Agrárközélet

Könnyítik a génszerkesztési szabályozást Angliában

Agrofórum Online

George Eustice brit mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszter bejelentette, hogy nyilvános konzultációt követően enyhülnek Angliában a mezőgazdasági kutatások génszerkesztésével kapcsolatos előírásai.

A szabályok most nagyrészt összhangban lesznek a növények kutatására és fejlesztésére szolgáló hagyományos tenyésztési módszerekkel, bár a tudósoknak továbbra is értesíteniük kell a kormányt minden kutatási kísérletről.

„Ez egy olyan eszköz, amely segíthet nekünk az előttünk álló legnagyobb kihívások leküzdésében az élelmezésbiztonság, az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség megőrzése ügyében” – közölte George Eustice.

A technológia ugyanazokkal a szigorú szabályokkal szembesül, amelyek a genetikai módosítással járó kutatásokra is vonatkoznak. A génszerkesztés eltér a genetikai módosítástól (GM), mivel nem eredményezi más fajokból származó DNS bejuttatását. A támogatók szerint a génszerkesztés a hagyományos tenyésztéssel egyenértékűnek tekinthető, de sokszor gyorsabb.

Az ellenzők azonban úgy vélik, hogy a technológiát inkább a vállalati érdekek előmozdítására fogják használni, mintsem a mezőgazdaság előtt álló alapvető problémák kezelésére, amelyek közé a termények sokféleségének hiánya és a hasznos rovarok számának csökkenése tartozik.

„A növények és állatok DNS-ének megváltoztatása, hogy átmenetileg immunisak legyenek a betegségekre, nem hosszú távú megoldás; elsősorban olyan megoldásokba kell fektetnünk, amelyek foglalkoznak a betegségek és kártevők okaival” – hangsúlyozták ellenzők.

A szabályok módosítása nem vonatkozik a növények fogyasztóknak történő értékesítésére, amelyekre mind a génszerkesztés, mind a génmódosítás tekintetében továbbra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, bár további felülvizsgálatot terveznek a döntéshozók – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

Az Európai Unió ugyanazokat a szabályokat alkalmazza mind a génszerkesztésre, mind a génmódosításra, bár az Európai Bizottság felülvizsgálatot indított, amely megnyithatja az ajtót a génekkel szerkesztett növényekre vonatkozó korlátozások esetleges feloldása előtt.

A változás csak Angliára vonatkozik, mivel a mezőgazdaságban az Egyesült Királyságon belül Skócia, Wales és Észak-Írország saját szabályokat határoz meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Európa fél az éhezéstől, elérkezhet a génszerkesztett növények ideje

2023. július 10. 16:10

Alaposan ráijesztett Európára a tavalyi nyár, az aszályok, a hatalmas termésveszteségek és a kiszáradt folyók stratégiaváltásra késztethetik az élelmiszertermelés területén. Elérkezhet a génszerkesztett növények ideje.

Jöhet a GMO? Mást mond a szaktárca, és mást a szakmai egyesület

2023. július 14. 12:40

A génmódosítás helyett a génszerkesztés lett az új kulcsszó a növénytermesztésben. Az Európai Unió utóbbival megengedőbbnek tűnik, a magyar álláspont azonban változatlanul szigorú.

Először igazolták, hogy génszerkesztéssel módosított haszonnövény is azonosítható PCR alapú módszerekkel

2020. szeptember 18. 13:45

A GMO-mentes élelmiszerekért dolgozó civil szervezetek csoportja és egy élelmiszerkereskedelmi vállalat jelentette be a világon az első olyan molekuláris (qPCR) módszer kifejlesztését és közzétételét, amely alkalmas génszerkesztéssel létrehozott haszonnövény kimutatására.

GMO kilátások Európában

2023. július 17. 08:10

A globális felmelegedés fokozódásával egyes szakértők az extrém hőmérsékleti viszonyokat és a szárazságot elviselni képes új (Genetically Modified Organisms/GMO-nak minősített) növényfajták használatát szorgalmazzák a mezőgazdaság további zavartalan működtetése érdekében. Az Európai Bizottság szóvivője szerint az új géntechnológiai eljárásokkal előállított növények kulcsszerepet játszhatnak a termés kártevőkkel, betegségekkel és az éghajlatváltozás kihívásaival szemben való fenntartható védelmének kidolgozásában.