Életmód, gasztronómia

Emberkísérlet: mi történik a szervezetünkkel, ha nem eszünk cukrot?

Agrofórum Online

Egy fogyással és táplálkozástudománnyal foglalkozó szakértő saját magán próbálta ki, mit tapasztal, ha elhagyja a cukrot az étkezéséből. Így számolt be az eredményről.

„Nyolc hónapig nem ettem cukrot! Pedig korábban rendszeresen fogyasztottam csokoládét és jégkrémet. És mivel nem is táplálkoztam megfelelően, ráadásul a testmozgást is elhanyagoltam, eléggé elhíztam, ráadásul sokszor megfáztam.

Három éve elhatároztam, hogy elhagyom a cukrot az étkezésemből. Tehát se csoki, se fagyi; sütik, lekvárok, gyümölcsjoghurtok, müzlik, isten véletek – és persze még rengeteg minden más. 

Az első hét volt a legnehezebb. Iszonyúan kívántam a cukrot, fájt a fejem és szédültem, aztán később rájöttem, hogy elvonási tüneteim voltak. A második héten már jobban éreztem magam, és kezdtem a cukormentes ételek ízét is élvezni. Bár még mindig kívántam egy-egy darabka csokoládét, de kitartottam.

A 3-4. héten már egyáltalán nem kívántam a cukrot. Helyette rengeteg sajtot, vajat ettem, és inkább ezekre vágytam. A 4. héttől aztán már könnyűszerrel kitartottam, noha nehéz volt a rokonoknak elmagyarázni, hogy miért nem kérek édességet, amikor ők ezzel is kifejezték a szeretetüket irántam. És igazán nem okozott gondot a cukor hiánya! Élveztem mindannak az ízét, amit ehettem, legfeljebb a családtagjaim csalódtak bennem egy kicsit.

És hogy mit tapasztaltam? Hat hónapon keresztül nem szenvedtem megfázástól, míg előtte havonta 3-4 napig is beteg voltam.

Az utóbbi két hónapban ugyan volt, hogy megfáztam, de egy nap alatt helyrejöttem. Mivel tornázni is elkezdtem, elég sokat sikerült leadnom a súlyomból. A kognitív funkcióim, tehát a gondolkodással összefüggő képességeim és az általános kedélyállapotom pedig sosem voltak ennyire jók.

Ajánlom-e a cukormentes diétát? Abszolút, de azt tudni kell, hogy nemcsak az elvonási tünetekkel, hanem a körülöttünk élők reakciójával is számolnunk kell. Most már eszem egy kevés cukortartalmú ételt, de mindig odafigyelek, hogy mennyit, és keresem az egészséges alternatívákat.

Mit tanultam ebből? Hogy a cukor mennyire addiktív! Azóta mindig megkérdezem magamtól, hogy kezdek-e rászokni, és ha úgy érzem, hogy kívánom a cukrosat, az akaraterőmre hagyatkozom, hogy ellenálljak. Tudatosan szeretnék étkezni, és nem azt enni, amit éppen megkívánok.”

Hogy helyesen érezte-e a szerző, és valóban függőséget okoz a cukor? Rossz hírünk van: kutatók többféle állatkísérletben is bizonyították, hogy a cukor olyan tüneteket is okoz, amelyek a függőséghez kapcsolódnak.

Nem véletlenül, hiszen a cukorbevitel során endogén opioidok szabadulnak fel a szervezetben, ami az agy önjutalmazási rendszerét stimulálja, akár más ingerek kárára. Egy kis édesség nem árt meg – de sokszor és sok édesség sajnos valóban függőséget jelent.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Diéta alatt is lehet gyümölcsöt enni – mutatjuk, hogyan

2025. június 30. 16:10

Nem minden gyümölcs emeli meg hirtelen a vércukorszintet – mutatjuk, melyeket és hogyan fogyassza IR vagy diéta mellett is biztonsággal!

A borsmenta, ami megmenti a nyári kánikulától

2025. június 29. 14:10

A borsmenta hűsít, frissít és gyógyít: mutatjuk, hogyan használja italban, borogatásként, vagy akár aromaterápiában a nyári hónapokban!

Ezért issza egyre több ember a kecsketejet!

2025. június 25. 11:10

Egyre több tejtermék készül kecsketej alapanyagból – nem véletlenül: tápanyagokban gazdag, könnyen emészthető és sokoldalú.

Sokkoló módon riasztják el a fogyasztókat az édességektől

2024. január 28. 12:10

Egy friss tanulmány szerint a figyelmeztetések és mindenekelőtt az édességekkel kapcsolatos megdöbbentő képek befolyásolják a vásárlási magatartást: rávehetik az embereket, hogy kevesebb cukros terméket vásároljanak, vagy akár teljesen kerüljék el azokat.

Jól jártak a cukor árának emelkedésével

2020. június 14. 14:02

A világ második legnagyobb cukorgyártója a március 31-ig tartó üzleti évben 24 millió euró (nagyjából 8 milliárd forint) nyereséget könyvelt el.

Üvegbe zárt gyümölcsök

2019. április 28. 09:32

A Quali-T Bt. a függőséget okozó lekvárokon túl bodzafeldolgozással is foglalkozik. Sőt, ez az, ami jelenleg a cég gazdálkodásának legerősebb pillérje. A biofeldolgozáson kívül ugyanis szinte a kezdetektől készítenek exportra bodzavirág szörpöt, melyet félkész termékként értékesítenek.

Egyre kelendőbb a brazil cukor

2020. június 4. 08:34

A dél-amerikai ország ebben az esztendőben erőteljesen felgyorsította cukortermelését, és néhány elemző arra számít, hogy a kibocsátás akár 10 millió tonnával növekedhet a csökkenő árak és az etanol iránti kereslet eredményeként.