19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárközélet

Teje és húsa miatt is fontos haszonállat a teve sok országban

Agrofórum Online
FAO

A Föld országai közül Csádban található a legtöbb teve, őket Szomália és Szudán követi ezen a listán a dobogón.

Csádban 8,3 milliós a teveállomány nagysága, ezzel ebben a tekintetben is világelső a közép-afrikai ország. Az ezüstérmet a teve-világranglistán Szomália szerezte meg 7,2 milliós adattal. A bronzérem pedig Szudáné, ehhez 4,9 millió tevére volt szükség – derült ki az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO 2019-es évre vonatkozó adataiból, amelyek alapján a Maps of Countries Instagram-oldal készített infografikát.

A világ TOP10 teve-állománnyal rendelkező országa

A negyedik helyen Kenya áll 4,7 millió darabbal. Niger áll az ötödik helyen 1,8 milliós adattal, utánuk pedig Mauritánia következik 1,5 milliós teveállománnyal. Etiópia a hetedik 1,3 millió példánnyal, majd Mali következik, ahol 1,2 milliós az állomány. Az ázsiai Pakisztán 1,1 millió tevéje a kilencedik helyre volt elég a világranglistán. A TOP10 mezőnyét Szaúd-Arábia zárja 492 ezres adattal.

A tevének fogyasztják a tejét és húsát is. A tevetej kifejezetten egészséges, a nomád pásztorok rendszeresen fogyasztják. A teve húsa kedvelt csemege, de az állat hústermelő képessége alacsony, ezért van sokkal nagyobb szerepe igavonóként, vagy málhásállatként. Elsősorban a bordát és a karajt fogyasztják, ám a púpban található zsír is ínyencségnek számít. A legjobb minőségű a dromedárhús. Ízre leginkább a marhahúsra emlékeztet. Két háziasított tevefaj van, a dromedár vagy egypúpú teve és a kétpúpú teve vagy ázsiai teve.

FAO
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Az IAEA és a FAO vetőmagokat küld az űrbe

2022. november 29. 08:25

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) vetőmagokat küldött az űrbe, hogy fokozzák a Földön az éghajlatváltozás pusztításaihoz alkalmazkodni képes új növénykultúrák kifejlesztésére irányuló közös erőfeszítéseiket.

Toronymagasan az Egyesült Államokban a legnagyobb a pulyka-állomány

2021. április 21. 06:43

A Föld országai közül az Egyesült Államokban található a legtöbb pulyka, őket Brazília és Chile követi ezen a listán a dobogón.

FAO: várhatóan emelkedik a súlyosan éhező emberek száma világszerte

2022. szeptember 23. 13:42

Várhatóan emelkedik a súlyosan éhező emberek száma világszerte.

Az Egyesült Királyságban csak a kilencedik legnagyobb a juhállomány

2021. március 26. 06:45

A Föld országai közül Kínában található a legtöbb juh, őket India és Ausztrália követi ezen a listán.