18℃ 11℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Állattenyésztés

ANImashExpo: az állattenyésztő ágazat vadonatúj szakkiállítása

Agrofórum Online

Bővül a HUNGEXPO kínálata: 2024. december 5-7. között rendezik meg az ANImashEXPO-t. A kiállítás célja, hogy fórumot és önálló bemutatkozási lehetőséget teremtsen az állattenyésztés és -egészségügy területén működő szakembereknek, vállalkozásoknak.

A kiállítás középpontjában a szakmát érintő legfontosabb kérdések állnak, köztük az ágazat versenyképességének növelése, a megújuló energiaforrások felhasználása és a folyamatos innováció.

„Az ANImashEXPO olyan hiánypótló kiállítás, amelyre az igényt maga a szakmai közönség fogalmazta meg” – mondta Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve, hogy „a rendezvény a HUNGEXPO egyik legsikeresebb kiállításának, a 45 ezer szakmai látogatóra épülő AGROmashEXPO-nak a logikus folytatása”.

Lehetőség új ismeretek szerzésére, szakmai kapcsolatok építésére

A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban először idén, december 5–7. között az állattenyésztési ágazat legjelentősebb képviselői egy kiállítási területen mutatkoznak be. A rendezvény fókuszában olyan kérdések állnak, mint például hogyan növelhető az ágazat versenyképessége, milyen megújuló energiaforrások integrálhatóak az ágazatba, és milyen kihívásokkal néz szembe az állattenyésztő szakma az utánpótlásképzés és a generációváltás területén.  

„A kiállítás társszektorokat kapcsol össze, így az ágazat szereplői egy helyen, egy időben lesznek megtalálhatók, ami a részvevőknek kiváló lehetőség a közvetlen értékesítésre, új termékek kipróbálására, piaci igények felmérésére és a vállalat ismertségének növelésére” – hangsúlyozta Lovasi Enikő projektvezető.

A kiállítás az alábbi tematikákra épül:

  • állategészségügy
  • takarmányozás
  • állattenyésztés eszközei és gépei, technológia
  • vegyipari termékek
  • istálló- és csarnoképítés
  • agrárelektronika, méréstechnika
  • környezetvédelem, hulladékgazdálkodás, megújuló energia
  • államigazgatás, szakmai szervezetekmunkavédelem, munkaruházat
  • szolgáltatások

A killítás kiemelt szakmai partnerei: a Magyar Államkincstár, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE), a Magyarországi Precíziós Állattartásért Egyesület és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ).

Az ANImashEXPO látogatói a kiállítás három napján színvonalas szakmai programokon, fórumokon, workshopokon és kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt az iparág legújabb trendjeiről és az innovatív technológiákról. A résztvevők találkozhatnak az iparág meghatározó személyiségeivel és részt vehetnek olyan programokon, amelyek segítenek a szakmai fejlődésükben.

Tervezett szakmai programok

Az Állatorvosi Egyetem számos programmal készül a kiállításra, köztük a gyógyítás, az oktatás-képzés, a digitalizáció, az adatelemzés és feldolgozás, valamint az állattartással és tenyésztéssel kapcsolatos kérdések témakörében. Az előadók között lesz Dr. Sótonyi Péter rektor, Dr. Ózsvári László rektorhelyettes, Dr. Süth Miklós tanszékvezető, Dr. Könyves László tanszékvezető, Dr. Kasza Gyula tanszékvezető és Csapó Tímea tanulmányi osztályvezető is.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakmai programjának középpontjában a klímaváltozás és az ahhoz történő alkalmazkodás áll. A program címe: Állattenyésztés/Agrárium mesterfokon – aktuális kihívások, trendek és eredmények a klímaváltozással összefüggésben.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ) a Néhihhel, a MATE-val és az Állatorvostudományi Egyetemmel együttműködve közösen szervez szakmai programokat, a következő témákban: állatjóléti támogatások, állatszállítások, antimikrobiális rezisztencia (AMR), fertőző betegségek és mentesítések, asszisztált reprodukció a haszonállattartásban.

A Precíziós Állattartásért Egyesület azokra a hazai megoldásokra koncentrál, amelyek a precíziós, azaz modern, hatékony, egyedre/telepre szabott és gazdaságos állattartási gyakorlatokat követik.

Színes szakmai programmal készül a kiállításra a Magyar Államkincstár is a támogatásokról, pályázatokról, eddigi tapasztalatokról.

A kiállítók május 31-ig jelezhetik részvételi szándékukat kedvezményes díjszabás mellett!

Részletek a https://animashexpo.hu/ oldalon. Az oldal, a szakmai programok bővülésével és újabb kiállítók csatlakozásával folyamatosan frissül.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

142 állata tűnt el a gazdának, csak hetekkel később vette észre

2026. augusztus 10. 13:10

A 44 millió forintot is meghaladja annak az állattartónak a kára, akinek közel másfélszáz rendkívül értékes wagyu marháját lopták el.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden egy helyen az AXIÁL-nál

2019. december 12. 12:02

Az AXIÁL Kft. a korábbiakhoz hűen, a rendezvény legnagyobb kiállítójaként a D pavilon 5000 négyzetméteres területén rendezi be standját, mutatja be termékeit és szolgáltatásait, melyek között számos világmárka is megjelenik.

Több tízezer látogató, közel háromszáz kiállító, rengeteg újdonság - Nagy sikerrel zárult az idei FeHoVa!

2019. február 11. 11:25

A február 7–10. között megrendezett FeHoVa ezúttal is a vadászok és horgászok hagyományos szezonnyitó rendezvénye volt, amelyre a legjelentősebb gyártók és forgalmazók hozták el újdonságaikat, fejlesztéseiket.

AGROmashEXPO: már regisztrálhatnak a kiállítók

2022. július 11. 11:26

A 2023. január 25-28. között rendezett esemény továbbra is a hazai agrárium legjelentősebb szakkiállítása.