Életmód

Mit tudnak a világ legokosabb városai 2024-ben?

Agrofórum Online

A hőmérséklet globális emelkedése és a környezeti változások minden országra hatnak, ami miatt a városok új kihívásokkal néznek szembe a fenntarthatósággal kapcsolatban. Néhány hely azonban intelligens megoldásokat valósított meg, amelyek célja a hosszú távon magas életminőség megteremtése. Ezekkel példát mutatnak a világ többi része számára.

E kezdeményezések fejlődésének nyomon követése érdekében az  International Institute for Management Development (Nemzetközi Menedzsmentfejlesztési Intézet – IMD) évente összeállítja a világ legokosabb városainak rangsorát, amely az egyes városok gazdasági és technológiai erején alapul, valamint azon, hogy ezek hogyan javítják az életminőséget és kínálnak megoldásokat a társadalmi kihívásokra.

A most ötödik éve elkészülő Smart Cities Index 2024 keretében 142 város lakosaitól gyűjtöttek adatokat, hogy megismerjék véleményüket városuk egészségéről és biztonságáról, mobilitásáról, tevékenységeiről, lehetőségeiről és irányításáról.

Érdekes módon idén egyetlen észak-amerikai vagy afrikai város sem volt a legjobb 20 között, és három város kivételével a legjobb 20 város mindegyike Európában vagy Ázsiában található. A BBC öt toplistás hely lakosaival beszélgetett, hogy megtudja, melyek azok a jellemzők, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolják az életükre.

A világ 10 „legokosabb” városa (a Smart Cities Index 2024 alapján):

  • Zürich
  • Oslo
  • Canberra
  • Genf
  • Szingapúr
  • Koppenhága
  • Lausanne
  • London
  • Helsinki
  • Abu-Dzabi

Canberra, Ausztrália

Az index harmadik helyezettje, és egyike azon kevés nem európai vagy ázsiai városoknak, amelyek a legjobb 20 között szerepelnek. Ausztrália fővárosa különösen jó eredményt ért el alacsony légszennyezettségével, zöldterületeinek számával és a kisebbségi lakosok befogadásával. A helyiek szerint erős a közösségi érzés, a lakosok segítenek egymásnak, ami barátságos hellyé teszi Canberrát.

A városban hangsúlyt helyeznek a természetközeliségre és a fenntarthatóságra. Canberra fejlett a tiszta energiával és a megújuló energiával kapcsolatos kezdeményezések terén. A város ambiciózus célokat tűzött ki, hogy 2045-re elérje a nettó nulla kibocsátást, és ez megmutatkozik a folyamatos villamosításban és a megújuló energiaforrások bevezetésében.

Canberra olyan technológiákat is bevezetett, amelyek vonzóbbá teszik a startup-alapítók és más vállalkozások számára – ami segíti az innovációt. A város intelligens kezdeményezései, köztük az intelligens világítás, a hulladékgazdálkodás és a forgalomirányítási rendszerek, jelentősen javítják a szolgáltatások hatékonyságát és fenntarthatóságát. Az erős, nagy sebességű internet támogatja az általános összekapcsolhatóságot és a távmunkát.

Canberra
Canberra

Szingapúr

Az index ötödik helyén álló Szingapúr két helyet ugrott előre a rangsorban, köszönhetően annak, hogy biztonságos, a közlekedés és az oktatás rendezett, és online intézhető a bürokratikus feladatok jelentős része.

Szingapúr tömegközlekedési rendszerét nagyban javítja a nyílt adatok és az érintésmentes fizetési technológiák alkalmazása, ami kényelmessé teszi az utazást. Rengeteg adat érhető el a forgalmi szokásokról, a busz- és vonatmenetrendekről és az állomásokon tartózkodók számáról, amelyeket az alkalmazásfejlesztők és a várostervezők felhasználhatnak az ingázóknak szóló megoldások kialakításához. Így segítik őket az utazási útvonalak optimalizálásában, az időmegtakarításban és a torlódások csökkentésében.

Szingapúr a fenntarthatóságra is összpontosít, innovatív megoldásokat használ a városi környezetben történő élelmiszer-termelésre.

Szingapúr
Szingapúr reptere

Lausanne, Svájc

Míg három svájci város is bekerült a top 10-be (köztük Zürich az első, Genf pedig a negyedik), a kisebb Lausanne még mindig a mérete fölött teljesít. A hetedik helyen áll, annak ellenére, hogy lakossága csak 150 000 fő körül van. A város mérete azonban valójában a lakosok szerint az egyik erőssége.

A helyiek szeretek Lausanne-ban élni, mert ez egy olyan kisváros, amely egy nagyváros minden kényelmével rendelkezik. Minden közel van gyalog is, az állomástól mindössze 15 perc a a Genfi-tó és 15 perc a városközpont.

A város komolyan veszi a természet közelségét, és sokat költ parkokra, kertekre és egyéb zöldterületekre. Emellett a város továbbra is elkötelezett a digitális kezdeményezések fenntartható módon történő segítése mellett, és támogatja a közigazgatás digitális átállását. Egy mobilalkalmazás gyakorlati információkat nyújt a Lausanne-ba látogatók és az ott élők számára. A lausanne-iak számára pedig elérhetőek az e-közigazgatási szolgáltatások.

Lausanne
Lausanne

London, Egyesült Királyság

Az index nyolcadik helyén (két helyet rontva a tavalyhoz képest) London továbbra is jól szerepel az online szolgáltatások könnyű elérhetőségével. A közlekedés remek, London pedig szórakoztató hely, ahol a hét minden napján sok minden történik.

A város elkötelezett a fenntarthatóság mellett. Az intelligens hálózatok és a megújuló energiaforrások használata egyre jobban terjed, mind az épületek tervezésénél, mind az energia előállítása során. London elkötelezett amellett, hogy „tiszta várossá” váljon. A Transport for London célkitűzései szerint 2041-re az utazások 80%-át aktívan – gyaloglással, kerékpározással és tömegközlekedéssel – kell teljesíteni.

A város fenntarthatóság iránti elkötelezettsége az elektromos járművek infrastruktúrájának kiépítésében is megmutatkozik.

London
London

Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek

Abu-Dzabi idén három helyet lépett előre a rangsorban, és a 10. helyet szerezte meg. A város rendkívül jó eredményeket ért el a közlekedés egyszerűsítése és az online foglalások terén, magas a higiéniai színvonal még a város legszegényebb területein is, az iskolákban a digitális oktatásra nagy hangsúlyt fektetnek, és különböző etnikumú emberek könnyen beilleszkednek.

A lakosok számára a város közlekedési rendszerét intelligens megoldásokra alapozzák, amely egyben nagyon kényelmes is. Ez a fejlett rendszer nemcsak a dugókat csökkenti, hanem a környezetterhelést is minimalizálja.

A fenntartható városfejlesztés mintájaként emelik ki az Abu-Dzabin belül található, nemrég tervezett Masdar City nevű városrészt is, amely ötvözi a hagyományos arab építészetet a modern technológiával, hűvös környezetet biztosítva még a perzselő nyári hónapokban is. A háztetőkön elhelyezett napelemekkel hasznosítják a nap energiáját, így ez az egyik legnagyobb fotovoltaikus létesítmény a Közel-Keleten.

Abu-Dzabi
Abu-Dzabi

Fotók: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

A szén-dioxid megkötése a borászatban

2021. július 19. 07:38

A szén-dioxid a must cukortartalmának alkohollá történő átalakulása során képződik, köszönhetően az élesztőgombák lebontó tevékenységének.

Anyáról fiúra száll – A világjárvány idején is prémium élelmiszert gyártanak

2022. szeptember 3. 10:40

Jó pár éve már annak, hogy Nagy Lajosnéval, a Nagyné és Fiai Tehenészet és Tejfeldolgozó Üzem vezetőjével beszélgettem Hosszúpályiban.

Látogatás a Tápió Natúrparkban

2023. október 5. 05:40

A Tápió Natúrpark számos lehetőséget nyújt a kikapcsolódást keresők számára, de a legfontosabb, hogy elsősorban az ott élők számára igyekeznek egy fenntarthatóbb világot építeni, ahol a természeti és kulturális értékek nem vesznek el és élhetők a települések.

Marokkói áruszállítás várható Lengyelországból

2021. augusztus 21. 04:38

A remények szerint a marokkói agrár-élelmiszeripar képes lesz kiaknázni az európai értékesítési lehetőségeket, amennyiben továbbra is betartja a nemzetközi minőségi előírásokat.