Nagy érdeklődés mellett az Országos Vadásznap és Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál keretében rendezték meg az idei STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság szeptember 7-i döntőjét. A megmérettetésen összesen negyven csapat mérte össze tudását, festői környezetben, a Pákozd-Sukorói Arborétum területén. A dobogó legfelső fokára rendkívül színvonalas és izgalmas csatában, kiemelkedő teljesítménnyel, a tavalyi ezüstérmes, Mecsekerdő Zrt.-Ritrovi Kft. csapata állhatott fel.
A hétvégi versenyre a tavasz óta tartó regionális elődöntőkön keresztül kerülhettek be a csapatok. Póstelek, Nagykanizsa, Pilisszentiván, Császár, Keszeg és Bükkzsérc regionális versenyei után most az idei legnagyobb megmérettetés várt a fakitermelőkre, tűzoltókra és erdész tanulókra. Az indulók palettája nagyon széles volt: állami erdőgazdaságok, fakitermelő vállalkozók, oktatási intézmények csapatai küzdöttek az ország minden részéről. A 40 csapat két fordulóban mérhette össze tudását, az erdőben végzett leggyakoribb munkaműveleteket utánzó döntés, kombinált darabolás, gallyazás, választékolás, hasítás, sarangolás fő számokban, illetve a motoros láncfűrész vezetőlemez-szerelésben versenyeztek.
A versenyzők saját STIHL gépeiket használták, többek között az MS 661 extrém erős motorfűrészt és az MS 500i modellt. A szerelés versenyszámban pedig próbára tehették a STIHL MS 462 motorfűrészét, amely a legkönnyebb nagy teljesítményű gép a 70 cm³ lökettérfogatú motorfűrészek osztályában, és amelyet a STIHL hazai központja biztosított számukra.
A legérdekesebb versenyszám kétségkívül a szerelés versenyszám volt, amely során új rekord született. A délelőtti 17 másodperc napi rekordot, néhány óra elteltével két csapat, az Északerdő-Encsitűz és az Északerdőtűz gárdája is 13 másodperc alá vitte, ugyanis ennyi idő elegendő volt nekik arra, hogy biztonságos precíz körülmények között fordítsák meg a vezetőlemezt. “Ez egészen emberfeletti teljesítmény” – mondta az egyik versenyző a tűzoltók teljesítményét látva.
„A csapatok minden évben egyre felkészültebbek és profibbak, de ami még ennél is fontosabb, hogy egyre biztonságosabban hajtják végre a munkaműveleteket. A kötelező munkavédelmi felszerelések közé tartozik a saját munkavédelmi bakancs, valamint a sisak, a fülvédő tok, a kesztyű és a vágásbiztos nadrág, amelyeket mi biztosítunk a résztvevők számára. Az idei döntő is balesetmentesen zajlott, így jó úton haladunk afelé, hogy az erdészeti munkaműveletek egyre biztonságosabbá váljanak” – mondta Bakon Gábor, a STIHL magyarországi képviseletének ügyvezetője.
Az első nyolc csapat idén is megszerezte az indulási jogot a 2020-as Bajnokok Bajnoka fakitermelő kupára, amelyen így az alábbi csapatok vehetnek részt:
1. Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt. (232)
2 . Északerdő 100+ (270)
3. Gemenc Zrt. (291)
4. Dalerd Zrt. – Nagy István csapat (300)
5. Silvanus 2001 Kft. – Molnár Ervin e.v. (313)
6. Süttői Hántoló Szarvasok (315)
7. Agrogold Császár – Karsai Team (317)
8. Bakonyi Bogvágó Banda – Bakonyerdő Zrt. I. csapat (327)
A verseny végén a dobogósoknak Bakon Gábor, az Andreas STIHL Kft. ügyvezetője és Szentesi Levente marketing igazgató adott át nagy értékű vásárlási utalványokat. A rendezvényen elbúcsúztatták Gémesi Józsefet is, aki évek óta kíséri végig a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságot, emelve ezzel a fordulók szakmai színvonalát. A bükkzsérci regionális fordulót követően a STIHL képviselője ezt a fajta munkát abbahagyta, ám a versenyzők is reményüket fejezték ki, hogy viszontlátják még egy-egy térségi vagy országos versenyen.
A 18. Országos Fakitermelő Bajnokság eredményei innen tölthetők le.
Az eseményről hivatalos fotók és videók az alábbi erdomezo.hu galériából tölthetők le.