Bulvár

Brazil bojkott jöhet az Egyesült Királyságban

Agrofórum Online

Az Egyesült Királyság élelmiszer-óriásai azzal fenyegetnek, hogy bojkottálják a brazil beszállítókat az erdőirtás miatt.

Az Alditól a Waitrose-ig számos neves üzletlánc, beszállítók és gyártók azzal fenyegetőznek,  hogy bojkottálják a brazil termékek beszállítását, amennyiben az ottani törvényhozók nem támogatják az amazóniai esőerdők védelmét szolgáló törvényalkotást – olvasható az edie.net -en.

A Brazil Nemzeti Kongresszus számára megküldött nyílt levélben a brit vállalkozások a PL 510/21 nevű törvényjavaslat elutasítására sürgették az illetékeseket. A ,,földrablók törvényjavaslataként” fémjelzett módosítás értelmében a magánszektorbeli cégek valamint magántulajdonnal bírók lehetővé tehetik a földterületek átalakítását. A törvényjavaslat azt is megengedné, hogy a jelenleg illegálisan földet elfoglalók hivatalos tulajdonjogot igényelhessenek.

A levél egy részletétének hírportál általi említése szerint „a tervezet ellentmond annak a narratívának, amely 2021. áprilisában a nemzetközi nyilvánosság tudámására jutott egy csúcstalálkozó alkalmával, amelyen Joe Biden amerikai elnök is részt vett.”

Amennyiben érvénybe lép a javaslat,  úgy az ország a külkereskedelmi kapcsolatai foroghatnak kockán.  A DEFRA (Az Egyesült Királyság Környezetvédelmi, Élelmezési és Vidékfejlesztési Minisztériuma) jelenleg minden erdészeti árut beszerző multinacionális vállalattól megköveteli az illegális erdőirtásból származó nyersanyagok forgalmazásának mellőzését.

Az üzenet mellett számos vállalkozás kiállt: Aldi, Asda, The Co-operative Group, Lidl, Marks & Spencer, Sainsbury’s, Tesco, Waitrose & Partners valamint a  Morrisons is. Aláírják továbbá kereskedelmi testületek, köztük a Brit Kiskereskedelmi Konzorcium (BRC), a Red Tractor Assurance és a National Pig Association, valamint olyan termelők, mint a Cranswick és a Pilgrim’s UK, melyek közül számos cég már rendelkezik a „nulla erdőirtás kötelezettségvállalással” a legfontosabb áruk vonatkozásában.

,,Ha az új törvények bevezetésre kerülnek, akkor nincs más dolgunk, mint átstrukturálni a brazil mezőgazdasági árucikk-ellátási lánc támogatását és felhasználását” – áll többek között az üzenetben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy őz alszik minden este a családi nappaliban

2024. december 14. 14:10

Pedig a tenyésztés mindig azt a célt szolgálja, hogy ne alakuljon ki szoros kapcsolat a vadon élő állatokkal.

Fejszepróbának vetették alá az MTZ traktort, sikerrel teljesítette

2024. december 10. 14:40

Elképesztő strapabírás jellemzi a fehérorosz vállalat új termékét, amit a munkatársai egyedülálló próbával bizonyítottak.

Ingyen bérelhető egy félmilliárd értékű gazdaság

2024. december 10. 13:10

Egy amerikai férfi ingyen felajánlja birtokát annak, aki hajlandó biogazdaságot létrehozni a területen. Befektetésre azért így is szükség lesz.

Gazdálkodó lesz a Forma–1-es világbajnok

2024. december 7. 16:10

Egy kis edzést tart a mezőgazdasági ismeretek területén – árulta el a négyszeres Forma–1-es világbajnok egy braunschweigi díjátadón.

Szójapiac: az Egyesült Államok piacvezető exportőr Európában

2019. január 19. 13:29

Tavaly az USA szója eladásai Európában 243 százalékkal, míg a közel-keleti, észak-afrikai régióban 105 százalékkal emelkedtek.

Bojkottálhatják a brazil beszállítókat az erdőirtások miatt

2021. június 5. 14:40

Az Alditól a Waitrose-ig számos neves üzletlánc, beszállítók és gyártók azzal fenyegetőznek, hogy bojkottálják a brazil termékek beszállítását, amennyiben az ottani törvényhozók nem támogatják az amazóniai esőerdők védelmét szolgáló törvényalkotást.

A jó ukrán kukoricatermés az USA pozícióit is befolyásolja

2022. január 6. 07:37

A világ vezető kukoricaszállítójának számító Egyesült Államokból származó kukoricaexport várhatóan enyhül a 2020-as rekordhoz képest, de még mindig elérheti a történelem második legmagasabb szintjét. A Kínába irányuló hatalmas amerikai eladások létfontosságúak ezekben az előrejelzésekben, de a magas globális árak és a versenytársak sikerei megkérdőjelezhetik az amerikai erőfeszítéseket.

Dinamikusan növekedett a Cargill Brazíliában

2020. május 4. 16:47

A COVID-19 világjárvány okozta hatás, amely látványosan csökkentette az élelmiszerigényt és akadályozta a gazdasági növekedést világszerte, még fontosabbá tette a Cargill brazil jelenlétét.