Agrárközélet

Nincs javulás az ételpazarlás területén

Agrofórum Online

Egy új tanulmány szerint Bajorországban nem csökkent az élelmiszerveszteség, az ételpazarlás mértéke sem csökken.

Az Állami Mezőgazdasági Hivatal vizsgálata szerint évente mintegy 992 000 tonna olyan élelmiszer-hulladék keletkezik Bajorországban, amelyet egy odafigyeléssel nem kellene kidobni. Ez a mennyiség 55 000 teljesen megrakott teherautót jelentene.

A tanulmány azonban megvizsgálta a 2015-ös évet, és összehasonlította a 2012 es évvel is. „Az élelmiszer-veszteségek nyilvántartása a teljes értékláncban nagyon összetett, és ezért mindig csak több év elteltével lehetséges” – magyarázta a Földművelésügyi Minisztérium Münchenben.

A tanulmány meghatározta a veszteségeket különböző területeken, például a mezőgazdaságban, a kereskedelemben és a magánháztartásokban. A tanulmány szerint a legtöbb elkerülhető hulladék vagy a magánszektorban, vagy a vendéglátóiparban keletkezett – számolt be a német proplanta.

Ennek megfelelően a mezőgazdaságban csak kismértékű csökkenés tapasztalható. Ez azonban az egyes élelmiszercsoportok termelési mennyiségének kisebb változásával magyarázható. Végül a következtetés a következő volt: „Nincs általános javulás, de nem romlik az élelmiszer-hulladék mennyisége Bajorországban az évek során.”

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.