19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárközélet

Vidékfejlesztési támogatással nőtt Edelény turisztikai vonzereje

AM Sajtóiroda

Nagy öröm a borsodiaknak, szűkebben az edelényieknek, hogy megvalósulhatott egy olyan beruházás, amely nemcsak a térség turisztikai vonzerejét növeli, de újabb munkalehetőséget is teremt a környéken élőknek, egyúttal hozzájárul a vidéki népesség megtartásához – fogalmazott az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára a Fekete Bárány szálláshely és étterem megnyitóünnepségén.

Szinay Attila az edelényi kastély szomszédságában felépült Fekete Bárány szálláshely és étterem átadásán elmondta: a Vidékfejlesztési Program 50 millió forint támogatása segítette a vállalkozót, hogy létrehozza a város újabb vonzerejét. A tulajdonos és családja Edelény környékén juh- és tojótyúktartással foglalkozik, a juhhús, a szárnyas és a tojás minden bizonnyal szerepelni fog majd az étlapon – fogalmazott. Ezentúl Edelény nevezetességét, a kastélyt felkereső turisták színvonalasabb ellátásához a most átadott étterem és szálláshely is hozzájárul, tovább népszerűsíti a környéket, erősíti a Borsodhoz való kötődést.

Míg korábban Miskolc és környéke elsősorban nehéziparáról volt híres, manapság az észak-magyarországi régiót kulturális és természeti értékeiért, látványosságaiért, vagy éppen világhíres borrégiójáért keresik fel a hazai és a külföldi látogatók. A térség fejlődéséhez az a mintegy 15 milliárd forint vidékfejlesztési forrás is jelentős mértékben hozzájárult, amely az utóbbi években érkezett az országgyűlési választókerületbe. Ebből Edelényben közel 500 millió forintot fordíthattak a fejlesztésre – fogalmazott Szinay Attila.

Az államtitkár a Fekete Bárány szálláshely és étterem átadásán jelezte: a családi vállalkozás további beruházásokat tervez a környéken, élelmiszerüzem-fejlesztésre adtak be pályázatot, amelynek megépülése után maguk is magasabb feldolgozottságú termékekkel láthatják el a piacot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Az EU nem állapodott meg a mezőgazdasági támogatásokról

2021. június 1. 06:03

Az egyik megoldatlan vita az, hogy mennyit kell költeni a környezet védelme érdekében az "ökoszisztémákra".

Miért sajátos tájvédelmi és vidékfejlesztési eszköz, lehetőség a natúrpark?

2023. szeptember 14. 05:40

A natúrparkok – sajátos, a táji értékeken és a helyi közösségek aktivizálásán alapuló – mára rendkívül népszerűvé vált kezdeményezések.

Okosfalvak: így tennék élhetőbbé a magyar vidéket (1. rész)

2018. október 11. 08:28

Szélessávú internet, digitális megoldások, tudatos vidéképítés az Európai Unió célja a magyar kistelepüléseken is.

Hamarosan indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok

2023. november 1. 16:10

Elkészült a 2024. évi pályázati menetrend az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz, csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdák rendelkezésére.