20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Agrárközélet

Klímaválság és fenntartható fejlődés – Tanulmányi csapatversenyt hirdet az MTA

MTA Sajtóközlemény

A Magyar Tudományos Akadémia tanulmányi versenyt hirdet klímaválság és fenttartható fejlődés témakörben 9-12. osztályos diákoknak. A versenyre 2022. október 19-én, 16 óráig lehet nevezni. A legjobban teljesítő csapatoknak és tanáraiknak értékes díjakat ajánl fel az MTA, a döntő győztesei pedig elutazhatnak a Franciaországban épülő kísérleti erőműhöz, a magya részvétellel is épülő ITER-hez.

Klímaváltozás? A szakértők már sokkal inkább klímaválságot, sőt klímavészhelyzetet emlegetnek. Elkerülhető a civilizációnk összeomlása? Hogyan függ össze a felmelegedés problémája a természeti erőforrások pazarlásával, a természetkárosítással és a túlfogyasztással? Mit tehet az emberiség, és mit tehet az egyes ember, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedése az iparosodás előtti időkhöz képest legalább 2 Celsius-fok alatt maradjon?

A fenti kérdésekkel mindannyiunknak foglalkozni kell azokért, akiknek a jövője a tét. Az MTA számára az egyik legsürgetőbb lépés, hogy hiteles forrásokon alapuló ismereteket közvetítsen, valamint eszközöket adjon a leginkább érintett korosztály tagjainak kezébe ahhoz, hogy maguk is elmélyedjenek a témában, és hatékonyan felléphessenek a fenntartható jövőért.

A Magyar Tudományos Akadémia tanulmányi versenyt hirdet annak érdekében, hogy erősítse a középiskolás korosztály tájékozottságát és vitakészségét a fenntarthatóság témájában, hiteles tudást adjon, és cselekvésre ösztönözzön.

A fenntartható jövőért még lehet mit tenni, ám ehhez közösen kell cselekednünk, méghozzá késlekedés nélkül

– hangsúlyozta Freund Tamás, az MTA elnöke a verseny alkalmából a diákoknak küldött videóköszöntőjében.

Az Akadémia annál is inkább fontosnak tartja a fiatalok megszólítását és támogatását, mert érzékeli a probléma generációs jellegét, vagyis azt, hogy a fiatalok szenvedik el a korábbi évtizedek technológiai fejlődésének, az idősebb generációk sok tekintetben pazarló életmódjának negatív következményeit.

Az MTA a szervezésen túl a verseny szakmai hátterét is biztosítja. A versenyfeladatok és a felkészülést segítő szakmai tartalmak kidolgozásában a terület legkiválóbb kutatói, így Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, Bartholy Judit klímakutató vagy Boda Zsolt társadalomkutató vettek részt pedagógusokkal, oktatási szakértőkkel együttműködve.

A 2022. októbertől 2023. januárig tartó, magyar nyelvű tanulmányi versenyen magyarországi és határon túli, magyar nyelven (is) oktató középiskolák háromfős diákcsapatai mérhetik össze tudásukat. A három fordulóból álló verseny teszteli a diákok lexikális és alkalmazott tudását, próbára teszi tájékozottságukat és kreativitásukat. A csapatok felkészülhetnek és versenyezhetnek önállóan, de igénybe vehetik felkészítő tanár segítségét is.

A legjobban teljesítő csapatok és felkészítőik értékes tárgynyereményekben részesülnek, a győztes csapat és felkészítő tanára pedig többnapos szakmai utazást nyer a dél-franciaországi kísérleti erőműhöz, a magyar részvétellel is épülő ITER-hez.

Díjat nemcsak a döntőben való részvételért, hanem – meghatározott tesztpontszám elérése esetén – fordulónként is lehet kapni.

A csapatok 2022. október 19-én 16 óráig nevezhetnek a versenyre, amely két online fordulóból és egy élőben megtartott döntőből áll.

A döntőt a Magyar Tudományos Akadémia székházában rendezik meg 2023. január 14-én. Az eseményt az MTA élőben közvetíti a YouTube-csatornáján.

A részvétel pontos feltételeiról és minden, a versennyel kapcsolatos tudnivalóról a VERSENY.MTA.HU
oldalon tájékozódhat.

Háttér:

A Magyar Tudományos Akadémia 2021-ben indította el Középiskolai MTA Alumni Programját [3]. A program célja, hogy az Akadémia köztestületének tagjai – köztük a legtöbb magyar kutató – a
legfogékonyabb generáció, a középiskolások körében népszerűsítsék a tudományos és kreatív gondolkodást. Freund Tamás felhívására eddig a 18 ezer fős köztestület csaknem 1700 tagja vállalta, hogy akár saját középiskolájában, akár más hazai vagy határon túli középiskolában előadást tart. A
programhoz eddig több mint 100 iskola csatlakozott 200-nál is több előadással.

Az MTA az Alumni Programon keresztül idén kitüntetett figyelmet szentel a klímaváltozás és fenntarthatóság problémájának. A szakterület kutatói által kidolgozott, folyamatosan bővülő, változatos tartalomcsomag videókkal, infografikákkal, szöveges segédanyagokkal és hiteles szakirodalmi forráslistákkal segíti a téma alapos megismerését, valamint a tanulmányi versenyre való felkészülést.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Növényekből is lehet műanyag

2021. október 26. 07:36

Tisztán kőolajszármazék-alapú erőforrások mellett növények felhasználásával részben helyettesíthetők a műanyagok, ami nagyban hozzájárulhat a fenntartható fejlődéshez. Ezt a területet kutatja dr. Lendvai László, a győri Széchenyi István Egyetem adjunktusa, aki elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János-ösztöndíját.

Elhunyt Schmidt János, a takarmányozástudomány kiemelkedő alakja

2020. november 21. 06:36

Schmidt Jánost, a kiemelkedő tudóst 2020. november 19-én érte a halál.

A klímaváltozás és a fenntarthatóság kiemelt téma az MTA versenyén

2023. február 9. 15:36

Kilenc magyarországi – ebből négy budapesti – és egy határon túli csapat jutott be a Magyar Tudományos Akadémia által szervezett tanulmányi verseny döntőjébe. A háromfős középiskolás csapatok a klímaváltozás és fenntarthatóság témakörében mérik össze tudásukat március 4-én.

Rekordszámú kutatónő az MTA új doktorai között

2022. június 29. 12:36

Június 28-án vehették át oklevelüket az MTA új doktorai.