Nagyvilág

A darazsak okosabbak, mint gondolnánk

Agrofórum Online

Vajon tudta-e, hogy a darazsak taníthatók? Hogy értékelik a jutalmat és hajlandóak részt venni olyan kutatásokban, amelyben egymás után több feladatot kell végrehajtaniuk? Na és azt, hogy meg tudják különböztetni az emberi arcokat egymástól?

Míg a méheket sokan szeretik, a darazsakat a legtöbben „utálják”, noha ökológiai szempontból ők is roppant fontosak. Az egyik legnagyobb utálatnak (vagy félelemnek) örvendő darázsfaj a közönséges darázs/kecskedarázs (Vespula vulgaris), amely nyaranta élénken érdeklődik az emberi ételek és italok iránt – és ilyenkor megesik, hogy agresszívan viselkedik.

Ugyanakkor ez a darázsfaj csak egy a több mint 100 ezer ismert faj közül, amelyek jó része egyáltalán nem támadja meg az embert, miközben segít a virágok beporzásában és felfalja a növényi kártevők jelentős részét.

A tudósok szerint a darazsak egyáltalán nem szolgáltak rá a társadalom utálatára. Szerintük, ha az emberek tudnák róluk, hogy milyen összetett elmével rendelkeznek, meglehet, nem is rettegnének annyira tőlük. A Behavioral Ecology and Sociobiology című folyóiratban megjelent legújabb kutatás szerint az európai darazsak lenyűgöző képességgel rendelkeznek a tanulást és a vizuális feladatok megoldását illetően.

S hogy miként lehet egy darazsat bármire is betanítani? Nos, az európai darazsak mindig azonos helyen gyűjtik a táplálékukat, ami azt jelenti, hogy emlékeznek és visszatérnek a számukra kedvező táplálékforrásra – legyen az akár egy pohár üdítőital. 

A kísérletben részt vevő darazsaknak cukros vizet kínáltak, majd minden egyes egyedre egy azonosító jelet tettek. A darazsak ezután mindaddig visszatértek a kísérlet helyszínére, amíg jutalmat kaptak. A  darazsaknak tíz próbán kellett átesniük, hogy megtanuljanak egy vizuális feladatot, majd további tíz próbát kellett végrehajtaniuk jutalom nélkül, hogy a tesztekből kiderüljön, megtanultak-e valamit. A darazsak a tanulás során a helyes döntésekért cukros vizet kaptak – és folyamatosan visszatértek a kísérlethez, hogy az összes próbát befejezzék!

Mit tanultak a darazsak a feladatok során? 

  • Először arra tanították meg őket, hogy megkülönböztessék a színeket – pontosabban két, különböző árnyalatú kék kártyát. Ennél a módszernél a darazsaknak a helyes színű kártyán cukrot adtak anélkül, hogy látták volna a másik színt. Ezután a másik színű kártyákat is bevetették, hogy teszteljék, képesek-e a darazsak megkülönböztetni ezt a két színt.
  • A második gyakorlatban mindkét színű kártya jelen volt. A darazsak jutalmat kaptak, ha a helyes színre szálltak, de nem kaptak jutalmat, ha a helytelen színre szálltak.
  • A harmadik feladatban a darazsak jutalmat kaptak, ha a helyes színre szálltak le, és keserű folyadékot, ha a helytelen színre szálltak le.
  • A kutatók a színes kísérlettel párhuzamosan azt is kimutatták, hogy a darazsak képesek megkülönböztetni az emberi arcokat ábrázoló képeket is egymástól!
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ennél gyorsabban nem lehet tűzifát hasítani, elképesztő módszer született

2026. január 17. 09:10

Hogyan lehet villámgyorsan „kályhakésszé” varázsolni több köbméternyi tűzifát? Erre talált ki egy okos módszert egy fiatal feltaláló.

Forintmilliókat fizettek ki egyetlen dologért, bárkinek ott lehet a kertjében

2026. január 16. 13:10

800 kilométert utaztattak egy hatalmas mocsári tölgyet, közel 4 millió forintba került a „fényűző” szállítás. Vajon megérte?

Fegyelmezetten kell eltűrnöm a szomszéd kéményének borzasztó füstjét?

2026. január 13. 16:10

Szótlanul, az orrunkat befogva kell tűrnünk, ha a szomszédunk kéménye mindennap sűrű, bűzös füsttel áraszt el minket? Ne tegyük, hiszen a háttérben gyakran szabálysértés áll.

Forradalmian új trágya került piacra, amely a biotermesztésben is használható

2026. január 12. 16:10

A rovarfehérje előállítás során is keletkeznek melléktermékek, melyek hasznosítása a növénytermesztésben csökkenti a hulladéktermelést.

Ökogazdálkodás: hódítás előtt a tájfajta gabonák?

2019. március 7. 09:18

2021 januárjától lép hatályba az új ökogazdálkodási rendelet, amelyet az Európai Unió már elfogadott. Ennek egyik lényeges eleme, hogy lehetővé teszi, hogy az ökogazdálkodást folytató termelők heterogén szaporítóanyagokat állítsanak elő, és ezeket kereskedelmi forgalomba hozzák.

Hatékony-e a drónos permetezés (2.rész) +videó

2025. július 29. 16:10

Hertelendy Péter növényorvossal meglátogatjuk a drónnal, hagyományos földi géppel permetezett, valamint a nem kezelt kontrol táblát is.

A metrafenon hatása a csiperketermesztésben megjelenő gomba kórokozókra

2020. május 29. 04:36

Magyarországon a legnagyobb mennyiségben csiperkegombát fogyasztunk, aminek nagy előnye, hogy nem szezonális termék, termesztése az év 12 hónapjában folyamatosan zajlik. Ez a termesztési mód azonban kedvez a gomba károsítóinak a felszaporodásban.

Évekig tarthat még az afrikai sertéspestis elleni oltóanyag kifejlesztése

2019. szeptember 22. 06:38

A gazdák már régóta visszatartják az afrikai sertéspestis terjedését a fertőzött állatok karanténba helyezése és leölése révén, ám csak a betegség Kelet-Ázsiába való elterjedése indította el komolyan az oltóanyaggal kapcsolatos kísérleteket.