Életmód

Ezek a legnépszerűbb gyorsétterem-láncok

Agrofórum Online

Milliók esznek naponta gyorséttermekben, amelyhez már minden eddiginél több lehetőség áll rendelkezésükre. A hamburgertől kezdve a thai étkezésig szinte minden kategóriában létezik már gyorsétterem.

2019-ben az ötven legnagyobb gyorsétteremlánc több mint 200 milliárd dolláros bevételt ért el az Egyesült Államokban. Nem meglepő, hogy a McDonald’s áll az első helyen, több mint 40 milliárd dolláros árbevétellel. A vállalatnak sikerült jelentősen felülmúlnia versenytársait. A társaság majdnem a dupláját érte el a második legnagyobb gyorsétterem-lánc, a Starbucks kávézó árbevételének. Igaz a 21,55 milliárd dollár a Seattle-i kávézóláncnál 5 százalékos növekedést jelentett a 2018-as adathoz képest. Utánuk a Chick-fil-A csirkézőlánc következik, majd a mindenféle élelmiszert kínáló Taco Bell. Ötök a hamburgerező Burger King, majd a Subway szendvicsező jön a sorban. A Wendy’s hamburgerlánc árbevétele már nem éri el a tízmilliárd dollárt. A Dunkin’ fánkozó, a Domino’s pizzázó és a Panera Bred szendvicsező fért még be az első tízbe.

A rangsor alapján egyértelmű, hogy az amerikaiak még mindig szeretik McDonald’s-jukat és még mindig a hamburgerezők a legnépszerűbb gyorséttermek. Ha az ötven legnagyobb gyorsétterem-láncot nézzük, akkor azok árbevétele közül 81,6 milliárd dollárral a 14 hamburgerező az első. Utánuk a fánkozók jönnek 36,3 milliárd dollárral, majd az alapvetően csirkéből készült ételeket kínálók 27,2 milliárd dollárral. A szendvicsezők 26,4 milliárd dollárral, az általános kínálatú gyorséttermek pedig 22,8 milliárd dollárral folytatják a sort. A kategórialista végén a pizzázók vannak 20,4 milliárd dollár bevétellel.

A tíz legnépszerűbb gyorsétteremlánc (helyezés, cégnév, kategória, Az Egyesült Államokban 2019-ben elért árbevétel milliárd dollárban), Forrás: visualcapitalis

Fontos megjegyezni, hogy ezek a számok csak a gyorséttermek adatait tartalmazzák és 2019-esek, tehát teljes egészében a koronavírus járvány előtti időszakról van szó. A QSR Magazine adatait felhasználva a visualcapitalist nézte meg egyébként, hogy miként néz ki ez a piac. A globális pandémia számos láncot lépéskényszerre szorított, például a McDonald’s 14 000 amerikai helyszíne közül 200-at tartósan bezárt, a Dunkin’ pedig 2020 végéig 450 éttermet fog bezárni. A Starbucks bejelentette, hogy 2021 közepéig véglegesen 400 egységet kíván bezárni.

Mivel az online értékesítés minden eddiginél fontosabb, az erős digitális jelenlétű láncok jobb helyzetbe kerültek, mint a járvány előtt voltak. A fizikai távolságtartási lehetőségekkel rendelkező láncok, például az áthajtásos kiszolgálásúak is jobb helyzetben vannak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

A gyorséttermek a túlélésen dolgoznak

2020. március 26. 16:02

A bérleti és a franchise díjak halasztásával akarnak segíteni a gyorséttermek az egyes egységeknek.

Profitzuhanás a gyorsétteremláncnál

2020. július 31. 10:47

Profitsoron a gyorsétteremlánc 66 centtel zárta a negyedévet, ami közel 70 százalékos visszaesésnek felel meg éves bázison, míg a várakozásoktól 8 centtel marad el.

A McDonald's profitján érződtek a növekvő költségek és a járvány hatásai

2022. január 29. 05:34

A McDonald's Corp. gyorsjelentésében beszámolt arról, hogy elmaradt a bevételi és profitvárakozásától.

Nézeteltérés a McDonald’s-nál

2020. december 11. 06:24

A vállalat franchise partnerei azt mondják, hogy kénytelenek lesznek megemelni a „Happy Meals” menük árait, ha a McDonald's megszünteti azt a havi 300 dolláros támogatást, amelyet a partnerek az étkezéshez tartozó játékok költségeinek ellensúlyozására kaptak eddig.