Növénytermesztés

Csalódást keltő egyelőre a betakarított árpa, ennél többet vártak Békésben

Agrofórum Online

Nőtt az őszi árpa vetésterülete tavalyhoz képest Békésben, és a termésátlag is jobb lett, de mégsem elégedettek a helyi gazdák, mert ennél nagyobb hozamot vártak.

A tavalyi év sok tekintetben katasztrofálisra sikeredett a magyar mezőgazdaságban, a páratlan mértékű aszály alaposan megtépázta a hozamokat. 2022-ben az öt fő kalászos növényünk (búza, árpa, rozs, zab és tritikálé) betakarított mennyisége nem érte el a 6 millió tonnát.

Az őszi árpa – némileg meglepő módon – tavaly meglehetősen jól szerepelt, hiszen az utóbbi évek második legnagyobb termésmennyiségét produkálta. A Dél-Dunántúl minden megyéjében, illetve másik három megyében is jobb eredményt értek el vele a gazdák, mint 2021-ben.

Idén is javában tart már az árpa aratása, ám Békésben gyengébb lett a termés a vártnál, pedig sokan úgy gondolták, hogy a lényegesen kedvezőbb időjárás miatt nem lesz lehetetlen jelentősen felülmúlni a tavalyi hozamokat. Most azonban úgy tűnik, hogy az eredmények csalódást keltőek.

Az őszi árpa 90–95 százalékát már learatták Békésben, a termésátlag pedig 5,2 tonna/hektár, ami jobb, mint tavaly, de a várakozástól elmarad.

Az alacsonyabb hozamok okai között szerepel a különböző betegségek megjelenése (vírusos, gombás betegségek, rozsdák). A hektolitersúly nagyon rossz – olvasható a beol.hu megyei hírportálon. Békés megyében ebben az esztendőben 45 677 hektáron vetettek őszi árpát.

A helyi betakarítási bizottság kiemelte, hogy 2022-höz képest Békésben a vetésterület az őszi árpánál 47 százalékkal nőtt. Míg az őszi vetésű növényeknél a 2021/2022-es tenyészidőszakban csupán 240 mm csapadék esett, a 2022/2023 év ugyanezen időszakában már 469 mm, vagyis majdnem a duplája.

Ami a többi kultúrnövényt illeti, a búzánál a learatott csekély mennyiségből egyelőre nem lehet pontos következtetést levonni, nagyjából 5 tonna/hektár körül alakul az eddigi hozam. Az őszi káposztarepce betakarítása megkezdődött, Orosháza, Békéscsaba környékén 20 százaléknál, megyei szinten 10 százaléknál tart. A termés 2,8–3,6 tonna/hektár között alakul. A magborsó betakarítása elkezdődött, 30 százalékon áll. A vihar és az eső kártétele meglátszik, ezek nélkül több termés lehetett volna.

(Fotó: AgroVario Kft./Facebook)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Közelednek a hideg éjszakák: mi legyen a még éretlen földicseresznyével?

2026. szeptember 19. 08:10

A földicseresznye maga jelzi, mikor szedhető. A burok és a bogyó színe sokat elárul, a teljesen zöld terméssel viszont várni kell.

Vermeer innovációk a szálastakarmány-betakarításban

2021. augusztus 1. 05:43

Kent Thompson (a Vermeer kutatási és fejlesztési vezetője) szerint a cég legfontosabb feladata olyan megoldások kidolgozása, amelyek segítik a farmereket a takarmánybetakarítás hatékonyságának növelésében.

A gabona 78 százalékát takarították be Ukrajnában

2020. október 19. 06:27

A gazdasági minisztérium arra számít, hogy a teljes gabonatermés 2020-ban 68 millió tonnára eshet vissza a 2019-es rekord 75 millió tonnáról.

Sárban aratják a silókukoricát, két traktor húzza a pótkocsit

2025. október 26. 13:10

A klímaváltozás idén is kíméletlenül éreztette hatását Európában. Míg azonban Magyarországon aszály nehezítette a gazdák életét, máshol a rengeteg csapadék akadályozta a mezőgazdasági munkákat.