Életmód, gasztronómia

AMG: 585 lóerős G-osztály Genfből

Agrofórum Online

Néhány héttel a detroiti világpremier után a március 18-ig tartó Genfi Autószalonon is bemutatkozott a Mercedes-AMG G 63.

Az összkerékhajtású terepjáróban egy 4,0 literes, 585 lóerős, V8-as duplaturbós motor helyettesíti az elődmodell 5,5 literes erőforrását. A széles tartományban, 2500 és 3500 percenkénti fordulatszám között rendelkezésre álló 850 newtonméteres nyomatékú két tonnás G-osztálynak 4,5 másodperc kell a százas tempó eléréséhez a csúcssebesség pedig 220 kilométer/óra.

A külön megvásárolható AMG Drivers csomaggal az óránkénti 240 kilométeres sebességig tud gyorsulni a G63-as. A gyári adatok szerinti átlagfogyasztás 13,2 liter benzin 100 kilométerenként, amihez kilométerenként 299 grammos szén-dioxid-kibocsátás társul. A hengerlekapcsolási funkció két, három, illetve öt henger deaktiválásra is képes az alacsonyabb fogyasztás érdekében. Ez a funkció 1000 és 3250 közötti fordulattartományban érhető el a Comfort programban.

Az erősebb motor mellett a módosított kormányzás, az összkerékhajtás, három differenciálzár, az adaptív csillapítás, a független első felfüggesztés és a gyorsabb, kilencfokozatú automata-váltó fokozza a sportos vezetési élményt. Az AMG G-osztály különleges hűtőrácsot és 22 collos felniket, méretesebb üléseket is kapott.

A Mercedes-Benz a G-osztály mellett a vadonatúj, majd Kecskeméten is készülő A-osztály, valamint a négyajtós Mercedes-AMG GT Coupét és a C-osztály legfrissebb, új hajtásláncokkal büszkélkedő generációját is felvonultatta a márka standján a Genfi Autószalonon.

Az X-osztály erőteljes hathengeres motorokkal és állandó összkerékhajtással bővülő verzióját is kiállították.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Lefagyaszthatjuk a kenyeret vagy sem? A válasz mindenkit meg fog lepni

2025. november 9. 11:10

A hűtőbe, fagyasztóba téve hosszabb időn keresztül megőrizhetjük ételeink minőségét. De vajon érdemes a kenyerekkel és más pékárukkal is így bánni?

Három módszer: így készül a tökéletes házi birsalmalé

2025. november 8. 14:10

Illatos, aranyló és egészséges – a házi birsalmalé a legjobb őszi ital, amit bárki könnyen elkészíthet otthon.

Fagyasztott gesztenye: a házi tartósítás titkai

2025. november 4. 11:10

Ne hagyja, hogy megromoljon az őszi termés! Így fagyassza le a gesztenyét, hogy télen is élvezhesse az ízét.

Használható trükkök a megfelelő tűzifa kiválasztásához

2025. november 2. 16:10

Ha tudjuk, mi teszi igazán jóvá a tűzifát, akkor már nem választhatunk rosszul. Egy kulcsszó van: a fűtőérték.

Permetező Unimog és öt felújított MB-Trac - Mercedes traktorszerelem Dunavecsén

2019. december 9. 14:38

Az elmúlt évtizedek egyik legkultikusabb márkáját jelentette és jelenti a Mercedes háromágú csillaga. Dunavecsén azonban nem személyautók viselik az emblémát, hanem mezőgazdasági gépek. Amikor ott jártunk, öt MB Trac és egy Unimog sorakozott fel Kiss László családi gazdaságának udvarán, hiszen egyetemista fiával már régóta imádja és gyűjti a német gyártmányú, univerzális erőgépeket.

Gépészet Videó

Nappal szántóföld, este opera - Mercedes-Benz X-osztály

2018. április 3. 07:39

A terepjáró egyedülálló a piacon, hiszen a pickupok klasszikus tulajdonságait egyesíti a Mercedes dizájnelemeivel, kényelmével és biztonságával.

Megérkezett a harmadik generációs Mercedes-Benz Sprinter

2018. június 7. 13:54

Minden eddiginél több konfigurációval érkezik júniusban a vadonatúj Mercedes-Benz Sprinter a haszongépjárműveket értékesítő kereskedésekbe.

Ennyi volt? Már nem a Suzuki Vitara a legnépszerűbb itthon

2020. február 4. 10:29

Összesen 11 891 járművet adtak el a két kategóriában egy hónap alatt. A két évvel ezelőttihez képest látványosabb 12,8 százalékos a bővülés.