Agrárközélet

Magasabb adókedvezmény kapható energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások és felújítások megvalósítása után

NAK

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény július végi módosítása alapján magasabb adókedvezmény vehető igénybe – egymást követő öt adóévben – az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások és felújítások megvalósítása után.

A törvény szerint a társasági adó kedvezményének mértéke 30-45% a beruházás helyszínétől függően (Közép-Magyarország régiójának nem támogatható települései, illetve a támogatható települései, valamint a többi régió), amely kedvezmény kisvállalkozások esetén további 20 százalékponttal, középvállalkozások esetében 10 százalékponttal növelhető, de legfeljebb a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeg lehet. A változtatásoknak köszönhetően az energiahatékonysági felújításnak minősülő világítás- és fűtéskorszerűsítés után is igényelhető az adókedvezmény.

Az adókedvezmény igénybevételének egyik feltétele, hogy az adózó az adókedvezmény igénybevételének első adóévében – az adóévi társasági adóbevallása benyújtásáig – rendelkezzen auditor által kiállított igazolással, amely alátámasztja, hogy beruházása, felújítása energiahatékonysági célokat szolgál. A másik feltétel a beruházás, felújítás 5 évig történő fenntartása.

A szükséges igazolás elkészítését végző, minősített auditorok megtalálhatóak ide kattintva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

A júliustól bevezetett számla adatszolgáltatáshoz kapcsolódó tapasztalatok

2020. október 13. 11:56

Az adatszolgáltatás kiterjesztését követően  – 2020. július 1-től  –  több problémát is felvet az, ha minden vásárlásról számlát kérünk. A beszerzések eladó által lejelentett számlái alapján egy  adóellenőr esetleg következtethet egy be nem jelentett tevékenységi körre, vagy a meglévő tevékenységi kör nagyobb volumenére, és az el nem számolt költségek figyelembevételével egy becslési eljárást is lefolytathat.

Ukrajnában a gabona csaknem tíz százalékát takarították már be

2021. július 21. 04:36

Ukrajna gabonaexportja július első felében, az új 2021/22-es július-június gazdálkodási szezon első hónapjában 926 000 tonnára nőtt, ami 206 000 tonnával meghaladja az egy évvel korábbit.

A NAV segít az őstermelőknek az szja-bevallásban

2018. február 2. 16:40

A tervezeteket a NAV 2018. március 15-től az ügyfélkapun elérhetővé teszi. A befizetési határidő május 22.

Törvénymódosításokat kezdeményez a kamara

2018. szeptember 26. 06:00

Három nagyobb, törvénymódosításokat kezdeményező csomagot készített elő a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.