15℃ 2℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Életmód, gasztronómia

Az erdőtelepítés megoldhatja a globális felmelegedést?

MTI

Az erdőtelepítés a leghatékonyabb megoldás a globális felmelegedés problémájára - állítják svájci kutatók, akik szerint az eddig véltnél sokkal több, nem kevesebb mint 900 millió hektárnyi területet lehetne fásítani világszerte, aminek eredményeként 25 százalékkal csökkenne a légköri szén-dioxid mennyisége.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint ahhoz, hogy az emberiség a század közepére 1,5 Celsius-fokban korlátozza a globális hőmérsékletemelkedést, egymilliárd hektárnyi fát kellene ültetni világszerte – írja a BBC News.

A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői megvizsgálták, hogy a bolygó mely területein és mennyi fát lehetne ültetni, továbbá hogy az új erdőterületek milyen hatással lennének a légköri szén-dioxid-koncentrációra.

A Zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) szakemberei a fotointerpretáció módszerét és a Google Earth térképszoftverét használva megállapították, hogy a már létező erdőségek, mezőgazdasági és városi területek mellett még világszerte 0,9 milliárd hektárnyi terület áll rendelkezésre faültetéshez.

A szakemberek szerint amikor ezek a fák teljesen kifejlődnek, akkor nagyjából 200 gigatonnányi szén-dioxidot – vagyis az ipari forradalom óta az emberi tevékenységek által kibocsátott káros anyag csaknem kétharmadát – lesznek képesek elnyelni, ami a légkörben lévő szén-dioxid-mennyiség egynegyede.

„A tanulmányunk egyértelműen bizonyítja, hogy jelenleg az újraerdősítés a rendelkezésünkre álló legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára” – mondta Tom Crowther, a tanulmány vezető szerzője. Hozzátette: „ha most cselekszünk, akkor akár 25 százalékkal is csökkenthetjük a légköri szén-dioxid-koncentrációt, olyan szintet elérve, amelyre csaknem egy évszázaddal ezelőtt volt példa”.

A kutatók hat országot jelöltek meg az újraerdősítés „gócpontjaiként”: Oroszország (151 millió hektár), Egyesült Államok (103 millió hektár), Kanada (78 millió hektár), Ausztrália (58 millió hektár), Brazília (50 millió hektár) és Kína (40 millió hektár).

A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a kulcs most a gyorsaság, ugyanis a bolygó melegedésével párhuzamosan fogynak az erdősíthető területek a trópusokon.

„Ugyancsak kulcsfontosságú, hogy védjük a már létező erdőterületeket, további klímavédelmi intézkedéseket tegyünk és folyamatosan csökkentsük a fosszilis tüzelőanyagok használatát” – hangsúlyozta Crowther.

Más kutatók szerint azonban a tanulmány „túl szép ahhoz, hogy igaz legyen”. Az Oxfordi Egyetemen dolgozó Myles Allen szerint az újraerdősítés csupán egyike a leghatékonyabb stratégiáknak és semmiképpen sem az elérhető legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára, messze elmarad ugyanis a fosszilis tüzelőanyagokból eredő kibocsátás zéró szintre csökkentésétől.

Megint mások túlzónak érzik az ültetett fák szén-dioxid-elnyelő képességével kapcsolatos becsléseket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kovász „titkos” feladata: ettől válik egészségessé a kenyér a szervezetünk számára

2025. február 27. 16:10

A kovászban probiotikumok és prebiotikumok is megtalálhatók, amelyek az emésztőszervrendszerünkre fejtik ki előnyös hatásukat.

Miért fogyasszunk csírát?

2025. február 27. 08:10

A csíráztatott magvak olyan fogyasztásra szánt zöldségeket jelentenek, amelyeket a növekedés nagyon korai szakaszában takarítottak be.

Így készítsünk kovászt egy hét alatt!

2025. február 26. 13:10

Számos recepttel találkozhatunk, de a legfontosabb kiemelni, hogy a helyes arányok biztosítása elengedhetetlen.

Természetes otthon: illatosítás aromanövényekkel

2025. február 26. 05:40

Az aromanövények nemcsak kellemes illatot biztosítanak, hanem jótékony hatással lehetnek a közérzetünkre is. Nézzük meg, milyen növények segíthetnek természetes módon felfrissíteni otthonunk levegőjét!

Budapestnek főtájépítésze/főkertésze lett!

2020. január 24. 06:36

A főtájépítész célja az, hogy a település fejlődésében, fenntartásában egységes zöldszemlélet, koncepció valósuljon meg nemcsak belterületen, de külterületen is.

Ne szedd fel! – Védett gombafajok

2022. május 3. 06:36

Ahogy a mérgező gombák beazonosítása szó szerint életbevágóan fontos, úgy a védett gombafajok felismerése is kiemelt figyelmet igényel a gyűjtés során. Készüljünk fel arra is, hogy ezeknek a fajoknak bármelyikével találkozhatunk!

Módosultak a hengeresfa, a tűzifa és az apríték kereskedelmi szállításának szabályai

2018. március 12. 20:00

NÉBIH: az új szállítójegy sokkal jobban megfelel a faanyagszállításban résztvevők (feladó, szállító, vevő) igényeinek.

Erdészek a fenntarthatóságért - Erdei Vándortáborok és örökerdő gazdálkodás a Bakonyerdő Zrt.-nél

2019. július 20. 06:34

Az ország több más erdőgazdaságához hasonlóan a Bakonyerdő Zrt. is kiemelten fontos feladatának tartja a környezettudatos nevelést, amelynek az erdei iskolák mellett az Erdei Vándortáborok is fontos eszközei.