Agrárközélet

Nyilvánosan Működő Részvénytársasággá vált a DM-KER

DM-KER Nyrt.

2018-ban a DM-KER csapata jelentős szervezeti fejlesztésekbe fogott annak érdekében, hogy az elmúlt évek dinamikus növekedését a jövőben is fenntartsuk, és a vállalatunkat felkészítsük a következő évek kihívásaira, biztosítva a további növekedés, piaci bővülési és terjeszkedési lehetőségét.

Az elmúlt egy évben lezajlott szervezetfejlesztési folyamatok egyik fontos állomása volt a DM-KER cégjogi átalakulása zártkörű részvénytársasággá. Ez a lépés szimbolizálta a fejlődési utat, amit eddig megtettünk és jelenti azt is, hogy mostantól a DM-KER már egy olyan középvállalat, aki az éítőipari és mezőgazdasági gépek kereskedelmében is jelentős szereplővé vált. Egyben azt is jelenti, hogy a részvénytársaságban elkülönülnek egymástól a tulajdonosi és a vezetői feladatok.

A fejlődés útján azonban nem állunk meg és vállalatunkat igyekszünk minden szinten tovább erősíteni, egyúttal a legmagasabb követelményeknek is megfeleltetni. Ezn az úton újabb jelentős mérföldkőhöz érkeztünk: 2019. december 11-i határozatával a Budapest Értéktőzsde jóváhagyta a DM-KER információs dokumentumát, így Társaságunk Nyilvános Részvénytársasággá vált és részvényei bevezetésre kerültek a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacára.

A tőzsdei vállalattá válás nemcsak lehetőség, de felelősség is, hiszen ezzel a lépéssel Társaságunk működése sokkal nagyobb nyilvánosságot kap. Menedzsmentünk és csapatunk készen áll arra, hogy megfeleljen a kihívásoknak, a felelősségnek és a jövőben még jobb eredményeket érjen el.

Az átalakulás következtében céges adatainkban változás nem történt, csak vállalatunk hivatalos megnevezése változik az alábbiak szerint:

DM-KER Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Rövidített neve: DM-KER Nyrt.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.