Életmód

Az olasz miniszter ellenzi a laboratóriumban előállított élelmiszereket

Agrofórum Online

A laboratóriumban előállított élelmiszerek potenciálisan veszélyesek az egészségre, ráadásul ezeknek soha nem lesz olyan íze, mint a természetes húsnak vagy a halnak – mondta az olasz mezőgazdasági miniszter a Reuters hírügynökségnek.

Márciusban az olasz jobboldali kormány törvényjavaslatot terjesztett elő az Európai Unióban még nem elérhető élelmiszerek és takarmányok előállításának és behozatalának betiltására.

Szingapúr volt az első ország, amely 2020-ban engedélyezte a laboratóriumban előállított hús kiskereskedelmi értékesítését, de az Egyesült Államokban és Izraelben is történtek lépések ezen a területen.

Elutasítjuk a termékek ilyen típusú szabványosításának gondolatát, a laboratóriumokban egyformák lehetnek a termékek, de ezzel eltörölhetik a földhöz kötött kultúránkat”

– mondta Francesco Lollobrigida, Giorgia Meloni miniszterelnök nacionalista Olasz Testvérei pártjának vezető személyisége.

Az olasz tilalom, amelyet még a parlamentnek jóvá kell hagynia, feldühítette a sejtalapú termékek fejlesztését szorgalmazó szervezeteket, akik szerint a tenyészállatok nélküli húshelyettesítő termelés mérsékelné a klímaváltozás hatásait és korlátozná az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Azt is közölték, hogy Olaszország korlátozza azon fogyasztók választási lehetőségeit, akik aggódnak az állatok jóléte miatt, és értékelnék, ha olyan terméket fogyasztanának, amely nem jár állatok levágásával.

Lollobrigida visszautasította ezt a kritikát. Azt mondta, hogy az állattenyésztés „fenntartható” Olaszországban, elutasítva az ipari és a mezőgazdasági szennyezés összehasonlítását, és hozzátette, hogy a laboratóriumban előállított élelmiszerek is nagy mennyiségű energiát igényelnek.

„A multinacionális cégek ebbe a szektorba fektetnek be, az ő szemszögükből ez jó üzlet” – mondta, hiszen képesek lennének olyan gyárakat létesíteni, ahol alacsonyak az energia- és munkaerőköltségek, így növelve bevételeiket.

A római kormány, amely a mezőgazdasági minisztériumot „mezőgazdasági és élelmiszer-szuverenitási minisztériumra” nevezte át, megfogadta, hogy megvédi és előmozdítja Olaszország híres élelmiszer-örökségének megvédését – számolt be a reuters.

Lollobrigida elmondta, hogy fontolgatja egy minősítés létrehozását az olasz éttermek számára világszerte, hogy megmutassa, azok valódi olasz termékeket használnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Az árvíz miatt került veszélybe az olasz gyümölcsök betakarítása

2023. május 27. 09:50

A halálos áldozatokkal is járó áradások Észak-Olaszországban tönkre teszik a gyümölcstermést az ország egyik leggazdagabb mezőgazdasági régiójában – közölte a Coldiretti mezőgazdasági lobbi.

Terméskiesést okoz a hőség az olasz almatermelésben

2019. augusztus 30. 13:02

A Prognosfruit legfrissebb adatai szerint Olaszország az EU második legnagyobb almatermelője.

Olaszországban sem kímélte a fagy az ültetvényeket

2021. április 25. 05:19

A Coldiretti szerint az extrém időjárási események gyakoriságának folyamatos növekedése több mint 14 milliárd eurós kárt okozott már az olasz mezőgazdaságban.

Kevesebb paradicsomtermés várható Olaszország északi részén

2019. július 10. 08:03

Az időjárás továbbra is „játszadozik” a paradicsomágazattal, a múlt héten jégeső érte a piacenzai területet, amely az egyik fő paradicsomtermesztő körzetet az Emilia-Romagna régióban.