Életmód

51 méter, 65 centiméter, több, mint 140 éves és köszöni, jól van

Agrofórum Online

A Somogy-megyei Iharosberényi Erdészet területén hivatalosan is lemérték az eddig legmagasabbnak tartott fa magasságát, és felmérték állapotát.

A mérést Lajkó Bendegúz végezte, aki elhivatott faápoló és famászó oktató. Az állapotfelmérést Horváth Tibor faápoló és favizsgáló szakmérnök folytatta, a kiegészítő munkálatokban Hunyadi Péter segédkezett.

Az 51 méter 65 centiméteres fa fajtája duglászfenyő, amelynek érdekessége, hogy egy levelének az élettartama akár 8 év is lehet. Egy fa korát kivágás nélkül nagyon nehéz meghatározni, de irodalmi és erdészeti adatokra támaszkodva annyit sikerült kideríteni, hogy az 1870-80-as években ültették, amikor a területen először került meghonosításra az egyébként amerikai származású faj.

A felfedezője Dr. Pósfai György természettudós, dendromán, vagyis a fák elkötelezett rajongója. A megtaláló lézeres mérései arra engedtek következtetni, hogy a fa magassága 51 és 52 méter között van, de ahhoz, hogy hivatalos adat születhessen, a lehető legpontosabb és legkisebb hibalehetőséggel bíró mérőszalagos mérést kellett alkalmazni, ehhez viszont fel kellett mászni a fára, ami egy ekkora példány esetén egyáltalán nem egyszerű feladat. A profi felszerelésen kívül valódi szakértelmet és komoly fizikai erőnlétet is igényelt. A STIHL, mint a felelős és fenntartható erdőgazdálkodás elkötelezett híve, a mérés fő támogatója lett, és a legprofibb famászót, Lajkó Bendegúzt kérte fel a feladatra.

A legnagyobb kihívás a fa magasságából adódott, és abból, hogy a legalsó ágai is magasan, 30 méter felett helyezkednek el: nehéz volt ezekre feldobni azt a súllyal ellátott zsinórt, amellyel a mászókötelet húzták fel. „Először a fa “feléig” sikerült feldobni a dobózsinórral, majd az ún. első standból ágról- ágra magam előtt dobva a kötelet sikerült megtenni a hátra lévő 25 métert. Miután felértem, felhúztam egy mérőszalagot és megszületett a hivatalos eredmény”. A teljes művelet hozzávetőlegesen másfél óráig tartott. „Ez volt az eddigi legmagasabb fám, fantasztikus élmény volt a megmászása, és külön öröm, hogy magassági rekordot sikerült rögzítenem” – nyilatkozta Lajkó Bendegúz.

A fa állapota a korából adódóan kérdéses volt, ezért Horváth Tibor okleveles faápoló vizuális és műszeres vizsgálatot is végzett. „Az akusztikus tomográf, azaz a „faröntgen” segítségével kerestem korhadásra vagy belső szerkezeti elváltozásokra utaló jeleket, de szerencsére egyikre sem találtam példát. A gyökereken és a gyökérnyakon találtam kisebb sérüléseket, illetve a fa vastag külső kérge helyenként levált, de egy ilyen korú fánál ez teljesen természetes, és szinte nem is tekinthető valódi problémának.”

A favizsgálatban résztvevő szakemberek végül úgy határoztak, hogy a fa villáselágazásából és a kiemelkedően nagy magasságából adódóan szükséges statikai megerősítés, méghozzá olyan módon, hogy a fa törzsének két ágát rögzítik egymáshoz, hogy ne tudjon kétfelé hasadni az érzékeny ponton. „A statikai megerősítés a fa életét nem hosszabbítja meg, de a szélsőséges időjárási jelenségek okozta problémáktól megvédhetik, leginkább az erős széltől, ami a villásnövésű fákra kifejezetten veszélyes lehet” – fejtette ki Horváth Tibor.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Megemelték az erdészeti gépberuházások támogatás keretösszegét

2019. december 9. 16:32

A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló utolsó határnap 2020. december 31-re változott.

Így dolgozik a magyar erdőkben a legújabb finn fakitermelő gép

2018. december 16. 12:29

Az új fakitermelő géppel lényegesen kényelmesebb és hatékonyabb a munka, mint az elődjeivel.

Gépészet Videó

Módosult az erdei ököszisztéma pályázat

2019. április 6. 07:08

Ismét módosult a „Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások” című pályázat.

Kompakt és sokoldalú Agro-Center megoldások a téli szezonra

2022. december 19. 07:34

A szántóföldi munkák mellett a kis- és nagygazdaságok mindennapjait az állattartótelepi, karbantartási és majori munkák teszik ki. A Fliegl kínálatában számtalan olyan eszköz megtalálható, ami ezekre a feladatokra kínál megoldást traktorra vagy éppen rakodógépre csatlakoztatható adapterek formájában.