15℃ 6℃
május 9. Gergely, Katinka, Alberta, Édua
Életmód, gasztronómia

Méreg vagy „szuperélelmiszer” a kókuszolaj?

Szuperfarm

Egy harvardi professzor szerint a kókuszolaj nagyon magas telített zsírsav-tartalma miatt kifejezetten veszélyes, még a disznózsírnál is károsabb az egészségre.

A sokak szerint nagyon egészséges kókuszolaj valójában árt az egészségnek, színtiszta méreg – állítja Karin Michels, harvardi professzor és a német Freiburg Egyetem Megelőzés és Tumor Járványtan Intézetének igazgatója.

A Freiburg Egyetemen tartott egyik utolsó előadásának a „Kókuszolaj és más táplálkozási hibák” címet adta, és elmondta, hogy „az egyik legrosszabb élelmiszer, amit csak ehetünk.” Természetesen meg is indokolta: a kókuszolajban lévő telített zsírsavak káros hatással vannak az egészségre.

Michels szembemegy a kókuszolajat „szuperélelmiszernek”, minden ételhez ajánlott alapnak tartó közvélekedéssel.

Az Amerikai Egészségügyi Szervezet tavaly frissítette telített zsírsavakkal kapcsolatos iránymutatását, és a telítetlen zsírsavakkal való helyettesítését javasolta. A cél, hogy csökkentsük a későbbi szív- és érrendszeri megbetegedés kockázatát.

Michels szerint a kókuszolaj a disznózsírnál is veszélyesebb.

Telített zsírsavakat tartalmazó ételek fogyasztásával és az így a vérünkbe kerülő rossz koleszterin mennyiségének növekedése miatt nő a szívkoszorúér-betegségek esélye – figyelmeztet az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szervezete (NHS).

A kókuszolaj mellett a vaj, a keménysajtok, az indiai gí, a kolbászok és a húsos piték tartalmaznak sok telített zsírsavat. Ezzel szemben az olajos halakban, diókban, magvakban, növényi olajokban és az avokádóban sok a telítetlen zsírsav.

Michels YouTube-on is elérhető előadását kb. 800 ezren nézték meg, azaz felkeltette az egészségtudatos emberek érdeklődését. Ezzel szemben a telített zsír étrendből történő teljes kizárása nem ennyire fekete-fehér, a téma egy ideje komoly viták tárgya. A The Lancetben tavaly megjelent egy tanulmány, és a szerzők állítása szerint az alacsony zsírfogyasztású étrend növeli a korai halál kockázatát.

Az NHS iránymutatásával ellentétben, a Brit Szív Alapítvány közzétette, hogy több kutatás kellene még a különféle zsírsavakkal kapcsolatban.

Többek véleménye, hogy az Alzheimer-kór kókuszolajjal kezelhető, az Alzheimer Társaság viszont kijelentette, hogy az állítást nem támasztja alá elegendő bizonyíték.

„Az Egyesült Királyságban az utóbbi időben foglalkoznak sokat a kókuszolajjal, miután többen kijelentették, hogy az immunrendszert erősíti, és így segíthet az Alzheimer-kór kezelésében. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy szinte csak telített zsír, és ha sok más telített zsírt is fogyasztunk, jóval a férfiaknak ajánlott napi 30, és a nőknek ajánlott napi 20 gramm fölé megyünk” – nyilatkozta Lily Soutter londoni táplálkozástudományi szakértő, majd hozzáfűzte, hogy a mérsékelt fogyasztásban semmi rosszat nem lát.

„Veszélyes élelmiszereket méregnek beállítani, mert az ilyen állítások félelmet szülnek. Ne felejtsük el, hogy egyetlen élelmiszer sem mondható színtisztán jónak vagy rossznak” – összegez Soutter.

Sokan, például a hírhedten egészségtudatos Gwyneth Paltrow színésznő, a fogak romlása elleni védekezéshez is használják a kókuszolajat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Aranyvessző: természetes gyógyír vagy túlértékelt csodaszer?

2025. május 9. 11:10

Az aranyvessző hazánkban is ismert gyógynövény, amelyet évezredek óta használnak különféle egészségügyi problémák enyhítésére.

Húsvéti termelői piacok és kézműves vásárok

2025. április 19. 13:10

Húsvét előtt országszerte rendezett termelői piacok és kézműves vásárok élénkítik a helyi gazdaságot, és ápolják a húsvéti hagyományokat.

Praktikus tanácsok gombaszedőknek + videó

2025. április 7. 16:40

A tavasz első gombáit vadásztuk Vass Éva gombaszakellenőrrel a pilisi erdőkben. Megismerkedhetünk a cseh kucsmagombával, az osztrák csészegombával, de mutatunk videónkban még egy gyönyörű, ám mérgező gombát, az óriás papsapkát is.

A kovász „titkos” feladata: ettől válik egészségessé a kenyér a szervezetünk számára

2025. február 27. 16:10

A kovászban probiotikumok és prebiotikumok is megtalálhatók, amelyek az emésztőszervrendszerünkre fejtik ki előnyös hatásukat.