Agrárközélet

Már megkezdhető a nitrát-adatszolgáltatás

NAK

A 2020-as naptári évre vonatkozóan 2021. január 1-től már teljesíthető a nitrát-adatszolgáltatás 2021. március 31-ig.

A nitrátérzékeny területeken mezőgazdasági tevékenységet folytatóknak, valamint az ország egész területén – a területi érzékenységtől függetlenül – minden állattartónak, aki a magánszemély háztartási igényeit meghaladó mértékben állatot tart, az aktuális naptári évre vonatkozóan (január 1. – december 31.) adatszolgáltatást megalapozó folyamatos nyilvántartást kell vezetnie a gazdálkodási naplóban, vagy annak adattartalmával megegyező egyéb nyilvántartásban. A gazdálkodási naplóban szereplő adatok alapján kell az előző évi, azaz a 2020-as naptári évre vonatkozóan adatot szolgáltatni a fenti tevékenységet végzőknek 2021. január 1. és 2021. március 31. között.

Az adatszolgáltatást csak elektronikus úton lehet teljesíteni. A nyomtatvány itt érhető el.

Az adatszolgáltatás minden fent említett gazdálkodónak teljesítenie kell még abban az esetben is, ha a trágyázásra vonatkozó sorok nulla értékkel szerepelnek, azaz a „0” adatszolgáltatás is szükséges. Fontos, hogy műtrágyázás esetén adott területre vonatkozóan 5 évnél nem régebbi talajvizsgálatra alapozottan, a növény igényének és a talaj ellátottságának megfelelően meghatározott hatóanyagok juttathatók ki az 59/2008 FVM rendelet 3-4. számú mellékletében foglalt maximális értékek figyelembevételével. Csak szervestrágya használata esetén talajvizsgálat nem szükséges, azonban ez esetben ügyelni kell arra, hogy a szervestrágyával, szervesanyaggal kijuttatott összes nitrogén éves értéke nem haladhatja meg a 170 kg/ha értéket. (Ebben iránymutatást ad a rendelet melléklete, valamint talajvédelmi tervhez kötött tevékenységek esetében pl. hígtrágya, szennyvíziszap stb. a dózist a terv alapján az engedély, vagy a végzés tartalmazza.)

Az adatlap benyújtásához szükséges az ügyfél MVH ügyfélnyilvántartási száma, adóazonosító jele, vagy adószáma, KSH azonosítója, és amennyiben releváns, azaz állattartó teleppel rendelkezik a gazdálkodó úgy a KÜJ (környezetvédelmi ügyfél jel) és a KTJ (környezetvédelmi területi jel) azonosítók. Amennyiben az ügyfél átad vagy átvesz szervestrágyát, úgy tudni kell az átadó vagy átvevő ügyfél MVH ügyfélnyilvántartási számát is.

Adatszolgáltatás hiányában a talajvédelmi hatóság nitrát-adatszolgáltatási bírságot szabhat ki, melynek mértéke a mulasztás, illetve az előírások megszegésének mértékétől függően 10 000 – 100 000 forint közötti összeg.

Egy adott terület nitrátérzékenységéről a 2020. évi egységes kérelemből vagy a www.mepar.hu oldalon a terület blokkjának tulajdonságai alapján lehet tájékozódni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Nitrát adatszolgáltatás: teendők és várható szankciók

2020. február 4. 10:02

A rendelet hatálya kiterjed mindazon gazdálkodókra, akik nitrátérzékeny területen gazdálkodnak és/vagy nitrátérzékeny területen belül és kívül mindenkire, aki háztartási igényeket meghaladó mértékben állattartást végez.

Elérhetőek a webGN és nitrátadatlap frissített verziói

2022. január 13. 10:40

A 2021. évi Gazdálkodási Napló „web-GN”, valamint a nitrát adatlap elektronikus beküldéséhez szükséges nyomtatványok már elérhetőek a Nébih honlapján.

Gazdainfó: elérkezett a nitrát adatszolgáltatás ideje

2020. január 2. 11:36

Jön a Web-GN és a nitrát adatszolgáltatás beadási időszaka, változott a tanyafejlesztési program és a 2014-es és 2015-ös fiatalgazda pályázat is!

Már elérhetőek a 2022. évi Gazdálkodási Napló „web-GN” és a nitrát adatszolgáltatás nyomtatványai

2023. január 4. 08:28

A NÉBIH felhívja a figyelmet, hogy a gazdálkodási napló esetében az adatszolgáltatást 2023. január 1. és január 31. között kell teljesíteni.