Állattenyésztés

Nyúlhús: nem tartalmaz allergén anyagot, már 4 hónapos kortól fogyasztható

Agrárminisztérium

A „Nyúl-j bele" országos kampánysorozatnak, a hazai nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésének következő állomása a Debreceni Farmer-Expón volt.

Az eseményen Papp Zsolt, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, Giczi Gergely az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese és Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi szervezet és Terméktanács elnöke tartott sajtótájékoztatót. Bede Róbert mesterszakács a helyszínen felállított látványkonyhában elkészített-, több mint 500 adag, ízletes nyúlkóstolóval kínálta az érdeklődőket.

Papp Zsolt elmondta, a tárca célja a nyúltenyésztés esetében is a termelők helyzetbe hozása és erősítése. Ezt az elmúlt időszakban évi 150 millió forint keretösszegű de minimis támogatással, állategészségügyi szolgáltatások támogatásával, valamint a Vidékfejlesztési Program forrásain keresztül tudta segíteni.

A Vidékfejlesztési Program számos pályázati felhívás segítségével kiemelt figyelmet fordított az állattartó gazdaságok – köztük a nyúltartó gazdaságok – versenyképességének javítására. Ennek keretében 27 olyan támogatási kérelem számára fizettek ki eddig több mint 3,1 milliárd forintot, amelyeket kifejezetten nyúltartó gazdaságok nyújtottak be telephelyeik fejlesztésére, vagy nyúlhús feldolgozó üzem (vágóhíd) létesítésére.

Az elkövetkezendő években a KAP Stratégiai Terv keretében pályázható forrásokból folytatódhat majd az ágazat további fejlesztése – többek között – hasonló jellegű beruházási támogatásokkal, mint a korábbi időszakban. Az új vidékfejlesztési pályázati felhívások az idei év végén, illetve 2024-ben várhatók.

Juráskó Róbert beszámolt arról, hogy a kampány célja megismertetni a fogyasztókkal ezt a könnyen emészthető, zsírszegény, egészséges és ízletes fehér húst, hogy a nyúlhús minimum heti egyszer a magyar családok asztalára kerüljön. Sokan nem tudják, hogy a nyúlhús semmilyen allergén anyagot nem tartalmaz, a kisbabák már 4 hónapos kortól fogyaszthatják, ezért több bébiétel gyártó kínálatában megtalálható.

A másik fontos információ, hogy a húsfélék közül a nyúlhús rendelkezik a legmagasabb fehérjetartalommal, méltán mondhatjuk, hogy a nyúlhús a 21. század fehérjeforrása. A nyúlhús kedvező táplálkozás-élettani hatásai alkalmassá teszik arra, hogy diétás étrenden élők, kisgyermekek és idősek is fogyaszthassák.

Giczi Gergely kiemelte, hogy az Agrármarketing Centrum 2017-ben szervezett először fogyasztásösztönző kampányt a nyúlhús népszerűsítésére, amelyet eddig már további öt alkalom követett. Az eddigi tapasztalatok szerint a promóciós kampányok hatására egyre nyitottabbak az emberek a nyúlhús fogyasztására, egyre többen felismerik azt is, hogy a nyúlhús kiemelkedő vitamin- és fehérjetartalma miatt jelentős szerepe van a táplálkozásban. A kampányok rámutatnak arra is, hogy a nyúlhús sokkal változatosabban elkészíthető, nem csak nyúlpaprikásként vagy vadasként kerülhet az asztalra.

Idén országszerte több helyszínen lesz látványfőzés és kóstoltatás a Tetrabbit Kft. – hazai nyúlhús feldolgozó – támogatásával, melynek célja, hogy minél többen megismerjék a nyúlhúsból készíthető ínyencségeket, azok élettani előnyeit és elkészítésének igen változatos módjait.

(Fotó: Pelsőczy Csaba / Agrárminisztérium)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

Parlagfű-mentesítési kampányt indít a Nébih

2020. június 4. 10:47

Egyetlen tő parlagfű is több ezer magot termel, ami a következő évben már csírázik, újabb és újabb pollenszóró növényeket létrehozva.

A magyar pezsgő fogyasztását népszerűsítik

2021. május 11. 07:33

A magyar pezsgő tudatos, mértékletes fogyasztását népszerűsíti a világhálón a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).

Növelni kellene a zöldségek és gyümölcsök fogyasztását

2018. október 18. 08:34

A NAK egy brüsszeli kezdeményezésű, uniós forrásból finanszírozott kampánnyal igyekszik elsősorban a gyerekek körében a lehető legszélesebb körben népszerűsíteni a zöldségeket és a gyümölcsöket.

Már letölthető a "Kapj rá!" mobil alkalmazás

2019. augusztus 29. 08:22

A kampány egyszerre hívja fel a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint megmutatja a fogyasztók számára a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát.