Érdemes-e és egyáltalán, etikus-e feltámasztani rég kihalt állatokat? A Hortobágyon is folynak erre vonatkozó kísérletek.
Az embert és a dinoszauruszt több tízmillió év választja el egymástól. Éppen a hatalmas testű őshüllők 66 millió évvel ezelőtti váratlan kipusztulása nyitott utat az emlősöknek (és köztük fajunk őseinek) ahhoz, hogy mára a Föld urai legyenek. A dinók kora iránt él némi nosztalgia az emberekben, különösen azóta, hogy 1993-ban bemutatták a Jurassic Park című tudományos-fantasztikus kalandfilmet, amelynek szerzője, Michael Crichton, valamint rendezője, Steven Spielberg azt képzelték el, milyen lenne ma a világ, ha feltámasztanánk az őshüllőket.
A technika fejlettségi szintje már megfelelő ehhez, ám bizonyos áthidalhatatlannak tűnő akadályok (például a DNS hiánya) ezt talán örökre megakadályozzák. Ha közelebbre vetjük tekintetünket, akkor már sokkal optimistábbak lehetünk, hiszen a csupán 4000 éve kihalt mamutok „újraalkotása” nem tűnik olyan lehetetlennek, mint a dinoszauruszoké.
Kevesen tudják, hogy az okkult rejtélyekre fogékony nácik a 20. század első felében kísérletet tettek egy ősállat feltámasztására. Az őstulok a pliocén korban jelent meg, a legősibb maradványok körülbelül 2 millió évesek és Indiából származnak. Egykor ez a hatalmas testű emlős benépesítette az Arab-félszigetet és Kelet-Ázsiát, sőt 270 ezer éve Európába is eljutott. Az utolsó példánya a 17. században pusztult el.
Évszázados kísérletek
Az akár 3 méter hosszú, 180 centiméter marmagasságú és 1,5 tonnás hím egyedek sötétbarna vagy fekete szőrzettel rendelkeztek, fehér szájtájékkal és hátuk közepén fehéres csíkkal. A ritkás erdőket, bozótosokkal tarkított tájat kedvelték leginkább, és a németek egy évszázada jó ötletnek tartották, hogy – elsősorban vadászati céllal – visszatenyésszék ezeket ősi szarvasmarhafajtákból. A kitenyésztésen fáradozó német állattenyésztő testvérpár tiszteletére a Heck-marha nevet kapták.
A kísérletek a második világháborút követően is folytatódtak, és ma már ott tartunk, hogy a jelenlegi Heck-marhák már nagyon hasonlítanak az eredeti őstulokhoz. A Hortobágyi Nemzeti Parkban is él belőlük néhány tucat példány, immár a Tauros program keretében. A Heck-marhák „alapanyaga” a skót hegyi marha, chillingham marha, magyar szürke marha, korzikai marha, camargue marha, spanyol viador marha és chianina lettek.
A Tauros programban a ridegtartást jól tűrő és küllemben őstulokra emlékeztető fajták keresztezése és szelektálása a cél, hogy egy őstulokhoz hasonló marhafajta jöjjön létre – olvasható a Hortobágyi Nemzeti Park oldalán is. Itt a következő robusztus, primitív jellegeket hordozó marhákat keresztezik: sayaguesa marha, maremmana primitivo, pajuna marha, limia marha, maronesa, podolóniai marha és felföldi marha.
Az első Heck-marhák és ezek magyar szürkével kombinált hibridjei 1999-ben jelentek meg a magyar pusztára, és ma már minden borjú az őstulokborjakhoz hasonló vöröses barna színnel születik. Csaknem minden egyednek van fehér orr körüli területe, a bikáknak szíjalt háta, sok egyed szarva felfelé mutat, és a legtöbb egyed jól alkalmazkodik a zord téli körülményekhez. A lábuk hosszát viszont még növelni kell, de már nagyon közel állunk egy évszázados cél eléréséhez.
Hihetetlen, őstulkok a Hortobágyon:
