Agrárközélet

Mindszenten fontolgatják a bevezetett földadó visszavonását

Agrofórum Online

Mindszenten fontolgatja a polgármester a novemberben bevezetett föld- és traktoradó visszavonását.

A promenad.hu információja alapján Mindszenten fontolgatja a polgármester a novemberben bevezetett föld- és traktoradó visszavonását.

Az üggyel kapcsolatban megkeresték Zsótér Károlyt. Mindszent első embere elmondta, a héten bejárta a külterületeket és a mezőgazdasági területeket. Azt tapasztalta, hogy az utóbbi félévben lehullott óriási mennyiségű csapadék károkat okozott a mezőgazdaságban.

– Elmondható, hogy a beművelhető földterületek közel húsz százaléka víz alatt van, annak ellenére, hogy folyamatosan próbálják elvezetni azt – tette hozzá Zsótér.

– Éppen ezért úgy gondolom, hogy a gazdák terheit a föld- és traktoradóval nem kellene növelnünk. Tekintettel a nehéz helyzetre a február 12-i rendkívüli testületi ülésen azt javaslom és kérem a város képviselő-testületét, hogy az idei évre vonja vissza a föld- és traktoradót – fejtette ki a polgármester.

A novemberben meghozott adórendelet értelmében a 150 aranykoronánál nagyobb földterület után aranykoronánként 150 forintot kellene fizetni. A gépjárműveknél a 30 kilowattnál nagyobb teljesítményű mezőgazdasági vontatók és 6,5 tonnánál nehezebb pótkocsik után kellene adózni.

(Megyeri József – promenad.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

NAK-MAGOSZ: utasítsák el a bevezetni kívánt földadót Hódmezővásárhelyen!

2022. november 16. 10:15

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) felszólítja Hódmezővásárhely közgyűlését, hogy utasítsa el a Márki-Zay Péter által bevezetni kívánt földadót.

Nem lehet földadót kivetni a jövőben

2023. augusztus 28. 09:40

A törvénymódosítást a földadó eltörlésére az Agrárminisztérium a gazdaszervezetekkel közösen dolgozta ki és nyújtotta be.

Egyre több önkormányzat ró ki földadót

2015. november 30. 11:41

Januártól már 25 önkormányzatnál kell biztosan földadót fizetniük a tulajdonosoknak, de másolják a traktoradót is.

Karádon és Somogytúron is bevezették a földadót

2015. március 3. 14:35

"Ez maradt a párszáz fős kistelepülések egyetlen lehetősége, szép lassan máshol is be fogják vezetni."