23℃ 14℃
július 11. Nóra, Lili, Nelli, Benedek
Agrárközélet

Uniós oltalmat kapott egy hazai sajt

AM Sajtóiroda

Az Európai Bizottság a Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajtot – elsőként a magyar sajtok közül – a mai nappal bejegyezte, mint oltalom alatt álló földrajzi jelzést. Az uniós oltalom iránti kérelmet a Tradicionális Magyar Sajtok Egyesülete nyújtotta be 2016 áprilisában az Agrárminisztériumhoz.

A Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajtot hagyományosan a nyugat-dunántúli megye területén állítják elő. Jellegzetessége, hogy az érleléséhez szükséges, fő érlelő mikroflóra a sajt felületén az érlelés negyedik, ötödik napján már megjelenik és halványsárga bevonatot képez. A sajt a négy-öt hétig tartó érlelést követően vöröses-sárga színű, erőteljes illatú és aromás ízű, vágásfelülete röglyukas, szájban elomló állományú.

Fotó: Tebike Kft.

A Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajt elnevezés az Agrárminisztérium által elindított Földrajzi Árujelzők Program eredményeként került oltalom alá. A program célkitűzése az agrárgazdasághoz kötődő földrajzi árujelzők számának növelése, valamint az, hogy a termelői közösségek éljenek az oltalom nyújtotta lehetőségekkel, és élvezzék azok előnyeit. Az oltalom védelmet biztosít a megtévesztő piaci visszaélésekkel szemben is, mivel az oltalom alatt álló termékek előállítása kizárólag a termékleírásban meghatározott módon és megadott földrajzi területen történhet. Az oltalmat a termék csomagolásán feltüntetett uniós szimbólum is jelzi.

A Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajt bejegyzésével tizenötre emelkedett azon magyar mezőgazdasági termékek és élelmiszerek száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unió valamennyi tagállamában oltalmat élvez. A Földrajzi Árujelzők Programjának keretében további 26 új földrajzi árujelző uniós oltalmára irányuló eljárás van folyamatban, elsősorban a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek, valamint a regionális pálinkák körében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

A németek a legnagyobb sajtexportőrök

2020. június 19. 11:33

A Vinepair sajtexportáló országokat összesítő listáján a franciák csupán harmadikok, az Egyesült Államok pedig hatodik. A listát nem más vezeti, mint Németország.

A parmezánsajtot is veszélyezteti az olasz szárazság

2022. július 18. 11:14

A parmezán mennyisége hamarosan megfogyatkozhat a szupermarketekben, mert az olaszországi termelés jelenleg nem megy zökkenőmentesen.

Rekordszintű uniós tejszállításokat regisztráltak tavaly

2021. március 10. 03:46

2021-ben a központi tejpiaci jelentés szerint a szállítási mennyiségek eddig jóval az előző évi szint alatt maradtak.

Sajtválogatás: sertés, jávorszarvas és chauri tejéből

2024. február 4. 11:10

Edward Lee séf, étteremtulajdonos nagyjából mindent elért szakmájában amit lehetett, de valószínű, hogy mégis hiányzott valami az életéből, ugyanis úgy döntött, hogy sajtot készít, disznósajtot. Mármint igazit, vagyis hús és por nélkülit, egyszerűen kocatejből.