Támogatások, pályázatok

Exportértékesítéshez kapott támogatást az Univer Product

Agrofórum Online

Romániai exportértékesítését fejlesztő marketingkommunikációjához kapott kormányzati támogatást az Univer Product Zrt. A kecskeméti társaság ételízesítőit, sűrített paradicsomát és bébiételeit több mint 15 országba exportálja. Legnagyobb mennyiségben, az idei tervek szerint 3,2 milliárd forint értékben a romániai piacra. A támogatásról szóló oklevelet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében adták át Kecskeméten.

Sikeresen pályázott a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzeti Exportvédelmi Programjában az Univer Product Zrt. A 25 millió forintos támogatás segítségével a kecskeméti társaság a legnagyobb exportpiacán, Romániában tudja erősíteni a marketingkommunikációját a forgalomban meghatározó, karácsony előtti időszakban. Az elmúlt években az Univer Product folyamatosan növelte a bevételét a romániai piacon, ahol az egész országban jelen van az ételízesítőivel. A koronavírus-járvány itt is éreztette hatását, ezért különösen fontos, hogy a cég erőteljes marketinggel ellensúlyozni tudja ezt.

Az elnyert támogatásról szóló oklevelet Dr. Szabó Kristóf, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója adta át Kecskeméten az Univer Product Zrt. vezérigazgatójának, Molitorisz Károlynak. A kecskeméti városházán tartott ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a járvány hatására új világgazdasági korszakba lépünk, ami nemcsak kihívást, hanem lehetőséget is kínál a magyar gazdaság és a magyar vállalatok számára. A kormány az exporttámogatási programmal abban akar segíteni a hazai cégeknek, hogy ezeket a világgazdasági lehetőségeket ki tudják használni. Nagy versenyelőnyre tesznek szert azok a vállatok, amelyek ebben a helyzetben fejlesztenek, terjeszkednek a külpiacokon. Ennek támogatása a kormány számára egyedülálló lehetőség, amely busásan meg fog térülni a magyar gazdaság számára. Szijjártó Péter kecskeméti programja során megtekintette az Univer Product azon üzemét, melyben a vállalat többek között a Romániában értékesített majonéz, mustár és ketchup termékeit is gyártja.

Molitorisz Károly kijelentette, hogy az Univer Product évek óta tudatosan építi a külpiacait, aminek eredményeként 2019-ben már 6,9 milliárd forint exportárbevételt el, az idén pedig 7,6 milliárdot tervez. Romániába exportál a legnagyobb értékben, de számottevőek a német, holland, szlovák és szerb eladásai is. Ezeknek a piacoknak a fejlesztésében kulcsfontosságú, hogy az Univer Product képes legyen a konkurensekkel szemben versenyképes marketingtevékenységre külföldön is. Ehhez ad segítséget a most elnyert támogatás az Univer számára legfontosabb exportpiacon az értékesítést döntően befolyásoló decemberi időszakban.

Az 1948-ban alapított, kecskeméti székhelyű, 100 százalékban magyar tulajdonban lévő Univer Product Zrt. Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalata. A cég a 2020-as évre tervezett mintegy 28,4 milliárd forintos árbevételét közel 690 dolgozót foglalkoztatva éri el. Üzemeiben a hungarikum Piros Arany, Erős Pista és egyéb paprikaalapú ételízesítői mellett többek között sűrített paradicsomot, valamint a Magyarországon piacvezető Univer majonézt, mustárt, ketchupot és bébiételeket gyártja, amelyekből számos országba exportál.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Milliárdos pályázatok az agrárium megújítására: szőlőtől az erdőig

2025. szeptember 3. 09:10

Több agrárágazat is új pályázatokra számíthat ősszel. A szőlősgazdáktól a díszkertészeken át az erdészekig mindenkit érintenek az új támogatási formák.

Új piacokat keresnek a német búzának

2019. augusztus 17. 08:10

Szaúd-Arábia az utóbbi években a német búza legnagyobb vásárlója volt, de a német cégekre sokkal keményebb versenyfeltételek várnak, miután a szaudiak enyhítik a búza behozatalára vonatkozó minőségi előírásokat.

Hogyan lett világelső a chilei cseresznye?

2024. március 20. 13:10

A dél-amerikai ország vezető szerepet játszik globálisan a cseresznyetermesztésben. De vajon hogy jutott idáig?

Egyre versenyképesebbek a japán borok

2018. november 20. 04:36

A japán bor külföldi értékesítésének esélyei egyre nőnek. Amíg 2016-ban 164 millió jen értékű bort exportált a szigetország, tavaly már 493 millió jenre ugrott a bevétel.

Több kört ver a chilei cseresznye marketingje a magyarra

2023. december 3. 15:10

Nemcsak Chilében, de Dél-Afrikában is fényes jövőt jósolnak a cseresznyének. A hazai gyümölcságazatnak érdemes lenne tanulnia a két újdonsült „cseresznye-nagyhatalom” hozzáállásából.