Agrárközélet
Agrárközélet

Magyar oltóanyaggyártó-beruházás valósulhat meg Mongóliában

Magyar oltóanyaggyártó-beruházás valósulhat meg Mongóliában

MTI

A magyar kormány 57 millió dolláros oltóanyaggyártó-beruházásról kötött megállapodást Mongóliában, az Eximbank pedig 46 millió dolláros hitelkeretet nyitott annak támogatására, hogy a korábban már komoly piaci tapasztalatra szert tett magyar vízgazdálkodási és bányaipari cégek még nagyobb piaci részesedést tudjanak szerezni az ázsiai országban - közölte az Ulánbátorban tárgyaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön telefonon az MTI-vel.

A kormány keleti nyitás stratégiájának köszönhetően a vállalatok egyre több piacon tudnak megjelenni a Magyarországtól keletre eső világrészben – állapította meg a miniszter.

„A keleti nyitás stratégia keretében különösen figyelnünk kell Mongóliára, amely jelenleg a legnagyobb gazdasági növekedést produkálja Ázsiában. Gazdasága rendkívül nyitott, és a magyarokat nagy szeretettel, szívesen fogadják itt” – tette hozzá.

Ennek az az oka – magyarázta -, hogy Magyarország a világon hetedikként ismerte el Mongólia függetlenségét, és immár 70 éve tart fenn vele diplomáciai kapcsolatot. Erre a történelmi kapcsolatra alapozva Budapest most úgy döntött, hogy megnöveli a magyar cégeknek adandó támogatást megjelenésük és sikerük érdekében a jó kilátásokkal bíztató mongol piacon – mondta.

A kormányközi megállapodás értelmében – amelyet Szijjártó Péter Szángín Szájd Hurelbatar pénzügyminiszterrel írt alá – Magyarország egy 57 millió dolláros kötött segélyhitelprogram keretében forrást biztosít ahhoz, hogy magyar cégek felépítsék Mongólia legnagyobb állativakcina gyárát, amelyet magyar technológiával szerelnek fel. Ez azt jelenti, hogy a mongóliai állatállomány beoltásához szükséges oltóanyagokat ebben az új gyárban fogják előállítani – jelentette ki a miniszter.

„A keleti nyitás stratégia tehát abban segíti a magyar vállalatokat, hogy Magyarország mellett külföldön is be tudjanak fektetni, és az ott előállított profitot hazahozva, alá tudják vele támasztani a magyar gazdaság további növekedését” – mondta Szijjártó Péter, aki Ulánbátorban találkozott Damdín Cogtbatar külügyminiszterrel, Csultem Ulán mezőgazdasági miniszterrel, és hivatalában fogadta őt Kaltma Battulga köztársasági elnök is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Világcég a regeneratív mezőgazdaság mellett

2021. április 25. 12:18

A PepsiCo pozitív mezőgazdaság menetrendjének célja a növények és összetevők beszerzése a regeneratív mezőgazdasági folyamatokból, azok felgyorsításával és a mezőgazdasági közösségek megerősítésével.

Az új logisztikai központ átadását követően még több magyar zöldség kerülhet a polcokra

2023. április 27. 12:50

Új logisztikai központtal erősítenek a szentesi zöldségtermelők: a DélKerTÉSZ több mint 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai csarnoka közel 3 milliárd forintból épült fel.

Az agrár kkv-k hatékonysága csökkent, de a beruházási kedv töretlen

2020. augusztus 15. 07:37

A közleményben Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője kifejtette, a kutatás eredményeiből kiderült, hogy a magyar agrárszektor kifejezetten válságállónak bizonyult a koronavírus-járvány alatt is.

Máktisztító üzemet adtak át Tiszavasváriban

2018. szeptember 11. 10:06

A máktermeléssel, feldolgozással és értékesítéssel foglalkozó társaság eddig tevékenységét bérmunkában végeztette, a tervek szerint a jövőben a teljes mákfeldolgozást Tiszavasváriba szeretnék telepíteni.