Agrártámogatások
Agrártámogatások

Ismét szőlő szerkezetátalakítási támogatás!

Ismét szőlő szerkezetátalakítási támogatás!

AM Sajtóiroda

Ismét igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás az 1/2018. (II. 1.) FM rendelet értelmében, 2018. november 2. és 30. között. A szőlőültetvények áttelepítése és fajtaváltása mellett ez év őszétől lehetőség nyílik a meglévő szőlőültetvények támberendezéseinek megújítására is. A támogatás finanszírozási hátterét a szőlő-bor nemzeti támogatási program biztosítja.

Az igényelhető támogatás nagyságát a jogszabályban meghatározott átalányösszegek alapján lehet kiszámítani. A támogatás mértéke 50% abban az esetben, ha az egyéni terv megfelel valamelyik szerkezetátalakítási tervnek, míg ennek hiányában 40%. A szerkezetátalakítási terveket a helyi termelői közösségek készítették el az idén minden oltalom alatt álló eredet-megjelöléshez és földrajzi jelzéshez. A Magyar Államkincstár a most benyújtható egyéni terveket 2019. március közepéig bírálja el.

Minden egyéni kérelmet a rendeletben meghatározott szempontok szerint pontoznak. Az elérhető 40 pontból a kérelemnek legalább 21 pontot el kell érnie ahhoz, hogy a benyújtott terv elfogadható legyen. Az egyéni tervek elbírálásakor nem szempont azok beérkezésének sorrendje. A jogszabály az intézkedésre 45 millió euró (mintegy 14 milliárd Ft) keretösszeget határoz meg. Eddig a gazdálkodók – az első benyújtási időszak (február 15-28.) alatt – mintegy 8 milliárd forint támogatást igényeltek a rendelkezésre álló keretből.

Az egyéni tervben szereplő tevékenységeket csak a terv benyújtását követően lehet megkezdeni. Amennyiben a kérelemben régi ültetvény kivágását is megjelölik, úgy az azzal összefüggő munkálatokat csak annak helyszíni szemléjét követően lehet megkezdeni.

A szőlő-bor nemzeti támogatási program keretében nyújtott szőlő szerkezetátalakítási támogatás mellett a kormány a Vidékfejlesztési Program keretében további forrásokat biztosít az új szőlőültetvények telepítésére.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megkezdődtek az átütemezett terület- és állatalapú támogatás-kifizetések

2024. április 15. 16:10

Csaknem 48 ezer termelőhöz, 11 jogcímen több mint 55,6 milliárd forint támogatás érkezett meg a Magyar Államkincstártól a rendkívüli átütemezésnek köszönhetően.

Érkeznek az új ÉLIP pályázatok a feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatására

2024. április 15. 13:40

Az Agrárminisztérium közzétette a végleges feltételeket: akár 5 milliárd Ft-ig terjedhet a támogatás vállalkozásonként.

Indul a 2024. évi egységes kérelmek benyújtása!

2024. április 12. 08:10

Megjelentek az egységes kérelmek benyújtásához szükséges jogszabályok. Így a gazdálkodók 2024. április 10. és 2024. június 10. között, 44 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímre nyújthatják be kérelmeiket.

Méhészek, figyelem! Május elejéig lehet pályázni bő 3 milliárd forint támogatásra

2024. március 30. 12:10

Több mint 3 milliárd forintban részesülhetnek a méhészek, megjelent ugyanis az ágazat közös agrárpolitika stratégiai terv szerinti támogatási programjának rendeleti szabályozása.

Zárlat: aranyszínű sárgaság már Pécsen is

2018. február 14. 13:03

Növény-egészségügyi zárlatot rendeltek el Pécsen a szőlő aranyszínű sárgasága betegség megjelenése miatt – közölte ma a baranyai megyeszékhely jegyzője.

Gondolatok a szüretről Tokaj-Hegyalján - interjú Balassa Istvánnal

2018. október 16. 02:37

Összességében elmondható, hogy egy nagyon meleg, változatos csapadékeloszlású, korai éréssel dúsított évjárat áll mögöttünk, ami komoly kihívások elé állította mind a szőlészeket, mind a borászokat.

Veszélyesen fertőzi az almamoly a dióültetvényeket

2018. július 31. 10:55

Gyümölcsöseinkben a meleg idő több gyümölcsféle érését előrehozta. A korai szilva már leérett, a későbbiek színeződnek. Az őszibarack folyamatosan érik, már a középérésű fajtákat szedik. Szőlőből a korai csemege fajták mellett több borvidéken megkezdődött a fehér borszőlő szüretelése is.

Szőlő rothadása ellen mivel lehet permetezni?

2023. szeptember 9. 12:42

Segítségüket kérem! Szőlő rothadása ellen mivel lehet permetezni?