18℃ 14℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Életmód, gasztronómia

Hogyan kerülhető el a szalmonellafertőzés?

Agrofórum Online

A szalmonellabaktérium attól válik igazán veszélyessé, hogy azok az ételek, amelyek szalmonellával fertőzöttek, általában rendben lévőnek, fogyaszthatónak tűnnek.

Nincs rajtuk penész, elszíneződés, nem változik meg az ízük vagy az illatuk, ezért általában az emberek nem is gyanítják, hogy gond van velük. Éppen ezért kiemelten fontos tudnunk, hogyan előzhető meg a fertőzés.

Dióhéjban a szalmonellafertőzésről:

  • A szalmonella olyan baktérium, amely komoly megbetegedést okoz.
  • Számos élelmiszerben megtalálható, többek között a csirkehúsban, a marha- és sertéshúsban, a tojásban, a gyümölcsökben, a zöldségekben, sőt a készételekben is.
  • Néhány ember hajlamosabb arra, hogy megfertőződjön és súlyos tüneteket mutasson, míg mások könnyebben kigyógyulnak a fertőzésből.
  • A fertőzés megelőzésére számos mód kínálkozik, a külön kezelés, a főzés és a hűtés főbb irányelveinek betartásával.

Milyen gyakori a fertőzés?

A szalmonellafertőzés sokkal több embernél jelentkezik, mint gondolnánk, a legtöbben mégsem mennek orvoshoz, ehelyett megpróbálják otthon, házi módszerekkel kikúrálni magukat. Becslések szerint a szalmonella évente több mint 1 millió megbetegedést okoz az Egyesült Államokban.

Milyen ételek okozhatnak szalmonellafertőzést?

Sokféle élelmiszert felsorolhatnánk, beleértve a csirke- és pulykahúst, a marha- és sertéshúst, a tojást, a különféle gyümölcsöket, friss csírákat és zöldségeket, sőt az olyan feldolgozott élelmiszereket, mint a mogyoróvaj, a fagyasztott piték, húsos félkész és készételek (beleértve a kolbászokat, szalámikat). Ugyanakkor ez a baktérium szennyezett vízzel is terjedhet, emberek és állatok továbbíthatják.

Kik vannak nagyobb veszélyben? 

Vannak veszélyeztetett korcsoportok, amelyek számára súlyosabb problémát jelenthet a szalmonellafertőzés (csakúgy, mint például az influenzajárványok telente). Ide tartoznak az 5 évnél fiatalabb gyermekek és a 65 évesnél idősebb felnőttek, valamint azok, akiknek az immunrendszere bizonyos betegségek (például rák, szívbetegség, cukorbetegség, májproblémák vagy vesebetegség) miatt legyengült. A tünetek általában a fertőzést követően 6 órától 6 napig terjedően jelentkeznek.

Mik a tünetek?

  • Véres, híg hasmenés,
  • hosszan tartó (3 napnál hosszabb) hasmenés,
  • 39 °C-ot meghaladó láz,
  • éles alhasi görcsök,
  • a kiszáradás jelei (szédülés, kiszáradt száj és torok, kevés vizelet),
  • hosszan tartó hányás.

Hogyan kezelhető a betegség?

A legtöbb szalmonellás beteg 4-7 napon belül antibiotikumos kezelés nélkül is felépül, a testet azonban rettenetesen megviseli a sok hányás és hasmenés, így a felépülés valójában még hetekig eltarthat. Ennyi időbe telik újra rendbe tenni a bélflórát, pótolni az elveszített sókat és ionokat, illetve optimalizálni a test anyagcseréjét és vízháztartását.

Néhányan azonban sokkal rosszabb állapotba kerülnek a fertőzéstől – számukra azonnali kórházi kezelést javasolnak a szakemberek, ahol orvosi felügyelet mellett antibiotikumos kezelést és infúziót kapnak. Így megelőzhető a kiszáradás és a betegség még súlyosabbá válása.

Fókuszban a csirkehús

Statisztikai adatok szerint a szalmonella több, élelmiszer által terjesztett megbetegedést okoz, mint bármely más baktérium. A csirke jelentős forrása lehet e megbetegedéseknek, olyannyira, hogy – ha hihetünk az adatoknak – minden 25. csomag (boltban kapható!) csirkehús fertőzött lehet.

Mi okozhat fertőzést?

  • A már fertőzött étel.
  • Ha a fertőzött étel nincs alaposan átsütve/megfőzve.
  • Ha a hűtőszekrény nincs alaposan kitakarítva, és előzőleg fertőzött étel leve folyt a polcokra vagy a fiókokba, amin aztán más nyers ételeket (például salátát, gyümölcsöt) tárolunk.
  • Ha a konyhai felületek és edények (pult, vágódeszka, tálak), nincsenek alaposan fertőtlenítve/elmosva a használat után (és előzőleg fertőzött étel került rájuk).

Négy lépés a megelőzéshez

Kövessük a fertőtlenítés – elkülönítés – főzés – hűtés irányelveit, amikor otthon főzni kezdünk. Ezek a lépések segíthetnek abban, hogy elkerüljük a szalmonellafertőzést.

  1. Fertőtlenítés: Mielőtt főzni kezdünk (és miután befejeztük), mindig alaposan mossunk kezet szappannal, folyóvíz mellett, legalább 20 másodpercen át, főként, ha nyers húsfélékkel vagy tojással dolgozunk. Bár a legtöbb recept kifejezetten javasolja, ne mossuk meg a nyers húsokat a főzés előtt, mert a mosás során a baktériumok más ételekre, eszközökre és felületekre kerülhetnek.
  2. Elkülönítés: Tartsuk külön a nyers húsféléket és tojásokat más élelmiszerektől mind a bevásárlókosárban, mind a hűtőben, ne érintkezzenek nyers ételekkel (gyümölcsökkel, salátákkal). Használjunk külön vágódeszkát a húsfélékhez és a zöldségekhez, kenyérfélékhez. Sose használjunk olyan tányért főtt ételek tárolására, amelyen korábban nyers hús vagy tojás volt.
  3. Főzés: Minden húsfélét alaposan süssünk át vagy főzzünk meg – figyeljünk a főzési időre. Ha bizonytalanok vagyunk az időt illetően, használjunk élelmiszer-hőmérőt vagy kuktát, air fryert, és tartsuk be az előírt főzési időt.
  4. Hűtés: tartsuk a hűtőt 4° C-on vagy annál hidegebben. Ne hagyjuk a romlandó ételeket a hűtőn kívül 2 óránál hosszabb ideig. A romlandó élelmiszerek közé tartozik a hús, a tengeri ételek, a tojás, a tejtermékek, az aprított gyümölcsök, egyes zöldségek, a főtt rizs és maradék ételek (amiket már többször felmelegítettünk).
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Diéta alatt is lehet gyümölcsöt enni – mutatjuk, hogyan

2025. június 30. 16:10

Nem minden gyümölcs emeli meg hirtelen a vércukorszintet – mutatjuk, melyeket és hogyan fogyassza IR vagy diéta mellett is biztonsággal!

A borsmenta, ami megmenti a nyári kánikulától

2025. június 29. 14:10

A borsmenta hűsít, frissít és gyógyít: mutatjuk, hogyan használja italban, borogatásként, vagy akár aromaterápiában a nyári hónapokban!

Ezért issza egyre több ember a kecsketejet!

2025. június 25. 11:10

Egyre több tejtermék készül kecsketej alapanyagból – nem véletlenül: tápanyagokban gazdag, könnyen emészthető és sokoldalú.

A természetes permetszer hetekkel meghosszabbítja a friss gyümölcsök és zöldségek élettartamát

2023. május 28. 11:42

Mindannyian jártunk már úgy, hogy miután kivettük az uborkát a hűtőből, azt láttuk, hogy az megfonnyadt, összeaszalódott és megpenészedett.

Megvan a terv, az évtized végére megszüntethető az éhezés

2024. december 18. 16:10

Az éhezés elleni harcban világszerte kulcsszerepet kaphat a mesterséges intelligencia.

Tovább emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak januárban

2020. február 6. 14:33

Januárban a szemes termények ára novemberhez képest 2,9 százalékkal (4,8 ponttal) 169,2 pontra, 2018 májusa óta legmagasabb szintre emelkedett.

Szervezetátalakítás előtt a Coca-Cola

2020. szeptember 2. 07:17

Az átalakítás következtében több munkahely is megszűnne a vállalatnál. Az italgyártó vállalat 4 ezer munkavállalónak tervez kilépési juttatási csomagot ajánlani.