Életmód
Életmód

Gyógynövénytörténetek: a százszorszép

Gyógynövénytörténetek: a százszorszép

Agrofórum Online

A szerény százszorszépnek ritkán szentelünk figyelmet, noha a tavasztól őszig terjedő időszakban szépséges virágai tömegesen díszítik a gyepünket, az út menti területeket és a végtelen mezőket.

Az oly gyakran haszontalan „gyomnövényként” említett százszorszép azonban „rivaldafényt” érdemel, mivel ez a növény bizony csodálatos gyógyerővel bír. Az első és a második világháború idején például sebgyógyulást elősegítő gyógynövényként szolgált. Úgy tartották, ezt a virágot egyenesen Isten szórta a Földre, hogy vigaszt nyújtson azoknak a szülőknek, akiknek a fiai elestek a fronton.

A százszorszép angol neve annyit tesz, mint „a nappal szeme”, ami arra utal, hogy a növény virágai alkonyatkor becsukódnak. Egyéb magyar elnevezései a bojtocska, csibevirág, péra, murvairózsa, sztokrásza, tavaszhozófű. Latin neve Bellis perennis.

Gonosz szellemek ellen is bevetették

A százszorszéphez meglehetősen sok babona fűződik. Az egyik jól ismert babona a szerelemjóslás, amelynek során a virág fehér szirmait egyesével letépkedve „jósolják meg” a lányok maguknak, hogy a kiszemelt fiú szereti-e vagy nem szereti őket. Az utolsó szirom adja meg a feltett kérdésre a választ, aztán csak ki kell várni, vajon bebizonyosodik-e jóslat…
A másik közkedvelt tradíció a százszorszépből készített koszorúk viselése, ami azonban a régmúltban nem valamiféle divathóbort volt (ami manapság jól mutat az instán), hanem egy olyan mágikus védelmező szimbólum, amely megvédte az embereket a gonosztól. Olykor házak ajtajára is felakasztották, hogy az ártó szellemek ne férkőzhessenek a ház népéhez, különösen a kisdedekhez.

A virágok kivonata bizonyítottan gyógyhatású, a sebgyógyulást segíti
A virágok kivonata bizonyítottan gyógyhatású, a sebgyógyulást segíti

Gyógyerővel bírt, ezért nagyra becsülték

A százszorszép gyógyászati célú felhasználása leggyakrabban abban merült ki, hogy a kiszárított virágfejeket olajba áztatták, majd a keverékből kenőcsöket készítettek külső használatra – főként sebgyógyításra, zúzódásokra, duzzanatokra, csípésekre, fizikai sérülésekre. Vízben áztatva a virág gyógyerejét borogatásként használták (például köszvényes fájdalmakra), tea formájában pedig ízületi fájdalmat és lázat csillapítottak vele.

Egy napjainkban végzett kutatás szerint a szárított százszorszép virágainak porított és n-butanolban kivont virágai felgyorsították a sebgyógyulást és csökkentették a hegesedést a bőr felszínén lévő sebeken, tehát nemcsak misztikus, de tudományos bizonyíték is van arra, hogy valóban hasznos ez a szépséges kis virág.

Forrás: https://herbsociety.org.uk/2021/02/20/herb-histories-daisies-the-days-eye-in-love-and-war/

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Energiaitalok helyett: matcha tea, az egészséges koffeinbomba

2024. május 6. 15:10

Érdemes kipróbálni a matcha teát, mert rendkívül egészséges, magas koffeintartalma felpörget, és az alapanyaga 100% növényi.

Ha viszket, ha vérzik: kezelje cickafarkkal!

2024. május 5. 16:10

A cickafark évszázadok óta használt gyógynövény, amelynek vérzéscsillapító, gyulladáscsökkentő hatást tulajdonítanak.

Frissen szedett gombából készíthető kalóriaszegény finomságok

2024. május 4. 16:10

A gombát ezerféleképpen el lehet készíteni: grillezve is isteni, és apró tésztákba töltve, Wellington-bundában húsra simítva és tésztához kínálva petrezselymesen-tejszínesen, vagy fehérborban megpárolva, salátákba és rizsbe keverve.

Mi a jelentése az 5 legnépszerűbb anyák napi virágnak?

2024. május 4. 08:10

A tulipán az anya és a gyermeke közötti végtelen szeretetet szimbolizálja.

Gyógynövénykivonatokat tartalmazó hústermékcsaládot fejlesztettek ki

2023. április 26. 10:34

Komplex gyógynövénykivonatokat tartalmazó, fokozott antioxidáns tulajdonságokkal és csökkentett tartósítószer-mennyiséggel rendelkező hústermékcsaládot fejlesztett a felgyői vágóhidat működtető Gulyás János és Társa Kft.

Immunerősítő gyógynövények

2023. március 12. 09:34

Tudja, hogy melyek azok az immunerősítő gyógynövények, amelyek segíthetnek a megfázásos tünetek és az influenzás megbetegedések leküzdésében?

15 milliárd forint pályázható ültetvénytelepítésre, gyógynövénytermesztésre

2021. május 26. 08:45

Május 24-e óta benyújthatók a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatási kérelmek. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Gazdainfó: áprilisban jön a pályázati kiírás ültetvények telepítésére - gépekre is lesz forrás

2021. február 22. 08:54

Az Agrárminisztérium már az AKG-hosszabbítással egy időben, tavaly év végén közölte szándékát egy új ültetvény telepítési pályázat kiírására. A szakmai és szakmaközi szervezetekkel együtt dolgoznak a részleteken, hogy minden szempontból a piaci igények kielégítésnek megfelelő támogatást készítsenek elő.