Életmód, gasztronómia

Hazai biosör-termékcsaládot fejlesztettek ki

MTI

Magyar biosör-termékcsaládot fejlesztett ki alternatív gabonafélékből hatéves kutatómunkval a Körös-Maros Biofarm Kft. vezette Elixbeer Konzorcium csaknem 400 millió forint uniós támogatás felhasználásával - mondta Várhelyi Zoltán, a kft. projektmenedzsere az MTI-nek.

A konzorciumban részt vett az Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézete és a szegedi Gabonakutató NKft. is, a fejlesztés összköltség 496,5 millió forint volt.

A cél hazai nemesítésű gabonafajták felhasználásával, javított beltartalmi értékekkel rendelkező, bio minősítésű sörök és malátaitalok kifejlesztése volt. Ehhez a két kutatóintézet gabonanemesítést végzett a söripari felhasználhatóságra fókuszálva, a nemesített gabona termesztéstechnológiáját a Biofarm szántóterületein, mintegy száz hektáron optimalizálták – mondta a szakember.

A projektbe bekapcsolódott a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Biomérnök és Erjedésipari Technológia Tanszéke is, ahol receptúrákat fejlesztettek az új biosörök prototípusaihoz, amely alapján próbagyártásokat végeztek a Biofarm gyulavári sörüzemében. Ezután a MATE laboratóriumában vizsgálták a késztermékek beltartalmi értékeit, amelyről számos tudományos publikáció született – tette hozzá.

Várhelyi Zoltán elmondta, a projekt eredményeként állami fajtaelismerést kapott több nemesített gabonafajta, és elkészült egy 9 féle sörből, valamint alkoholmentes malátaitalból álló termékkínálat, valamennyi bio minőségben.

A sörök alapját öko sörárpa-, búza- és alternatív gabonákból készülő maláták adják. A bio lager „alapsör” mellett készült tisztán gluténmentes alapanyagokból előállított hajdinasör, alkoholmentes és gyümölcsös ízesítésű, magas antioxidáns tartalmú sör is.

A termékek minőségének alátámasztásához kifejlesztették az online bio tételtanúsító rendszert, így egyszerűen nyomon követhető a teljes termékpálya a termőföldtől az asztalig – jegyezte meg.

Várhelyi Zoltán az MTI kérdésére elmondta, az ökogabonák kisebb hozammal termeszthetőek, jellemzően hektáronként 2-3 tonna az átlaghozam; ebből a csúcsévben mintegy 200 ezer 0,33 literes palack sört állítottak elő. Az aszály, a megsokszorozódott energiaköltségek, valamint a koronavírus-járvány miatt bezárni kényszerülő értékesítési helyek kiesése miatt jelenleg ennél kevesebb sört állítanak elő.

A Körös-Maros Biofarm Magyarország egyik legnagyobb biotej-termelő gazdasága, családi vállalkozásként 1990-ben alapították. Mintegy 1070 hektár integrált öko-területen gazdálkodnak, szarvasmarha telepükön 700 fejőstehenet és 800 növendéket tartanak.

Évi 5,5 millió liter biotejet állítanak elő, amelynek nagyobb részét a váci Naszálytej Zrt.-dolgozza fel. Emellett értékesítenek nyers biotejet olasz, osztrák, német, román és horvát partnercégek részére is.

Az állattenyésztés mellett ökogabona termesztésével is foglalkoznak.

Békés megye első biogáz üzemét 2010-ben hozták létre. Szarvasmarhatrágyából és zöldhulladékból termelnek 52-54 százalék körüli metántartalmú biogázt, amelyből villamos energiát állítanak elő. Ennek kisebb részét a szarvasmarhatelep és a biogázüzem energiaellátására használják, nagyobb részét „zöldáramként” értékesítik.

Az árbevétel 2022-ben 1,4 milliárd forint körül alakult, amelynek csak mintegy két százalékát adja a sörértékesítés – mondta Várhelyi Zoltán. Nagyobb része a tejtermelésből, egy része pedig a biogáz üzemben előállított áramtermelésből adódik.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2021-ben az értékesítés nettó árbevétele 925 millió forint volt szemben az előző évi 803 millió forinttal, amiből a belföldi értékesítés 671, az exportértékesítés 254 millió forintot tett ki. A mintegy 60 alkalmazottat foglalkoztató cég adózott eredménye 28,7 millió forint volt 2021-ben, ami mintegy 10 millió forinttal marad el a korábbi évitől.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kovász „titkos” feladata: ettől válik egészségessé a kenyér a szervezetünk számára

2025. február 27. 16:10

A kovászban probiotikumok és prebiotikumok is megtalálhatók, amelyek az emésztőszervrendszerünkre fejtik ki előnyös hatásukat.

Miért fogyasszunk csírát?

2025. február 27. 08:10

A csíráztatott magvak olyan fogyasztásra szánt zöldségeket jelentenek, amelyeket a növekedés nagyon korai szakaszában takarítottak be.

Így készítsünk kovászt egy hét alatt!

2025. február 26. 13:10

Számos recepttel találkozhatunk, de a legfontosabb kiemelni, hogy a helyes arányok biztosítása elengedhetetlen.

Természetes otthon: illatosítás aromanövényekkel

2025. február 26. 05:40

Az aromanövények nemcsak kellemes illatot biztosítanak, hanem jótékony hatással lehetnek a közérzetünkre is. Nézzük meg, milyen növények segíthetnek természetes módon felfrissíteni otthonunk levegőjét!

Csapnivaló lesz a sörárpatermés, ársokkra készülhetnek a német sörivók

2023. július 7. 09:10

A sör ára a németeknél – némi túlzással – olyan, mint nálunk a kenyéré. Ebből a szempontból pedig most igen rossz hírrel szolgáltak számukra.

Kulcsfontosságúak a technológiai újítások a sörgyártásban is

2019. június 4. 12:38

A nemzetközi trendekhez hasonlóan a növekvő kereslet miatt a csökkentett alkoholtartalmú és alkoholmentes sörök fogyasztása a magyar piacon is emelkedik, piaci részesedésük már közel 8 százalékot tesz ki.

Százmillió forinttal támogatják a komlóültetvények telepítését

2019. június 29. 08:07

Körülbelül 8 millió forintba kerül egy hektárnyi komlóültetvény beruházása, az agrártárca pedig a maximálisan adható 6 millió forintot adja majd a gazdáknak arra, hogy vállalkozzanak komlótermesztésre.

Ökológiai gazdálkodásban felhasználható egyszerű anyagok I. rész

2020. február 28. 04:38

Háztartásokban is megtalálhatók, és akár a helyi abc-ben is megvásárolhatók azok az anyagok, melyekről talán nem is gondolnánk, hogy növényvédelmi célra alkalmasak.