Életmód, gasztronómia

Felülteljesítette a várakozásokat a Pepsi

Agrofórum Online

Árbevétel, nyereség és növekedés tekintetében is megfejelte a cég az előzetes konszenzust. Ugyan az egy részvényre jutó nyereség a tavalyi értékhez képest csökkent 1,49 dollárról 1,45 dollárra, elemzői becslések 1,44 dollárt prognosztizáltak.

A vállalat árbevétele 20,6 milliárd dollár volt, ami 5,7 százalékkal magasabb a tavalyi negyedéves eredménynél, itt az elemzők 20,2 milliárd dollár vártak. Az italgyártó organikus növekedése a negyedik negyedévben 4,3 százalék volt, ami szintén magasabb a 3,72 százalékos elemzői becslésnél. Az eredményhez nagyban hozzájárult a Pepsihez tartozó Quaker Foods (1 százalék) és a PepsiCo Beverages (3 százalék, elemzők 1,88 százalékot jósoltak) észak-amerikai árbevétel növekedése. Itt egyedül a Frito-Lay teljesítette alul a 3,88 százalékos elemzői várakozásokat a csupán 3 százalékos növekedéssel.

A negyedik negyedévben Latin Amerika árbevétele 6 százalékkal nőtt a korábbihoz képest – hangsúlyozta az Equilor Befektetési Zrt. A vállalat elképzelése a 2020-as évről nem egyezik az elemzők véleményével az egy részvényre jutó eredmény és az árbevétel tekintetében. Az egy részvényre jutó nyereséget 5,88 dollárra teszik, elemzők ugyanezt 5,95-re. Árbevételnél 4 százalékos növekedést jósolnak, míg az elemzők 4,06 százalékot. A vállalat részvényeinek árfolyama 0,3 százalékot emelkedett tegnap. Idén egyébként 7,2 százalékkal, az elmúlt egy évben pedig 26,4 százalékkal lőtt ki a Pepsi kurzusa. A Marketscreener adatbázisa szerint az elemzők enyhén pesszimisták a céggel kapcsolatban, ugyanis a 142,42 dolláros átlagos célárfolyam 2,8 százalékkal a jelenlegi kurzus alatt van. 26 elemzőből 1 ajánlja tartásra a részvényt, míg vételi javaslatot csak 6 elemző fogalmazott meg.

Az összesen 267 ezer embert foglalkoztató cég bevételinek 62 százaléka Észak-Amerikából származik, 11 százalék pedig Latin-Amerikából. A cégnél egy régiónak számító Európából és a szaharai Afrikából a Pepsi bevételeinek 18 százaléka származik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miért más a fekete fokhagyma, mint a fehér?

2026. január 18. 08:10

A fekete fokhagyma nem új növény, hanem egy precízen érlelt alapanyag, amely ízben és beltartalomban is többet nyújt.

Petrezselyem fagyasztása: praktikus megoldás egész évre

2026. január 17. 08:10

Egyszerű konyhai trükkök, amelyekkel a petrezselyem hónapokig friss marad a fagyasztóban.

Hűha: jogosítvány és szakképzett oktató nélkül is forgalomba engedné a tanulókat az új KRESZ

2026. január 16. 09:10

Hamarosan megújult KRESZ-t kell alkalmaznunk a közlekedési gyakorlatban, de a tervezetnek van egy igen megosztó része is.

Mire jó a főzőbanán?

2026. január 16. 05:40

A főzőbanán, más néven plantain egy megosztó gyümölcs–zöldség, mert van, aki rajong érte, mások megenni sem bírják, akkor sem, ha a banánt alapvetően szeretik.

Felülmúlta az előrejelzéseket a Bayer első negyedéves nyeresége

2024. május 17. 09:10

Nagyobb lett a vártnál a Bayer AG nyeresége, viszont a mezőgazdasági ágazat árbevétele, az értékesítés és a glifozát ára is csökkent.

Jól teljesített a BASF mezőgazdasági megoldások szegmense

2021. február 28. 06:38

A BASF árbevétele 2020 negyedik negyedévében 8 százalékkal, 15,9 milliárd euróra nőtt.

Dinamikusan emelkedett a vetőmag-elállító KWS árbevétele

2020. március 5. 10:47

A cég nemrég közzétett gyorsjelentése szerint az árbevétel emelkedése a zöldség- és gabonafélék szegmens bővüléséből származik főleg.

A hús iránti igény globális növekedéséből a kereskedőcégek is profitálnak

2020. január 15. 07:42

A Cargill, más globális gabonakereskedőkhöz hasonlóan, a rosszul teljesítő eszközök leépítését tervezik és olyan üzletágakba akarnak fektetni, amelyek nagyobb haszonkulccsal kecsegtetnek. Ide tartozhat a húsipar területe.