Életmód, gasztronómia

Akadályozhatom a házam előtti parkolást? Kellemetlen lesz hallani a választ

Agrofórum Online

Sokan szívesen zárják le kövekkel, oszlopokkal, sövényekkel a házuk előtt lévő közterületet, nehogy idegenek oda parkoljanak – és közben szabálysértést követnek el.

A szomszédjogi törvény talán legfontosabb alapvetése, hogy kerülni kell a mellettünk lakók szükségtelen zavarását. A hangsúly a „szükségtelen” jelzőn van, néhány esetben ugyanis jogunk van igénybe venni a szomszéd telkét is, például akkor, ha a fánkról oda áthullott gyümölcsöt akarjuk felszedni a földről. És mi a helyzet az olyan kényes helyekkel, mint a kerítésünkön kívül eső területek?

Rossz hírünk van, mert ezzel kapcsolatban több a kötelességünk, mint a jogunk. A vonatkozó szabályozás szerint az úttest és a ház közötti rész minden esetben közterületnek számít. Ez azt jelenti, hogy nincs több jogunk hozzá, mint a többi állampolgárnak, ugyanakkor a jelzett terület rendben tartása a ház tulajdonosának feladata. Köteles tehát levágni a füvet, metszeni a fákat, eltávolítani a parlagfüvet, takarítani az árkot, télen gondoskodni a járdaszakasz síkmentesítéséről – közben viszont nem támaszthat akadályt, ha mások is használni akarják a területet.

A fűre, árokpartra, a kerítés külső oldalára helyezett kövek vagy oszlopok tehát szabálysértő megoldások, bár Magyarországon számos helyen találkozhatunk velük. Idegen járművek parkolását nem lehetetleníthetjük el, még akkor sem, ha sajnáljuk, hogy a szépen karbantartott füvünket összetapossák. Talán kiskaput jelenthet, ha a „védendő” közterületre virágágyást telepítünk, azt ugyanis aligha lesz szíve bárkinek is letaposni – bár hivatalosan így sem akadályozható a közterületi parkolás, szintén büntetés lehet a vége.

Ha közterületre helyezünk el idegen műtárgyat, és ehhez nem rendelkezünk engedéllyel, akkor a közterület-felügyelet jogosult velünk szemben intézkedni. Természetesen az is jogszerűtlen, ha valaki a szomszédos ingatlanba történő ki- és bejárást akadályozza, például azzal, hogy huzamosabb ideig a gépkocsibejárat előtt parkol.

Érdemes az önkormányzatoknál is tájékozódni ebben a kérdésben, mert előfordulhat, hogy bizonyos házak előtti zöldterületeken tiltott a parkolás (a járdán értelemszerűen ez mindenhol így van). Ha „szabadon használható” területen támasztunk akadályt, és azzal sérülést okozunk egy járműnek, az ebből származó kárt az akadályt elhelyező háztulajdonos köteles megtéríteni.

Párizsban egy kis koccanás belefér a parkolásba:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így kell szellőztetni a mínusz 10 fok alatti fagyban – megváltoznak a szabályok

2026. január 13. 09:10

Érdemes ugyanúgy szellőztetnünk a fogcsikorgató fagyban, mint a 0 fok fölötti, kellemesnek mondható téli időben? Nem, mert a szabályok megváltoznak!

Ezért rajonganak most mindenhol a chiás energiaszeletért

2026. január 12. 11:10

Drága bolti energiaszeletek helyett itt a házi megoldás: a chia mag meglepően sokat tud.

Furcsa termék jelent meg a svéd bútorláncnál – vajon mindenki ki meri próbálni?

2026. január 11. 16:10

Érdekes újdonsággal rukkolt elő a Magyarországon is jelen lévő svéd áruházlánc, bár kérdés, hogy mit szólnak majd hozzá a vásárlók.

Megmérgeznek bennünket a háztartási eszközök, ezek a legveszélyesebbek

2026. január 11. 13:10

Ultrafinom részecskéket és nehézfém-vegyületeket bocsátanak ki a legnépszerűbb háztartási eszközeink, hosszú távon komoly egészségkárosodást okozva.

Kitiltható az elektromos autó a mélygarázsból?

2024. május 9. 12:10

Németországban már nem tiltható meg, hogy elektromos autók mélygarázsokban való parkoljanak. Így döntött a wiesbadeni kerületi bíróság.