Agrárközélet

Őstermelői igazolványok: 10 nap múlva lejár a határidő

Agrofórum Online

2016. március 20-ig lehet kérelmezni a hatályát vesztett őstermelői igazolvány helyett új, 2016. január 1-től hatályos igazolvány kiváltását.

Már csak 10 napig, 2016. március 20-ig lehet kérelmezni a hatályát vesztett őstermelői igazolvány helyett új, 2016. január 1-től hatályos igazolvány kiváltását, illetve a még hatályos igazolványok 2016. január 1. napjára visszamenőleges érvényesítését.

A korábbi években megszokottak szerint az őstermelőknek a jogfolytonosság megőrzése mellett 2016. március 20-ig van lehetőségük új őstermelői igazolvány kiváltására, illetve hatályos igazolványuk érvényesítésére.

Azok az őstermelők, akik 2014-ben vagy 2015-ben váltották ki igazolványukat, így az még hatályos, és emellett rendelkeznek erre az adóévre érvényes értékesítési betétlappal is, nem kell kicserélniük igazolványukat. Számukra az új őstermelői kormányrendelet lehetővé teszi, hogy meglévő igazolványukat 2016. október 1. és december 31. közötti időszakban cseréljék le. Erre való tekintettel kérjük, hogy akinek nem a jogvesztő, 2016. március 20-án lejáró határidő miatt szükséges az ügyintézés, azok lehetőség szerint a határidő lejártát követően intézzék őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyeiket.

Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) állandó lakóhely szerint illetékes falugazdászánál, illetve a falugazdász-körzetközpontokban kérelmezhető.

Eddig mintegy 160 ezren keresték fel az őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés céljából a falugazdászokat. Megközelítőleg 40 ezer, korábban őstermelőként nyilvántartott, de érvényes igazolvánnyal még nem rendelkező tagról tud a Kamara.

A NAK a torlódások elkerülése érdekében arra kéri az őstermelőket, hogy akik még nem tették meg, azok minél hamarabb keressék meg falugazdászukat. A falugazdász-irodák többsége a következő két szombati napon, 2016. március 12-én és 19-én is nyitva tart. A falugazdászok elérhetőségei megtalálhatók a Kamara honlapján (www.nak.hu).

Az ügyintézés meggyorsítása érdekében a Kamara közzétett a honlapján egy előre kitölthető táblázatot, amelyben az őstermelők rögzíthetik a saját, illetve a használatukban lévő földterületek adatait. Ennek a táblázatnak kitöltése valamennyi őstermelő számára javasolt, de kifejezetten azoknak, akik több földterületen, illetve helyrajzi számon folytatnak őstermelői tevékenységet.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Oszlassuk el az állattenyésztéssel és húsfogyasztással kapcsolatos tévhiteket!

2023. szeptember 27. 13:10

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége kiemelt feladatának tekinti az állattenyésztési ágazat körüli viták kiegyensúlyozottságának megteremtését, valamint az ágazatban tevékenykedő gazdálkodók, termék-előállítók megbecsülésének helyreállítását.

Máris módosítják a Területi Monitoring Rendszert? Sok magyar gazda örülne neki

2023. szeptember 8. 08:10

Javaslatcsomagot állított össze a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az egységes kérelmek műholdas ellenőrzéssel érintett Területi Monitoring Rendszer (TMR) működésével kapcsolatban. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszer számos esetben hibás eredményeket produkál, így a gazdálkodók indokolatlan esetben is meg nem felelésről szóló végzést kapnak a Magyar Államkincstártól.

Agrárdigitalizáció: szakmai alappillérektől a komplex rendszerekig

2022. április 13. 16:23

Május 11-12-én újra érkezik a PREGA Konferencia és Kiállítás!

Ennyibe fog kerülni idén karácsonykor a hal

2023. november 28. 10:10

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kiváló minőségű, magyar halakkal készülnek a karácsonyi szezonra a hazai haltermelők.