Bulvár

Franciaországban ellopott traktorokra bukkant a magyar rendőrség (+VIDEÓ, KÉPEK)

Agrofórum Online

Tizenhárom, összesen félmilliárd forint értékű, Franciaországból ellopott traktorra bukkant a rendőrség Nagykanizsán és Nagykátán.

Tizenhárom, összesen félmilliárd forint értékű, Franciaországból ellopott traktorra bukkant a rendőrség Nagykanizsán és Nagykátán – jelentette be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Horváth Lajos elmondta: a francia rendőrség októberben értesítette a magyar hatóságokat arról, hogy franciaországi telephelyekről ismeretlen tettesek több nagy értékű traktort elloptak és a bűnügy szálai Magyarországra vezetnek.

A nagykanizsai rendőrök közúti ellenőrzésen találták meg az egyik lopott traktort, majd még ötöt foglaltak le a zalai városban.

Ezután – a vallomások alapján – hét traktort, valamint összesen csaknem százmillió forint értékben nagy értékű, lopott mezőgazdasági gépalkatrészeket és egy ipari klímaberendezést találtak a nyomozók a Pest megyei Nagykátán, különböző telephelyeken.

A rendőrség hat ember ellen indított eljárást orgazdaság és más bűncselekmények miatt, öt gyanúsított előzetes letartóztatásba került – mondta a főkapitány-helyettes.

A police.hu beszámolója:

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya folytat büntetőeljárást orgazdaság bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Zoltán 45 éves albertirsai lakos és társai ellen.

A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon keresztül – 2014. októberében – Franciaországból érkezett megkeresés a magyar hatóságok felé arról, hogy francia telephelyekről ismeretlen tettesek – 2014. szeptember 18-án – több traktort loptak el és a szálak Magyarországra vezettek.

A nagykanizsai járőrök közúti ellenőrzés során találtak meg egy lopott járművet. Ezt követően a rendőrök további öt traktor foglaltak le. Az eljárás során egy 56 éves budapesti férfit hallgattak gyanúsítottként orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás orgazdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Az adatgyűjtés eredményeként a nyomozók 2014. október 10-én az esti órákban tartottak házkutatást a K. Zoltán tulajdonában lévő nagykátai telephelyen, ahol egy olyan traktort találtak, melynek egyedi azonosítóit meghamisították. Az eljárás során az is kiderült, hogy francia hatóságok 2014. augusztus 14-én elrendelték a jármű körözését. A 45 éves gyanúsított egy másik telephelyet is bérelt a városban, ahol további három, hamis alvázszámú traktort találtak a rendőrök, melyeket 2014. szeptemberében loptak el egy francia kereskedésből.
További nyomozási cselekmények elvégzését követően jutottak el a nyomozók B. Vendelhez. A 36 éves nagykátai férfi tápiószentmártoni telephelyén házkutatást tartottak, melynek során újabb három, Franciaországból lopott traktort foglaltak le. Ezek közül két jármű motorszáma ki volt köszörülve.

B. Vendelnél a nyomozók 19 ipari – a Tatai Rendőrkapitányság által körözött-klímaberendezést és egy Németországból eltulajdonított silózó gép tartozékát is lefoglalták. Az elsődleges szakértői vélemény szerint a berendezések értéke közel 100 millió forint.

A nagykátai rendőrök K. Zoltánt 2014. október 17-én, B. Vendelt 2014. október 28-án fogták el. A két férfit – előállításukat követően, őrizetbe vételük mellett – orgazdaság bűntett, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.  Az illetékes bíróság mindkettőjük esetében az előzetes letartóztatás elrendeléséről döntött.

Az eljárás eddigi adatai szerint a lopott járművek egyedi azonosító jeleit L. Sándor 50 éves budapesti lakos változtatta meg. A férfit – 2014. október 28-án – Budapesten fogták el a speciális szaktudással rendelkező Terrorelhárítási Központ bevetési egységének munkatársai.
L. Sándornak minden esetben T. János 43 éves budapesti lakos adott megbízást az alvázszámok, illetve a motorszámok megváltoztatására.
T. János tudta, hogy a traktorok bűncselekmény elkövetéséből származnak és közreműködött azok elszállításában, elrejtésében is.
L. Sándort és T. Jánost elfogásukat követően a Nagykátai Rendőrkapitányságra állították elő.  Az 50 éves férfit egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette, míg 43 éves társát orgazdaság bűntett és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozóhatóság mindkét férfit őrizetbe vette, az illetékes bíróság 2014. október 30-án elrendelte az előzetes letartóztatásukat.

A rendőrök E. Sándor 46 éves fóti lakost szintén orgazdaság bűntett és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésével gyanúsítják. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi segítséget nyújtott a lopott járművek szállításában.
E. Sándort 2014. november 3-án Nagykátán fogták el a helyi rendőrök, majd gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2014. november 6-án rendelte el az előzetes letartóztatását.

A csapat tagja volt B. Péter szombathelyi lakos is, aki hamis iratokat felhasználva intézte el öt jármű vizsgáztatását. A 43 éves férfi a hamis iratokat K. Zoltántól és B. Vendeltől vette át. A férfit 2014. november 5-én vették őrizetbe és hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók orgazdaság bűntett és közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az illetékes bíróság a gyanúsítottat 2014. november 6-án előzetes letartóztatásba helyezte.

Az eljárás eddigi szakaszában hét traktort foglaltak le a Pest megyei rendőrök. Ezek közül a gyanúsítottak – hamis iratokkal – két járművet már korábban forgalomba helyeztettek, ötöt azonban még a forgalomba helyezés előtt találtak meg a nyomozók.
A hat férfi ellen a további eljárást – fogvatartásuk mellett – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya folytatja le.

(MTI, police.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy őz alszik minden este a családi nappaliban

2024. december 14. 14:10

Pedig a tenyésztés mindig azt a célt szolgálja, hogy ne alakuljon ki szoros kapcsolat a vadon élő állatokkal.

Fejszepróbának vetették alá az MTZ traktort, sikerrel teljesítette

2024. december 10. 14:40

Elképesztő strapabírás jellemzi a fehérorosz vállalat új termékét, amit a munkatársai egyedülálló próbával bizonyítottak.

Ingyen bérelhető egy félmilliárd értékű gazdaság

2024. december 10. 13:10

Egy amerikai férfi ingyen felajánlja birtokát annak, aki hajlandó biogazdaságot létrehozni a területen. Befektetésre azért így is szükség lesz.

Gazdálkodó lesz a Forma–1-es világbajnok

2024. december 7. 16:10

Egy kis edzést tart a mezőgazdasági ismeretek területén – árulta el a négyszeres Forma–1-es világbajnok egy braunschweigi díjátadón.

Minőségi traktor? Kiváló szervizszolgáltatás? Itt a megoldás!

2020. december 29. 09:54

A Két-KATA Kft. telephely bemutató sorozatának 4., utolsó epizódjában szerepel a telephely bemutatása, az ügyfél vélemények, a cég története és külföldi kapcsolataik tapasztalatai, így aki eddig lemaradt volna bármelyik epizódról, itt egészben megtekintheti.

45 éve rozsdamentesen: Massey Ferguson 135

2024. szeptember 12. 16:10

A traktor eddig 14 ezer üzemórát dolgozott, de a kuplungja is eredeti még, jól összerakott, kiforrott konstrukcióról van tehát szó.

Szügyig gázolnak a vízben az MTZ traktorok, úgy végzik a betakarítást

2024. október 21. 14:10

A tőzegáfonya bogyóinak betakarításához el kell árasztani a termőföldet, majd a lefejtett bogyókat hálóval gyűjtik össze.

A John Deere 9R traktorok 2019-es változatai

2018. július 30. 07:15

Első alkalommal ajánlanak 3,05 méter nyomtávú 9470RX, 9520RX, 9570RX és 9620RX szériájú gumihevederes traktorokat 76,2 cm és 91,4 cm hevederszélességgel.