30℃ 17℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Életmód, gasztronómia

Tovább nőtt a minisörgyárak száma Csehországban

Kokes János - MTI

Csehországban 2017-ben is gyorsan emelkedett a minisörgyárak száma, amely december végén meghaladta a 400-at. A minisörgyárak cseh-morva szövetségének közlése szerint tavaly 50 új minisörgyárat nyitottak, s néhány további pedig rövid időn belül kezdi meg termelését.

A kilencvenes évek elején csak egyetlen, a több száz éves múltra visszatekintő prágai U Fleku minisörgyár működött. Az elmúlt negyedszázad alatt országszerte majdnem félezer új minisörgyár alakult, közülük azonban több mint 40 megbukott és befejezte termelését. Több minisörgyár termelése ugyanakkor már túllépte a 10 ezer hektolitert, ami a hatályos szabályozás szerint a minisörgyárak éves termelésének felső határa, s ezzel átkerült az ipari sörgyárak kategóriájába. Ezekből jelenleg negyvennyolc működik az országban. Az évi tízezer-hektoliteres termelésig a sörgyárak kedvezményesen adóznak.

Jelenleg a minisörgyárakban főzik az évi cseh sörtermelés két százalékát, 0,3 százalékkal többet, mint 2016-ban. A termékek 90 százalékát vendéglőkben adják el csapolt sörként, míg 10 százalék palackozva kel el főleg a nagy üzletláncokban – közölte Jan Surán, a minisörgyárak szövetségének elnöke prágai sajtóértekezletén.

A szövetség kimutatása szerint a legtöbb minisörgyár évi kapacitása 900-1000 hektoliter között mozog, ami általában egy-két közepes nagyságú vendéglő évi keresletét elégíti ki. A minisörgyárak sörei iránti kereslet folyamatosan nő, aminek az sem akadálya, hogy ezek a sörök átlagban 30-50 százalékkal drágábbak, mint a nagy sörgyárak termékei. A minisörgyárak számára kedvező, hogy egyre több vendéglő rendel söreikből, s azokat különlegességként ajánlja vendégeinek.

Prága – sokan a sörkülönlegességek miatt keresik fel a cseh fővárost

Jan Surán elmondta: a szövetség azzal számol, hogy a minisörgyárak száma még legalább egy évtizedig emelkedni fog Csehországban, így azt kérik a kormánytól, hogy csökkentse adminisztratív terheiket és egyszerűsítse adózásukat.

Csehországban a minisörgyáraknak nagy hagyományuk van, hiszen az 1948-as kommunista hatalomátvétel előtt számos faluban, városban volt egy ilyen cég, hivatalosan számuk ezer körül mozgott. A cseh piaci szakértők szerint egy átlagos minisörgyár létrehozása ma mintegy 6-7 millió korona (70-82 millió forint) értékű beruházást igényel.

Csehországban az utóbbi években az egy főre eső éves sörfogyasztás 143-145 liter körül mozog, a világon a legmagasabb.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tihanyban virágzik a levendula – Szedje saját kezűleg!

2025. június 12. 13:10

A tihanyi levendulásban most Ön is arathat. Gyűjtse be az illatos virágokat, és tudja meg, mi mindenre használható a lila csoda!

Ezért jobb a lassan pasztőrözött tej, mint a bolti dobozos

2025. június 8. 14:10

Az alacsony hőmérsékleten és hosszabb ideig pasztőrözött tej újra reflektorfénybe került. De mitől jobb ez a módszer, mint az ipari gyorspasztőrözés? Nézzük a különbségeket!

Ötletek bodzára: így dolgozzuk fel a friss bodzavirágokat!

2025. június 1. 05:40

Végre virágzik a bodza és készülhetnek a bodzás finomságok! Az elkészítési lehetőségekből szemezgetünk most.

Varázsgomba: terápia vagy tudatmódosító kockázat?

2025. május 25. 11:10

A varázsgomba új reményt nyújthat a mentális betegségek kezelésében – de csak tudatos, szabályozott körülmények között.

Lefelé csúszik a Zetor, már egy cseh kismárka is megelőzte

2024. október 24. 14:40

2022-ben adózás után 103 millió cseh korona veszteséget termelt, míg 2023-ra ez 272 millióra emelkedett.

Precízebbek a cseh farmok

2019. április 29. 11:33

A cseh kutatók évtizedek óta együttműködnek a nagy mezőgazdasági gépgyártókkal és a gazdálkodókkal és számos olyan megoldást hoztak létre, mint a különféle érzékelők, talajszondák és munkaalgoritmusok, amelyek segítenek fenntartani vagy javítani a talajminőséget.

Határozott lépéseket kérnek az Európai Bizottságtól a V4 országok agrárkamarái

2023. április 27. 14:18

A Visegrádi Országok (V4) agrárkamarái, továbbá bolgár, horvát, észt, litván és román gazdálkodói szervezetek közös felhívást intéztek az Európai Bizottsághoz, ismételten határozottan kérve az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek miatti tarthatatlan helyzet sürgős kezelését.

A Cseh Köztársaság legjobb traktora 2020-ban a Zetor Crystal

2020. augusztus 26. 07:02

Ebben az évben a Zetor a CRYSTAL HD modell modernizált változatát mutatja be, amely megtartva az előző generáció előnyös tulajdonságait, számos új fejlesztést tartalmaz.