Életmód, gasztronómia

Itt a madárinfluenza, megindult a rettegés a libahús fogyasztásától

Agrofórum Online

Márton napjától karácsonyig Magyarországon is megindul a tolongás a máskor kissé elfelejtett libahúsért. Vajon veszélyben lehetünk a vírusfertőzés által?

2025 júniusában arról adott hírt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), hogy Magyarország újra mentessé vált a magas patogenitású madárinfluenzától. Az információnak csupán néhány hónapig örülhettünk, mert a betegség ismét felütötte a fejét több vármegyében.

Nem mentesül alóla maga a kontinens sem, 2025. szeptember 1-je óta napjainkig Európában összesen 159 baromfitartó gazdaságban, 37 fogságban tartott madarakat tartó létesítményben és 1272 vadmadárból mutatták ki a szakemberek a magas patogenitású madárinfluenza vírusát – olvasható a Nébih november 7-i közleményében.

A hivatal honlapján rengeteg információ olvasható azzal kapcsolatban, hogy a tenyésztőknek milyen védekezési, kárenyhítési lehetőségeik vannak. A fogyasztók a témával kapcsolatban viszonylag kevesebb fogódzót kapnak, pedig így Márton-nap (november 11.) környékén hazánkban is megemelkedik az év egyéb szakaiban „elhanyagolt” lúdhúsfogyasztás mértéke.

Vajon a madárinfluenza-járvány közepén tartanunk kell a baromfihúsoktól? Ezt a témát járta körbe a német Agrarheute mezőgazdasági oldal cikke is, ami azért is különös, mert a kérdés a csirkehús esetében a legtöbb emberben valószínűleg fel sem merül. A libahús viszont részben „idénytermék”, karácsonyig különösen keresett, ezért valóban nem árt megnyugtatni az olvasókat vele kapcsolatban.

Mindenképpen fontos, hogy a hús ellenőrzött forrásból származzon, és ha bármilyen kétségünk van, bátran érdeklődjünk a hatóságoknál, állatorvosoknál!

Az Agrarheute szerint a szárnyashús a H5N1 vírus által okozott járvány közepette is biztonsággal fogyaszthatónak mondható. A Friedrich Loeffler Intézet és a Robert Koch Intézet állásfoglalása is világos: a vírus átadása élelmiszeren keresztül szinte teljességgel lehetetlen. Egyébként is ritka, hogy a madárinfluenza embereknél okoz megbetegedést, és azokban az esetekben sem az élelmiszer a „ludas” benne. Főleg azok veszélyeztetettek, akik a fertőzött állatok vagy vadon élő szárnyasok közvetlen közelében élnek és tevékenykednek, és elsősorban a munkájuk miatt kerülnek közeli kontaktusba azokkal.

A megoldás itt is a sütés vagy főzés, mivel a vírus igen érzékeny a magas hőmérsékletre. Már 70 Celsius-fokon elpusztul, az e fölötti hőmérséklet pedig a konyhai feldolgozás során általános. Ezzel és a higiéniai szabályok betartásával tökéletes védettséget élvezhetünk.

Mennyire kell aggódniuk az embereknek a madárinfluenzától?

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hűha: jogosítvány és szakképzett oktató nélkül is forgalomba engedné a tanulókat az új KRESZ

2026. január 16. 09:10

Hamarosan megújult KRESZ-t kell alkalmaznunk a közlekedési gyakorlatban, de a tervezetnek van egy igen megosztó része is.

Mire jó a főzőbanán?

2026. január 16. 05:40

A főzőbanán, más néven plantain egy megosztó gyümölcs–zöldség, mert van, aki rajong érte, mások megenni sem bírják, akkor sem, ha a banánt alapvetően szeretik.

Eltüzelni a leszedett karácsonyfát a legrosszabb ötletek közé tartozik

2026. január 15. 09:10

Tényleg a kazánban, cserépkályhában, kandallóban a helye a haszontalanná vált karácsonyfának? Az eltüzelésnél nincs is rosszabb ötlet.

Hársfatea: mikor, miért és hogyan érdemes inni?

2026. január 14. 14:10

Illatos, meleg és jól ismert – a hársfatea sokkal többet tud, mint gondolnánk. Összegyűjtöttük, mire használható biztonsággal a mindennapokban

Madárinfluenza vírus jelenlétét igazolták két Bács-Kiskun megyei tömőlúdtelepen

2022. november 4. 15:35

Magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta két Bács-Kiskun megyei tömőlúdtelep állatainál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

Madárinfluenza: két további megyében is megszűntek a védőkörzetek

2022. július 7. 10:24

Június eleje óta nem történt újabb madárinfluenza-kitörés Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Bács-Kiskun megyében is felütötte a fejét a madárinfluenza

2021. január 15. 06:49

Az állategészségügyi szakemberek haladéktalanul elrendelték az érintett állomány, összesen több mint 101.000 tojótyúk leölését.

Baromfitartóknak kedvez az enyhítés

2021. május 26. 07:03

A kötelező zárt tartás visszavonását követően újabb enyhítő intézkedésről döntött az országos főállatorvos.