Agrárközélet

Lázár: Hódmezővásárhely agrár-felsőoktatási központ lehetne

Agrofórum Online

Lázár János szerint ott, ahol az agrár-felsőoktatás nem önálló, az agrárképzés csak mostohagyermek.

Önálló agrár-felsőoktatási központ jöhet létre Hódmezővásárhelyen – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a város közgyűlésének ülésén, írta a vasarhely24.com.

A helyi hírportál tudósítása szerint a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus úgy fogalmazott, ott, ahol az agrár-felsőoktatás nem önálló, mint például a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Hódmezővásárhelyen működő mezőgazdasági kara esetében, ott az agrárképzés mostohagyermek.

A miniszter az SZTE vásárhelyi tagintézményhez való hozzáállását „vérlázítónak” nevezte. Úgy vélte, a kart a megszokás és anyagi érdekek miatt tartják csak fent a mai napig.

Lázár János közölte, ahhoz, hogy ez – mint a nemzet számára kiemelten fontos agrárképzés – megváltozzon, a kormánynak kell bátornak lennie és leválasztania, saját kézbe vennie az agrár-felsőoktatást, úgy, hogy az országban három-négy ilyen képzési központot alakít ki. Az egyik ilyen központ egyértelműen Hódmezővásárhely lenne, agrárhagyományai és múltja miatt – mondta a politikus.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Továbbtanulna? Itt a 25 legjobb agráregyetem listája

2018. március 27. 15:13

Svéd, norvég, svájci, kanadai intézmény is van a TOP25-ben, de vajon hol végeztek a magyar agrárkarok?

,,Tanuljunk egymástól” program a Hechta Kft. szervezésében

2022. szeptember 5. 10:40

A Hechta Kft. az elmúlt időben egyre több videófilmet készített főleg az Amalgerol®, Magyarország egyik első növény- és talajkondicionáló készítményével kapcsolatos termelői tapasztalatokról.

A végzős hallgatók elbúcsúztak az alma matertől

2022. október 6. 16:24

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán idén októberben is átélhetik az évszázados múltra visszatekintő, mára már a Győr-Moson-Sopron megyei értéktár részét képező valétálást.

Az agrárszakember-utánpótlás biztosítása is célja az új megállapodásnak

2023. április 13. 10:38

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal.