Állattenyésztés

Békés megyében is megjelent a madárinfluenza

NÉBIH

Békés megyében is a madárinfluenza jelenlétét állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma április 30-án. A járvány ezúttal két települést ért el: Battonyán egy mintegy 23.500 egyedet számláló növendék hízópulyka-állomány, Nagykamaráson pedig egy csaknem 10.000-es törzslúd-állomány felszámolását kezdték meg a szakemberek. A Nébih ezúton is felhívja a baromfitartók figyelmét a járványügyi előírások fokozott betartására.

Bács-Kiskun és Csongrád megyét követően Békés megye két baromfitartó gazdaságában is felütötte a fejét a madárinfluenza. A betegség megjelenése miatt Battonyán egy hízópulyka-állományban összesen mintegy 23.500 állat leölését kellett elrendelnie az állategészségügyi szakembereknek. Nagykamaráson ugyanezen okból egy csaknem 10.000 állatot számláló tözslúd-állomány felszámolása vált elkerülhetetlenné.

A hatóság a további szükséges intézkedéseket is haladéktalanul megtette, többek között kijelölte a védő- és megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének okait a folyamatban lévő járványügyi nyomozás tárhatja majd fel.

A madárinfluenza március 25-ei kitörése óta összesen 241 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun, Csongrád és most már Békés megyében. Az állategészségügyi szakemberek minden szükséges hatósági intézkedést megtesznek, a járvány terjedésének lassításához azonban elengedhetetlen az állattartók felelős magatartása is.

Az állományokat csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet megóvni. Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, valamint az állatokat – járványvédelmi minimumfeltételként – zárt helyen kell etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni. Fokozottan kell ügyelni továbbá a személy- és járműforgalomra, a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére. Különösen, mivel a járványügyi nyomozások alapján több esetben, például a mostani Békés megyei kitörések kapcsán is valószínűsíthető, hogy a takarmányszállító járművek szerepet játszottak a járvány terjedésében.

A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos információk, tájékoztatók elérhetőek a Nébih tematikus aloldalán.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

142 állata tűnt el a gazdának, csak hetekkel később vette észre

2026. augusztus 10. 13:10

A 44 millió forintot is meghaladja annak az állattartónak a kára, akinek közel másfélszáz rendkívül értékes wagyu marháját lopták el.

Rekordot döntött az idei kukorica termés Békésben

2020. november 11. 06:47

a 98 ezer 800 hektáros kukorica-termőterület 90 százalékának betakarítása után 8,2 tonna a hektáronkénti megyei átlag, eddig 731 ezer 440 tonna termést takarítottak be a gazdák.

Békésben a tavalyi eredmények után termesztenek még kukoricát? + VIDEÓ

2026. május 7. 04:59

A kukoricatermő területek a tavalyi eredmények után idén várhatóan jelentősen csökkennek. A szélsőséges időjárásnak különösen kitett Békés vármegyében vajon lehet jövője a kukoricának?

Véget ért az aratás Békés megyében

2020. augusztus 4. 12:47

Az őszi repce az utóbbi évek egyik legrosszabb termését produkálta, 2,2 tonna lett a hektáronkénti átlag.

Csalódást keltő egyelőre a betakarított árpa, ennél többet vártak Békésben

2023. július 5. 16:00

Nőtt az őszi árpa vetésterülete tavalyhoz képest Békésben, és a termésátlag is jobb lett, de mégsem elégedettek a helyi gazdák, mert ennél nagyobb hozamot vártak.