Tájékoztató a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány magyarországi őszi, második hulláma okán elrendelt veszélyhelyzet okán a horgászattal, a horgász- és horgászsport rendezvényekkel, valamint horgászati ügyintézéssel, okmánybiztosítással kapcsolatban elrendelt, illetve javasolt eljárásrendről (III.)
Hatályos: 2020.11.20-tól
I. Általános helyzetkép, fogalommeghatározások
1. A Kormány a 478/2020. (XI.3.) Korm. rendelettel 2020. november 4-től a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány (továbbiakban: világjárvány) következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. A koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény (hatályos: november 11-től) az eddigi kormányrendeleteket megerősítette és felhatalmazta a Kormányt azok hatályának meghosszabbítására. A Kormány veszélyhelyzet fennállásának szükségességét folyamatosan felülvizsgálja, egyben az állampolgárok együttműködését kéri a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtásában. A Kormány 505/2020. (XI.17.) Korm. rendelete alapján a rendkívüli intézkedések meghosszabbíthatók.
2. A Kormány a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló szabályokat a 484/2020. (XI.10.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: R3) határozta meg, mely rendelet november 11-én lépett hatályba és rendelkezéseit december 11-ig lehet alkalmazni.
3. A R3 1. §-a alapján a 6. életévét be nem töltött kiskorú kivételével – többek között – tömegközlekedési eszközön; 10.000 főnél nagyobb lakónépességű település belterületén a települési önkormányzat által kijelölt közterületen, illetve nyilvános helyen; üzletben, vendéglátó üzletben munkavégzés során, vásárlóként, valamint vendégként egyaránt; ügyfélfogadási időben az ügyfelek számára nyitva álló területen és minden olyan egyéb helyiségben, ahol ügyintézés céljából egy időben 5 főnél többen tartózkodnak mindenki köteles olyan maszkot viselni, amely az orrot és a szájat folyamatosan elfedi.
4. A R3 3. §-a alapján este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lépett hatályba, így ezen időszakban – az élet- és egészségvédelemre, a munkavégzésre és munkába járásra, valamint a versenysportra és kutyasétáltatásra vonatkozó általános kivételekkel – tilos a lakóhely, tartózkodási hely, vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen történő tartózkodás. A munkavégzés és munkába járás, valamint a versenysport kapcsán a kivételi jogcímet okirattal (munkáltatói igazolás) kell igazolni, melyhez a MOHOSZ OHSZK a 3021/2020. (11.11.) sz. körlevelével mintát biztosított. Az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága november 17-i keltezésű átirata alapján okirati engedélyt csak az kaphat, aki a közeljövőben megrendezésre kerülő, versenyrendszerben szervezett versenyen indul és az azt szolgáló felkészülése más módon nem biztosítható. Az átirat alapján a MOHOSZ OHSZK 2020. november 18-tól sportolói okirati igazolást nem ad ki.
5. A R3 4. §-a alapján tilos a közterületeken, illetve nyilvános helyeken a csoportosulás, illetve a gyülekezés, ugyanakkor az egyéni szabadidős sporttevékenység (így a sporthorgászat) megengedett.
6. A R3 5. §-a alapján tilos rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, illetve tartani, azok helyszínén tartózkodni. A sportesemény rendezvénynek minősül, a versenyengedéllyel rendelkező, nyilvántartott sportolókra értelmezendő sportesemény sportrendezvénynek minősül.
7. A R3 8. §-a alapján vendéglátó üzletben – az ott foglalkoztatottak kivételével és az elvitelre alkalmas ételek kiadásához és szállításához szükséges időtartamot ide nem értve – tilos tartózkodni.
8. A R3 9. §-a alapján üzletben este 7 óra és reggel 5 óra közötti időben tilos tartózkodni.
9. A R3 10. §-a alapján szálláshelyen – többek között – az ott foglalkoztatottak kivételével, az üzleti tevékenység céljából érkező vendégeket ide nem értve tilos tartózkodni.
10. A R3 12. §-ában meghatározott szabadidős létesítményekben tartózkodni tilos. A horgásztavak e rendelet alkalmazásában nem minősülnek szabadidős létesítménynek, így ott az egyéni jellegű, szabadidős sporttevékenységi célú tartózkodás reggel 5 óra és este 7 óra között megengedett.
11. Rendezvénynek minősül, így tilos minden, a horgászszervezet által rendezett horgász közgyűlés, vagy a horgász küldöttgyűlés, továbbá a horgász kiállítás és közönségtalálkozó.
12. Sporteseménynek minősül, így tilos minden a horgászszervezet, illetve hivatalos versenyszervező által szervezett horgászverseny, ahol nem versenyengedéllyel rendelkező, nyilvántartott sportolók vesznek részt.
13. A MOHOSZ OHSZK, mint országos sportági szakszövetségi feladatokat is ellátó szervezet döntése értelmében a 12. pont szerinti tilalom a sportrendezvényekre is érvényes.
14. A horgászszervezetek által üzemeltetett, vagy az általuk bérbeadott vízparti épületek, egyéb létesítmények, ha a közösségi funkcióik mellett kereskedelmi jelleggel, működési engedély vagy igazolás birtokában egyéb árusítást is végeznek, üzletnek minősülnek.
15. A horgászboltok kereskedelmi tevékenységet folytató üzletnek minősülnek.
16. Szálláshelynek minősül a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény alapján a szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából létesített vagy használt épület, önálló épületrész vagy terület, valamint bérbeadás keretében hasznosított nyaralóhajó.
17. Horgász szálláshely a hivatalos helyfoglalással lefoglalt, díjfizetés ellenében használt terület, valamint horgász lakóhajó.
18. Horgászhelynek minősül a horgász szálláshelyen a szálláshely, sátorozás esetén a sátor vagy a lakókocsi és a vízpart közötti terület, ha ez a távolság a 10 métert nem haladja meg.
19. Kiemelt rendezvény, illetve verseny a MOHOSZ hatályos, 2020. október 1-jei lezárási állapotú országos rendezvény- és versenynaptárában (versenynaptár) szereplő valamennyi esemény.
II. Éjszakai horgászatra vonatkozó rendelkezések
20. Este 7 óra és reggel 5 óra közötti időben az éjszakai horgászat – ideértve a 16-18. pontok szerinti helyeken történő horgászatot is – általánosan nem engedélyezett.
III. Kiemelt rendezvények
21. Kiemelt rendezvény megrendezésére a 2020. évben már nem kerül sor.
IV. Világ- és Európa Bajnokságok
22. Világ- és Európa Bajnokságok megrendezésére a 2020. évben már nem kerül sor.
V. Országos bajnokságok
23. Országos Bajnokságok megrendezésére a 2020. évben már nem kerül sor.
VI. Területi, helyi horgászversenyek, kiemelt versenyek
24. Valamennyi horgász sportesemény, sportrendezvény, horgászverseny megrendezése 2020. december 11-ig tilos, későbbi időpontra versenyek meghirdetését e határnapig a MOHOSZ nem támogatja, illetve nem engedélyezi.
VII. Horgászszervezeti döntéshozatal, közgyűlések, küldöttgyűlések, értekezletek, évzárók
25. A veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezések újbóli bevezetéséről szóló 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet értelmében a veszélyhelyzet ideje alatt a horgászszervezeteknek 2020. november 17. napjától a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt, illetve a jogi személyre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket a rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazniuk, mivel a horgászszervezet legfőbb döntéshozó szerve (közgyűlés, küldöttközgyűlés) a döntéshozatalban az R3 alapján akadályozott, így a tagszervezeti, tagszervezeti egyesületi közgyűlések, küldöttgyűlések, értekezletek, évzáró rendezvények megrendezése 2020. december 11-ig tilos.
26. A 25. pont alapján ügyvezetésnek minősül az elnökség, illetve az operatív irányítói szerepet ellátó horgászszervezeti vezető (ügyvezető elnök, ügyvezető igazgató, szövetségi titkár) tevékenysége.
27. A horgászszervezet ügyvezető szervének ülése elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével történő részvétellel tartható meg, vagy a határozathozatalra veszélyhelyzeti döntésként ülés tartása nélkül is sor kerülhet, akkor is, ha a horgászszervezet létesítő okirata (alapszabálya) e lehetőségekről és annak feltételeiről nem rendelkezik.
28. Veszélyhelyzeti döntés a horgászszervezet törvényes működésének fenntartásához, a veszélyhelyzet miatt kialakult helyzet kezeléséhez szükséges, valamint az észszerű és felelős gazdálkodás körében felmerülő halaszthatatlan ügyekben történhet. Veszélyhelyzeti döntésnek minősül az esedékes tisztújítás elhalasztása is, legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napra.
29. Az ügyvezetés veszélyhelyzeti döntéssel a horgászszervezet alapszabályát nem módosíthatja (kivéve, ha arra a veszélyhelyzet ideje alatt hatályba lépő jogszabály rendelkezése alapján van szükség), a horgászszervezet jogutód nélküli megszűnéséről nem dönthet, annak átalakulását, egyesülését vagy szétválását nem határozhatja el, és folyamatban lévő átalakulásban, egyesülésben vagy szétválásban a legfőbb döntéshozó szerv hatáskörébe tartozó kérdésben nem dönthet.
30. Az elnökség, mint ügyvezetés érvényes veszélyhelyzeti döntést csak akkor hozhat, ha az elnökségi tagok többsége a döntés meghozatalát megelőzően a határozati javaslattal egyetért. Az operatív irányítói szerepet ellátó horgászszervezeti vezető érvényes veszélyhelyzeti döntést csak akkor hozhat, ha arra érvényes hatáskörrel rendelkezik, továbbá ha azzal a munkáltatója egyetért.
31. A veszélyhelyzeti döntést a veszélyhelyzet megszűnését követő legfeljebb 90. napra összehívandó rendkívüli legfőbb döntéshozó szervi ülés napirendjére kell tűzni. Ha az utólagos döntéshozó szervi határozat a korábbi döntést megváltoztatja vagy hatályon kívül helyezi, az nem érinti az azt megelőzően keletkezett jogokat és kötelezettségeket.
32. A további horgászszervezeti döntéshozatali kérdésekben a MOHOSZ OHSZK az 51. pontban foglaltak szerint ad tájékoztatást.
33. Horgászszövetségi rendezvényekre a 2020. évben már nem kerül sor.
VIII. Központi ügyintézés
34. A MOHOSZ OHSZK főigazgatója „az új típusú koronavírus második hulláma okozta járványügyi ideje alatt a Magyar Országos Horgász Szövetség Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ működésének egyes szabályairól, valamint a végrehajtás érdekében elrendelt rendkívüli munkajogi intézkedésekről (III.)” szóló 4/2020. (11.02.) ügyviteli szabályzatával a központ és a kirendeltség tekintetében rendkívüli munkarendet vezetett be, de ezen munkarend – korlátozott személyes ügyintézői jelenlét és folyamatos telefonos elérhetőség mellett – továbbra is biztosítja a MOHOSZ OHSZK működőképességének megőrzését, egyben munkatársai egészségének fokozott védelmét az ezzel összefüggő kockázatok minimalizálása mellett.
35. A 34. pont szerinti ügyviteli szabályzat alapján a személyes ügyintézés biztosított.
IX. Az állami horgászvizsgára, valamint a horgászszervezeti ügyfélszolgálati ügyintézésre, munkavégzésre vonatkozó szabályok
36. 2020. november 12-től 2020. december 11-ig állami horgászvizsga nem rendezhető és ezen időpontig új vizsgaidőpont sem hirdethető meg.
37. Valamennyi, a járványügyi előírások és korlátozások betartásával működő horgászszervezeti ügyintézési és értékesítési pont esetében a maszkviselés az ügyfelek és az ügyintézők esetében egyaránt kötelező, továbbá MOHOSZ OHSZK javasolja, hogy
a) egy légtérben az ügyintézők számát meghaladó számú ügyfél ne tartózkodjon,
b) az ügyfelek egymástól minimum 2 méterre helyezkedjenek el,
c) ha ez megoldható, a várakozásra a b) pont szerinti védőtávolság alkalmazásával a szabadban kerüljön sor,
d) kerüljék az üdvözlés szokásos formáit, így a kézfogást is,
e) kerüljék a készpénzforgalmat, támogassák a bankkártyával történő fizetést,
f) a forgalom eloszlásának érdekében lehetőség nyíljon az időpont-egyeztetésre,
g) gondoskodjanak az ügyfelek és a dolgozók személyi biztonságának növeléséről (fertőtlenítő kézmosás, eldobható kéztörlők)
h) a bejárati kilincsek, feljáró korlátok legalább naponta kétszer fertőtlenítésre kerüljenek,
i) a rendszeres szellőztetés biztosított legyen,
j) a szociális helyiségek fertőtlenítését rendszeresen végezzék el klór tartalmú fertőtlenítőszerrel.
38. A 25-32. és a 34-37. pontok szerinti szabályozások figyelembevételével a MOHOSZ OHSZK felkéri a munkáltatói feladatkörrel rendelkező horgászszervezeteket, hogy a rendkívüli munkarendjükre vonatkozó szabályokat a helyben szokásos módon tegyék közzé és azokat folyamatosan aktualizálják.
39. A HORINFO és a Horgászjegy Kft. központi, telefonos ügyfélszolgálata változatlan ügyintézési időben rendelkezésre áll, ugyanakkor a megnövekedett forgalom okán a telefonvonalak terhelése miatt a várakozási idő meghosszabbodhat. Kérjük, hogy amennyiben az ügy sürgőssége megengedi, akkor alternatív megoldásként az ugyfelszolgalat [KUKAC] horgaszjegy [PONT] hu címre küldött mail formájában érdeklődjenek, s ez esetben a válasz 2 munkanapon belül minden esetben megküldésre kerül.
40. A munkáltatókra és munkavállalókra vonatkozó gazdaságvédelmi intézkedéseket a 485/2020. (XI.10.) Korm. rendelet tartalmazza, a tárgyban a MOHOSZ OHSZK az 51. pontban foglaltak szerint ad tájékoztatást.
X. A haltelepítésekre és a halőrzésre vonatkozó rendelkezések
41. A haltelepítések az előírt bejelentési és halegészségügyi rendelkezések betartása mellett továbbra is elvégezhetők. A haltelepítésekhez kirendelt fogadók és kísérők, ellenőrök, horgászszervezeti vezetők jelenléte munkavégzésnek minősül, s a kijárási tilalom időszakában a 4. pont szerinti okirattal igazolható. A telepítések szervezett megtekintése tilos.
42. A haltelepítések során a halszállítással kapcsolatban a NÉBIH és az egyéb hatóságok élőállat szállítmánnyal, belföldi áruszállítással kapcsolatos rendelkezéseit és tájékoztatóit kell alkalmazni azzal, hogy a személyes érintkezés kizárólag a járványügyi előírások és korlátozások betartása mellett lehetséges.
43. Az állami és köztulajdon védelme érdekében a hivatásos halőrök munkavégzése a vezénylési rend szerint támogatott, a munkáltató a 4. pont szerinti okiratot számukra biztosítani köteles.
44. A társadalmi halőrök tevékenysége, munkavégzése a 4. pont szerinti kijárási tilalom időszakában a MOHOSZ OHSZK részéről nem támogatott.
XI. Általános tájékoztatás
45. A MOHOSZ OHSZK felhívja a horgászokat és a horgászszervezeteket, hogy kövessék nyomon a hiteles kormányzati tájékoztatást nyújtó www.koronavirus.gov.hu oldalt, illetve külön is tájékoztassák a fokozottan veszélyben lévő az idős horgásztársakat a fertőzés veszélyének csökkentési lehetőségeiről, továbbá tartsák be az aktuális veszélyhelyzeti, védelmi, járványügyi rendelkezéseket.
46. A MOHOSZ OHSZK felhívja a horgászokat, hogy ha horgászat mellett döntenek, akkor
a) tömegközlekedés használata esetén maszkot viseljenek,
b) személygépkocsiban maszkviselés nélkül csak az ugyanazon háztartásban élők induljanak együtt,
c) a vízparton a területi jegyek kiváltása során kerüljék a tömeges sorban állást, amennyiben ez elkerülhetetlen, tartsanak egymástól legalább 2 méter távolságot, a horgászhelyek tekintetében a nem ugyanazon háztartásban élők pedig az 3 méteres távolságot minden irányban tartsák egymástól,
d) a horgászat teljes időtartama alatt kerüljék a társas érintkezés megszokott formáit,
e) ha a horgászhelyen rendelkezésre állnak közös használatú eszközök, ülőalkalmatosságok, azokat használat előtt és után is egyénileg fertőtlenítsék,
f) fokozottan ügyeljenek rá, hogy szemetet (pl. élelmiszer csomagolóanyagokat, használt zsebkendőket, papírtörlőket) ne hagyjanak maguk után, azokat gyűjtsék össze és tegyék a (lehetőleg egy zacskóba csomagolva) a legközelebbi hulladékgyűjtőbe.
47. A MOHOSZ OHSZK felhívja a horgászok figyelmét, hogy a halőr
a) az aktuális védelmi, járványügyi jogszabályi rendelkezések megszegőit a rendőrhatóság felé feljelenteni köteles,
b) a jogszabályi és horgászszervezeti járványügyi előírások és korlátozások be nem tartása esetén a horgászat beszüntetését kezdeményezheti.
XII. Záró rendelkezések
48. Jelen tájékoztató III. 2020.11.20-tól a visszavonásáig hatályos, egyidejűleg a kiadásával hatályát veszti „a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány magyarországi őszi, második hulláma okán elrendelt veszélyhelyzet okán a horgászattal, a horgász- és horgászsport rendezvényekkel, valamint horgászati ügyintézéssel, okmánybiztosítással kapcsolatban elrendelt, illetve javasolt eljárásrendről (II.)” MOHOSZ tájékoztató.
49. A MOHOSZ valamennyi, ezen tájékoztatót érintő változásról, vagy a tájékoztató hatályon kívül helyezéséről a weblapján és Facebook elérhetőségén keresztül, valamint körlevél keretében is haladéktalanul értesíti a horgászszervezeteket, illetve a HORINFO rendszeren keresztül a regisztrált, egyéni e-mail címmel rendelkező horgászokat.
50. A MOHOSZ OHSZK elrendeli, hogy az aktuális lapzárta időpontjában érvényes tájékoztató a Magyar Horgászban, mint a MOHOSZ hivatalos lapjában az 1. pont szerinti veszélyhelyzet időszakában minden lapszámban teljes terjedelmében közlésre kerüljön.
51. A tájékoztató tárgyában felmerülő kérdések megválaszolása tekintetében az Igazgatási és Szervezési Osztály vezetőjét a titkarsag [KUKAC] mohosz [PONT] hu címen lehet elérni, s a válaszadásra a küldő mail címre 2 munkanapon belül sor kerül.
Kérjük és megköszönjük szíves együttműködésüket! Továbbra is vigyázzunk egymásra!
Jó egészséget kívánva:
Dr. Szűcs Lajos elnök megbízásából Dr. Dérer István főigazgató