11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Életmód, gasztronómia

A finnek isszák a legtöbb kávét

Agrofórum Online

Egy évben egy finnre 12 kilogrammnyi kávé fogyasztása jut, de a kávéfogyasztó országok ragsorában a dobogós helyeken csupa észak-európai ország áll. A második helyen Norvégia, majd a harmadikon Izland áll. A kávézóláncairól ismert Egyesült Államok csak huszonötödik a rangsorban.

Az Egyesült Államokban már szinte minden sarkon van egy Starbucks, a McDonald’s átalakult és már majdnem csak McCafénak lehet hívni néhol. Ez alapján kevesen gondolták volna, hogy a kávéfogyasztó nemzetek rangsorában csak a középmezőnyben vannak az amerikaiak. Az élen a finnek állnak az egy főre jutó 12 kilogrammos éves fogyasztásukkal. Ha a gyerekeket nem számoljuk, akkor természetesen még nagyobb az főre jutó átlagos kávéfogyasztás Finnországban. Nyelvrokonainak szinte egész nap, minden helyzetben fogyasztanak kávét, a munkahelyeken is megkövetelik a kávészüneteket a dolgozók. Itt amúgy nem divat az erős kávé, sokkal hígabban fogyasztják mint a világ többi részén. Érdekesség, hogy koffeinmentes kávé nem túl népszerű Finnországban.

A sorban második Norvégia 9,9 kilogrammos fogyasztással, harmadik pedig Izland 9 kilogrammal. Lehet valamilyen összefüggés a hideg időjárás és a meleg kávé között. Norvégiában néha vodkával fogyasztják az italt, Izlandon pedig népszerűek a barista-versenyek.

Negyedik Dánia 8,7 kilogrammos egy főre jutó átlagos fogyasztással, majd Hollandia következik 8,4 kilogrammos adattal. Svédországban 8,2, Svájcban 7,9, Belgiumban 6,8, Luxemburgban és Kanadában pedig 6,5 kilogramm az átlag. Ezek az országok fértek be az első tíz rangsorába. A második tízben Bosznia és Hercegovina, Ausztria, Olaszország, Brazília, Szlovénia, Németország, Görögország, Franciaország, Horvátország és Ciprus került. A hazánkkal szomszédos országok közül Ausztriában 6,1, Szlovéniában pedig 5,8 kilogrammnyi kávé az átlagos éves egy főre jutó fogyasztás. Libanon, Észtország, Spanyolország, Portugália és az Egyesült Államok csak a 25-ös lista végén foglal helyet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kovász „titkos” feladata: ettől válik egészségessé a kenyér a szervezetünk számára

2025. február 27. 16:10

A kovászban probiotikumok és prebiotikumok is megtalálhatók, amelyek az emésztőszervrendszerünkre fejtik ki előnyös hatásukat.

Miért fogyasszunk csírát?

2025. február 27. 08:10

A csíráztatott magvak olyan fogyasztásra szánt zöldségeket jelentenek, amelyeket a növekedés nagyon korai szakaszában takarítottak be.

Így készítsünk kovászt egy hét alatt!

2025. február 26. 13:10

Számos recepttel találkozhatunk, de a legfontosabb kiemelni, hogy a helyes arányok biztosítása elengedhetetlen.

Természetes otthon: illatosítás aromanövényekkel

2025. február 26. 05:40

Az aromanövények nemcsak kellemes illatot biztosítanak, hanem jótékony hatással lehetnek a közérzetünkre is. Nézzük meg, milyen növények segíthetnek természetes módon felfrissíteni otthonunk levegőjét!

Indul az ország első, diplomás Csokoládé-, kávé-, teakészítő mesterképzése

2019. július 12. 11:15

Professzionális szinten sajátíthatók el a csokoládé, kávé és tea gyártásával kapcsolatos ismeretek a Szent István Egyetem budapesti Élelmiszertudományi Karán, a szeptemberben induló Csokoládé-, kávé-, teakészítő mesterképzésen. Az ország első, diplomával elismert szakirányú továbbképzésére augusztus 15-ig még lehet jelentkezni.

Kávézólánc hódít a tea földjén

2020. február 11. 12:47

Az újfajta technológiavezérlet kiskereskedelmi modellt használó kínai kávézólánc, mely 2019 végére több mint 4 500 kávézót üzemeltetett Kína területén.

Hárommillió tonnás a brazil kávétermelés

2021. április 17. 06:03

Brazília a legnagyobb kávétermesztő ország a Földön, Vietnám a második, a harmadik helyet pedig Kolumbia szerezte meg a rangsorban.

Újranyitja kávézói nagy részét a Starbucks Kínában

2020. március 3. 08:03

A Starbucks sokáig a legnagyobb kávézólánc volt Kínában, ám január elején a Luckin Coffee megelőzte a amerikai versenytársát.