Agrárközélet

Mindkét irányban emelkedett a külkereskedelmi forgalom

Agrofórum Online

2020-ban az élelmiszer-, ital- és dohányáru-főcsoport a mezőgazdasági eredetű nyersanyagokkal együtt 8,8 százalékkal részesedett Magyarország termékexportjából és 6,4 százalékkal a behozatalából. Az arányok az elmúlt évtizedben lényegében nem változtak.

A kivitel 3210 milliárd, a behozatal összesen 2219 milliárd forint volt, így a termékcsoport egyenlege 991 milliárd forint aktívumot tett ki. Folyó áron az export 10 százalékkal, az import 8,9 százalékkal nőtt. 2019-ben az export 2,9 ezer milliárd forintot ért el, az import pedig 2 ezer milliárd forintot.

A külkereskedelmi egyenleg így 0,9 ezer milliárd forint aktívumot tett ki. 2018-ban az export 2,7 ezer milliárd forintot ért el, az import pedig 1,8 ezer milliárd forintot. A külkereskedelmi egyenleg így 0,8 ezer milliárd forint aktívumot tett ki. 2015-ban az adatok így alakultak: az export 2,4 ezer milliárd forintot ért el, az import pedig 1,5 ezer milliárd forintot. A külkereskedelmi egyenleg így akkor 0,9 ezer milliárd forint aktívumot tett ki.

A kivitel és a behozatal szerkezete időben viszonylag stabil. A legnagyobb értékben gabonaféléket, húst és húskészítményeket, takarmányt, zöldség- és gyümölcsféléket, valamint olajos magvakat exportálunk – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2020 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített.

2020-ban a gabonafélék kiviteli értéke és mennyisége is jelentősen emelkedett, a húsféléké viszont csökkent. Olajos magvakból, zöldségből és gyümölcsből a magasabb árak következtében az alacsonyabb értékesített mennyiség ellenére is nagyobb bevétel származott.

A behozatalban a zöldségféléknek, gyümölcsnek, a húsféléknek, a gabonának, az ital- és dohánytermékeknek és a takarmányoknak van fontos szerepük. A zöldség- és gyümölcsimport nőtt 2020-ban, a húsféléké azonban számottevően csökkent a kereslet szűkülése miatt. Az ital- és dohánytermékek, valamint a takarmányok behozatala természetes súlyban elmaradt az előző évitől, azonban emelkedett az értéke.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Szárnyal az orosz agrárium a nyugati szankciók hatására

2018. december 12. 07:47

Az orosz mezőgazdasági termékek exportjának értéke tavaly meghaladta a 20 milliárd dollárt, ami húsz év alatt több mint 18-szoros növekedést jelentett, és túlszárnyalta a fegyverkivitel értékét is.

A háború európai árakra gyakorolt hatása

2022. július 6. 13:24

Ukrajna orosz megszállása jelentősen megzavarta a globális mezőgazdasági piacokat.

Kevesebb élőmarhát vittek a törökök

2018. szeptember 17. 08:53

A KSH adatai alapján Magyarország élőmarha-exportja 3 százalékkal emelkedett 2018 január–júniusában 2017 január–júniusához képest. A főbb partnerek Törökország, Ausztria és Horvátország voltak. A legtöbb szarvasmarhát Törökországba szállították, ahova 11 százalékkal csökkent a kivitel. Az Ausztriába és Horvátországba szállított mennyiség nem változott jelentősen.

Rekordmagas marhahúsárak, tovább szűkülő kínálat az EU-ban

2024. november 14. 16:10

Az EU marhahús-előállítása és az állomány 2024-ben és 2025-ben tovább csökken. Az árak ugyan magasak – más a probléma.