Agrárközélet

Növelni kellene a mezőgazdaság termelékenységét és jövedelmezőségét

MTI

Jelentősen nőtt a magyar mezőgazdaság teljesítménye az utóbbi években, ám a termelékenység és a jövedelmezőség terén még komoly a lemaradás - mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Békéscsabán.

Farkas Sándor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei szervezetének küldöttgyűlésén kifejtette, tavaly 2720 milliárd forint volt a magyar mezőgazdaság teljesítménye, 38 százalékkal több, mint 2010-ben. Ez idő alatt 49 százalékkal nőtt a magyar agrárexport és 20 százalékkal emelkedett a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma is.

Az egy hektárra vetített termelékenységet tekintve – amely Magyarországon 2010 és 2018 között 615 euró volt – azonban komoly a lemaradás a nyugat-európai szinthez képest, a régi 15 uniós tagállam átlagos mutatója 1163 euró.

„Több van a magyar mezőgazdaságban”, épp ezért van szükség az öntözésfejlesztésre, a digitalizációra, a szakmai ismeretek bővítésére és új technológiák bevezetésére – húzta alá. Ezekkel 2030-ra vagy 2040-re meg lehet duplázni az előállított élelmiszermennyiséget. „Felértékelődött az ágazat, stratégiai cikk lett az élelmiszer” – jegyezte meg.

Farkas Sándor szólt arról, hogy jelenleg is zajlik az Országgyűlésben az öntözési törvénytervezet vitája, amelynek célja, hogy megduplázza, megtriplázza az öntözött területek nagyságát. Jövőre erre 5,5 milliárd; a következő években évente 17 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Hozzátette, zajlik az osztatlan közös földtulajdon felszámolása, az egyeztetések elindultak, a remények szerint jövő tavasszal fogadhatják el az erről szóló törvényt.

A Brexit miatt csökkenő uniós agrártámogatásokról szólva elmondta, több mint tíz ország harcol a magyar kormánnyal együtt azért, hogy minimalizálják a britek kilépésével járó támogatáscsökkenést. Úgy vélekedett, jövőre várhatóan még átmeneti év lesz, nem fognak csökkenni a támogatások.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója elmondta, bár a magyar mezőgazdaság fejlődő pályára állt, a kibocsátásban a rendszerváltás kori szintet még nem érte el, ami meghatározza a legfontosabb teendőket.

Kiemelte, az innovációra, az agrártudás erősítésére kiemelten szükség van, ahogyan a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra is. A birtokszerkezetben a koncentrációval, a digitalizációval, a precíziós gazdálkodással öt-hat éven belül 1000-1500 milliárd forinttal lehetne növelni a mezőgazdasági kibocsátást – húzta alá. Megjegyezte azt is, ha 20-30 év alatt a jelenlegi 2-ről 9-10 százalékra nőne is az öntözött területek nagysága, akkor sem lenne öntözés 90 százalékon, emiatt úgy vélte, hogy a talajban lévő víz megtartására, felhasználására kell elsősorban fókuszálni, mivel ma még a földben lévő nedvesség fele elvész.

Hozzátette, Magyarország alapanyag-előállítása jó, ám számítások szerint mintegy ezermilliárd forintra lenne szükség, hogy a megfelelő élelmiszer-előállító kapacitás is kiépülhessen.

Kulcsár László, a NAK Békés megyei elnöke a küldöttgyűlésen elmondta, a helyi gazdáknak az idei szélsőséges időjárású év nagy nehézségeket okozott, közepes évet zártak a növénytermesztők; a nyár eleji viharok több helyen súlyos károkat okoztak.

Kulcsár László beszámolójából kiderült: Békés megyében tavaly is nagy volt a földforgalom, az egységes kérelmek száma kiemelten sok, tejhasznú tehén támogatásból országosan a második legtöbb; hízottbika támogatásból és tejágazat szerkezetátalakítási kérelemből a legtöbbet itt nyújtották be.

Békés megyében az 562 ezer hektárnyi termőterület 96 százalékát hasznosítják; a földek átlagos aranykorona értéke 29 – mondta az elnök.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Méhekkel és mézzel hívják fel a figyelmet az ukrán aknamezőkre

2024. október 1. 16:10

Ukrajnában rengeteg az elaknásított terület. Egy projektben az ezeken létrehozott méhlegelővel és termelt mézzel hívják fel a figyelmet az aknákra.

Megvan, kit választott új elnöknek a NAK a lemondott Győrffy Balázs helyére

2024. szeptember 13. 13:13

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2024. szeptember 13-án tartotta meg az erről döntő országos küldöttgyűlését.

Ő lehet Győrffy Balázs utóda a NAK élén

2024. augusztus 30. 08:40

Az Agrárminisztérium helyettes államtitkárát, Papp Zsoltot jelölik a NAK élére, a 304 országos küldött szeptember 13-án dönt a javaslatról.

Kátrányka, a kátrányba ragadt sün szerencsés története

2024. augusztus 26. 12:40

Rosszul indult a szerda egy tündéri fiatal sün számára. Szerencsére nem hagyták cserben (azaz kátrányban), így jól végződött az eset.

Megmutatjuk a PREGA 2019 Konferencia részletes tematikáját!

2019. január 15. 07:49

A PREGA Konferencián, egy helyen találkozhat precíziós gazdálkodókkal, precíziós gazdálkodást oktató és kutató intézmények képviselőivel, állami döntéshozókkal, valamint agrárdigitalizációs termékeket forgalmazó, szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások döntéshozóival.

Távol egymástól és mégis közel

A koronavírus-járvány egyértelműen felgyorsította a digitalizációs folyamatokat.

A fenntartható mezőgazdaság záloga a digitalizáció, az innováció és a megfelelő szabályozó környezet

2018. november 20. 11:47

Az innováció fontos a fenntartható mezőgazdaság eléréséhez, a gazdaság új életre keltéséhez és a fenntarthatósághoz.

„A jövő mezőgazdasága - fókuszban a hatékonyság” - A precíziós gazdálkodás gépesítési kérdései

2018. november 30. 15:22

Az elmúlt tíz évben, Európában a Precíziós Mezőgazdaság (PM) jó tudományból, jó gyakorlattá változott. Jelenleg az eladott gépek 70-80%-a tartalmaz valamilyen PM elemet