Szerencsémre vagy balszerencsémre, megítélés kérdése, az engem körülvevő emberek igen nagy biztonsággal mozognak a konyhában, legyen szó akár sütésről, főzésről, befőzésről vagy – igen, jól olvassák – „besütésről”. Lilla barátnőm lekvárjai, a hagyományos eljárás mellett, a sütőben is készülnek.
Többször kikérdeztem már arról, pontosan hogy és mit és mennyit, majd ezt követően mindig megállapítottam magamban, ez cseppet sem bonyolult. Mire ezt követően a cselekedetig eljutottam volna, sajnos/szerencsére kaptam az így készített lekvárból, így nem veselkedtem neki a műveletnek.
De ebben az évben véget ért a potyázás. Még az olyan gyümölcsfalók, mint én, sem tudták a bőséges termés minden darabját frissében megenni, így elérkezett a régóta halogatott művelet,
a besütés.
Mint azt feljegyeztem, a szilvát abszolút cukor nélkül, a sárgabarackot pedig a megszokottnál kevesebbel készíti el Lilla. Véleménye szerint ez a mennyiség tovább csökkenthető, olyan mértékben, ahogy az ízlelőbimbóinknak és súlyunknak a legmegfelelőbb.
Amikor a fajtákról faggattam, elmondta, hogy ehelyett inkább a gyümölcs érettségére figyel. Szempont számára az is, hogy azt használja fel, ami kertjükben megterem, ugyanis így pontosan tudja, mikor és mivel volt az permetezve.
Azoknak, akik nem tudnak ilyen módon alapanyagokhoz jutni, jó alternatívát jelenthetnek az ökopiacok (elérhetőségek itt), ahol garantáltan vegyszermentes a kínálat.
A leszedett gyümölcsöt (legyen az szilva vagy barack, körte) megmossa, darabolja és mielőtt egy magasfalú tepsibe tenné, annak az aljába fél dl ecetet önt. Ez – többek között – megakadályozza a tapadást, odaégést.
Bármilyen gyümölcsről is legyen szó, bőségesen telerakja azzal a tepsit, hiszen sütés közben jócskán csökken majd a halom mérete. Mint azt megosztotta velem, ezt követően a sárgabarackhoz másfél kg cukrot adagol.
Amikor úgy látja, hogy a teljes gyümölcstömeg átmelegedett, akkor 180 fokról visszaveszi a hőmérsékletet 100 fokra, és addig süti így, amíg minden darab meg nem puhult. Mindeközben a sütő ajtaját résnyire nyitva hagyja (ő egy villával vagy a kiskanállal biztosítja a rést), ez kell ahhoz, hogy a lassú sütés közben el tudjon párologni a fölösleges folyadék.
Amikor kellően megpuhult minden darab, akkor turmixgéppel pépesít, majd folytatja a sütést. Tapasztalata szerint ahhoz, hogy kellő eredményt érjünk el, hat-nyolc óra szükséges. Ami szerinte szintén lényeges információ az, hogy pl. a barack, szemben a dzsemfixes gyors megoldással, sokat veszít eközben a színéből, jóval barnább lesz az ilyen módon készült lekvár.
De az íz, az kárpótól a látványért,
ezenkívül a hosszú, lassú eljárás eredménye az, hogy a lekvár maga plusz tartósítási óvintézkedést nem igényel. Arra azonban figyelni kell, hogy az üveg, amelybe kerül, csíramentes legyen.
Ezt Lilla úgy oldja meg, hogy az üvegeket beteszi ismét egy nagy tepsibe, aminek az aljára most nem ecet, hanem víz kerül. Ebbe állítja az üvegeket fejjel lefelé fordítva, mint ahogy a kupakokat is.
A sütőt felforrósítja, így a kupakokat és az üvegeket is. Ezt követően, vigyázva, hogy semmivel se érintkezzenek, megvárja míg kihűlnek, ezt követően jöhet csak a lekvár. Dunsztolásra pedig nincs semmi szükség.
Ha a jóból is sok
Valószínű, hogy azokkal, akik rendszeresen főznek be, előfordult már, hogy azzal szembesültek, nem a várt tempóban fogynak az üvegek a polcokról. Lillának két módszere van ennek elkerülésére, az egyik az ízesítés, a másik a késleltetés.
Az ízesítés alatt azt kell érteni, hogy a mainstream mellett készülnek fahéjas szilvalekvárok, de 18 éven felülieknek javasolt barackpálinkás baracklekvárok is a konyháján. A késleltetés pedig a fagyasztást jelenti.
„Ha sok a gyümölcs, akkor fagyasztok, egyrészt mert ez a legegészségesebb módja a tartósításnak, másrészt pedig ezzel elkerülöm azt, hogy felhalmozódjanak a dzsemek, befőttek. Tavasszal, amikor fogynak az üvegek, akkor előfordul, hogy nem csak levesalapanyagnak szolgálnak, hanem lekvárnak is.
A tavalyi évben a fagyasztott ribizliből készült lekvár, amely azért volt különleges, mert eltérő színű, ízű és érési idejű gyümölcs volt az alapanyaga. Sokkal finomabb volt, mint amikor csak egyfélét használtam. Ezt az eltérő érési idő miatt nem lehetett volna másképp megvalósítani.” Szóval, a nyárral együtt nem kell a befőzésestől is búcsút venni, főleg mert még bőven előttünk van pl. a sütőtökszezon. Bár az elmúlt években egyre többféle formában, ételben találkozom ezzel, de
a sütőtök ivólé még különlegességnek számít.
Már akinek, mert nekem olyan barátnőm is van, aki ezt, akárcsak a zölddió befőttet csodálatosan készíti. Jöjjön hát Éva receptje:
„Másfél kg sütőtököt meghámozok, magjait kikaparom, húsát kockákra vágom. Egy kg megtisztított mennyiségre van szükségem, ezt vízben puhára főzöm, megvárom, míg kihűl, majd turmixolom az egész adagot.
1 dkg citromsavat és a 25 dkg cukrot hozzáadok, pótlom az elpárolgott folyadékot, körülbelül 1 l vízzel. Ezt követően felfőzöm, forrásig. Ha ezzel mind megvagyok, akkor tiszta, még meleg üvegekbe töltöm és azokat szárazgőzbe teszem, és ott tartom, amíg teljesen ki nem hűltek.”
Akinek esetleg ellenérzése van a sütőtökkel szemben, annak elárulom, hogy Éva ugyanezzel a módszerrel az őszibarackból is remek ivólevet készít.