Agrárközélet

Nagy István: nagy szükség van a frissen végzett gazdászokra

A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán végzettek közül összesen mintegy 80-an vehették át oklevelüket a hétvégén tartott diplomaátadó ünnepségeken. Az eseményen az agrárminiszter is felszólalt.

 Megtiszteltetés számunkra, hogy a jogosan megszerzett, és kőkemény munkával kiérdemelt diplomájukat átadhatjuk. Rangot, egzisztenciális lehetőséget ez. Nem volt könnyű itt végezni, de megérte. Ez a diploma egyfajta megelőlegező bizalmat jelent, hogy olyan tudás, készségek és képességek birtokában vannak, amik alkalmassá teszik Önöket a problémák, feladatok leküzdésében

– hangoztatta a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán végzettek ünnepén dr. Szalka Éva, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar dékánja.

Dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere is köszöntötte a frissdiplomásokat, s a képviselőtestület döntése értelmében a város tiszteletbeli polgáraivá fogadta a végzősöket.

Az ünnepség elnökségében helyet foglalt dr. Nagy István is. Az agrárminiszter beszédében azt mondta, hogy soha nagyobb szükség nem volt még frissen végzett agrármérnökökre.

A világban ugyanis nehéz helyzet van, és a megoldás kulcsa a fiatal szakemberek tudása és munkája

– hangsúlyozta.

Az ünnepség elnökségi tagja volt dr. Árvay István, dr. Nagy István és dr. Szalka Éva is. (Fotó: Nagy Gábor)

Az egyetem jogelődjén oklevelet szerző politikus büszkén hangoztatta, hogy az óvári gazdászok összetartó közösséget alkotnak.

Ez különböztet meg bennünket az ország többi gazdászaitól. Mind a szakmai, mind a magánéletben számíthatunk egymásra, és ez az igazi erő. Ebben rejtezik a legnagyobb kincsünk és erre épül a több mint kétszáz éves hagyományunk

– fejtette ki dr. Nagy István.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Oktatás, kutatás: együttműködést kötött a Széchenyi István Egyetem és a Nébih

2022. október 22. 10:37

A partnerség lehetőséget ad közös konferenciák, előadássorozatok elindítására, amelyek a szélesebb társadalmi rétegek felé is be tudják mutatni, miért fontos a minőségi alapanyag és a minőségi élelmiszer fogyasztása.

A szántóföldi növénytermesztés munkabiztonsága

2019. január 24. 05:37

A szántóföldi növénytermesztés tekintetében oda kell figyelni arra, hogy a gépkezelők rendelkezzenek az általuk kezelt gépekre érvényes vezetői engedéllyel – a gépek pedig rendelkezzenek a szükséges felülvizsgálati, karbantartási dokumentációkkal, kockázatértékelésekkel.

A MATE egyre feljebb lépked az agrártudományi ranglistán

2023. március 24. 11:37

Újabb 50 helyet javított és ezzel a 151-200. helyet érte el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a világ egyik legelismertebb felsőoktatási rangsorán, a Quacquarelli Symonds (QS) 2023-as agrártudományi ranglistáján.

Nagyobb az érdeklődés a Széchenyi István Egyetem képzései iránt

2023. március 13. 14:37

Csaknem másfélszer többen jelentkeztek idén első helyen a győri Széchenyi István Egyetemre a tavalyinál, ami jelentősen meghaladja az országos növekedési arányt.