetőjének,
földmérési és térinformatikai területen kifejtett kimagasló munkájáért,

29. Kovács Szilviának,  Karcag Város Önkormányzata alpolgármesterének,
a Legszebb Konyhakertek programmal a hagyományos népi kertkultúrát, a családi gazdálkodást újraélesztő, a vidék régi arculatát visszaadó kiemelkedő munkája elismeréseként,

30. Kovácsné Haraga Kornéliának, a Budapesti 2. számú Földhivatal ingatlan-nyilvántartási ügyintézőjének,
a földügyi ágazatban végzett kiemelkedő szakmai gyakorlati tevékenységéért,

31. Kováts Dávidnak, a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztálya természetvédelmi szakreferensének,
a Natura 2000 programmal kapcsolatos erdőgazdálkodást érintő szakmai és kutatási anyagok kidolgozása során végzett kiemelkedő munkájáért,

32. Dr. Lele Istvánnak, a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. jogtanácsosának,
a magyar agrárkutatás szolgálatáért, a GMO mentes szegedi növényfajták oltalmazásában végzett jogi munkájáért,

33. Magyari Ritának, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárközgazdasági Főosztálya tanácsosának,
a Közös Agrárpolitika 2014-2020-as reformjának Magyarországi bevezetése, a közvetlen támogatások zöld komponensének hazai jogrendbe ültetése érdekében végzett kiemelkedő munkájáért,

34. Matuska Sándornak, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága osztályvezetőjének, megbízott igazgatónak,
közösségi finanszírozású agrár- és vidékfejlesztési programok megvalósítása érdekében végzett munkája elismeréseként,

35. Mogyorós Edit Nórának, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság mezőgazdasági felügyelőjének,
a természetvédelmi vagyonkezelés, a természetvédelmi célú mezőgazdasági támogatások koordinációja terén végzett munkája elismeréseként,

36. Papp Bélának, a Truffleminers Kft. munkatársának,
a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállítási anyagát gyarapító rekord méretű szarvasgomba önzetlen felajánlásáért, a szarvasgomba kultúra fejlesztése érdekében kifejtett tevékenyégéért,

37. Papp Gézának, az  Etyeki Czímzetes Pálinkafőzde alapító-tulajdonosának,
a minőségi pálinkafőzést szolgáló elhivatott munkája elismeréseként,

38. Sevecsek Judit Mónikának, a Földművelésügyi Minisztérium Agrár és Halászati Alapok Hatósági Főosztálya  referensének,
a halászat területén végzett kiemelkedő és eredményes ellenőrző tevékenységéért,

39. Somogyiné Pálos Évának, a  NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága engedélyezési mérnökszakértőjének,
a növényvédőszer-engedélyezés terén végzett több évtizedes lelkiismeretes, precíz munkájáért,

40. Szabó Ildikó Tündének, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Fejér Megyei Kirendeltsége ellenőrének,
agrár és vidékfejlesztési támogatások helyszíni ellenőrzése során végzett kiemelkedő munkája elismeréseként,

41. Szabó Lajosnak, a Vas Megyei Kormányhivatal Földhivatala hivatalvezetőjének,
a részarány kiadás során keletkezet osztatlan közös földtulajdon megszüntetése érdekében végzett  magas  színvonalú szervező- és koordináló munkája elismeréseként,

42. Szabó Sándor nemzetközi díjas kisállat- és galambtenyésztőnek,  Heves Város Önkormányzata jegyzőjének,
az európai kisállattenyésztésben kifejtett több évtizedes kimagasló tenyésztői és fajtanemesítői, itthon és külföldön is  elismert  tevékenységéért,

43. Dr. Szegedi Lászlónak, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúböszörményi Járási Hivatal járási főállatorvosának,
az állattartók és az élelmiszer-előállító üzemek munkáját elősegítő kiemelkedő hatósági munkája elismeréseként,

44. Takács Bódis Attilának, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság informatikusának,
az igazgatóság látogató- és bemutatóhelyek informatikai és biztonsági rendszerének fenntartása érdekében végzett kiemelkedő munkájáért,

45. Tháler Józsefnek,  a fegyverneki Házi farmer Bt. ügyvezetőjének,
a helyi közmunkaprogram szervezésében és működtetésében végzett kiemelkedő munkájáért,

46. Taray Tünde Katalinnak, a Közép-Tisza- vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség zajvédelmi ügyintézőjének,
a másodfokú döntéseket előkészítése terén végzett két évtizedes kiemelkedő munkája elismerésekén,

47. Dr. Tóth Sándornak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága osztályvezető főállatorvosának,
az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági érdekek koordinációját biztosító kiemelkedő hatósági munkája elismeréseként,

48. Vadai György Karcagi családi gazdálkodónak,
mezőgazdasági területen hosszú időn át végzett munkája, a helyi Gazdakörben és Agrárkamarában kifejtett tevékenysége elismeréseként,

49. Vass Renátának, a kuncsorbai Tisza-menti LEADER Közhasznú Egyesület munkaszervezet vezetőjének,
vidékfejlesztési területen végzett kiemelkedő munkája, a kistérség fejlesztési projektjeinek megvalósítása érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként,

50. Wéber Eszternek, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatósága ügyintézőjének,
baromfi és sertés állatjóléti támogatási programok megvalósítása területén végzett munkája elismeréseként.

(kormany.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Több mint hetven milliárdot költöttek az erdők megújulására

2018. március 21. 14:01

A 22 állami erdőgazdaság 2010 óta összesen 71,3 milliárd forintot fordított az erdők megújulására.

Hatalmas sikerrel zárt a régió legnagyobb vadászati kiállítása

2018. február 18. 20:20

A régió legjelentősebb vadászati, fegyver- és horgászrendezvényén 10 ország 310 kiállítójára csaknem 55 ezren voltak kíváncsiak.

Figyelő: Nagy István lesz az új földművelésügyi miniszter

2018. április 26. 07:16

A Figyelő információi szerint szinte végleges a negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsora, eszerint földművelésügyi miniszternek Nagy Istvánt kérte fel Orbán Viktor.

Változás lesz az agrárminiszteri poszton

2018. április 25. 06:57

Nem vállalja az újabb négy évre szóló megbízást Fazekas Sándor, az agrártárca vezetése helyett a Fidesz-frakció munkáját erősítené az új kormányzati ciklusban.