Agrárhírek

Könnyítések a gazdálkodási napló benyújtási folyamatában

Agrárminisztérium

A már 2024. január 12-én megjelent közleményben jelzett módon - tekintettel a felmerült informatikai nehézségekre - az Agrárminisztérium két héttel, február 15-ig meghosszabbította a gazdálkodási napló elektronikus (eGN) benyújtására nyitva álló időszakot. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál kialakított új eljárás segítséget jelent a gazdálkodóknak.

Az új agrártámogatási rendszer idei tanulóévének tapasztalatai alapján a következő támogatási évben a gazdálkodási naplóban lévő, a kifizetéshez szükséges adatok elektronikus benyújtása új alapokra kerül majd. 

A szaktárca kéri a Tisztelt Gazdálkodókat és az őket segítő tanácsadókat, falugazdászokat, hogy a következő hetekben az alábbiakban ismertetett információkra és az agrártámogatások kifizetésében közreműködő szervezetek együttműködésében most kialakított új eljárásra kiemelt figyelmet fordítsanak, ezzel biztosítható minden érintett számára a támogatás teljes összegéhez való hozzáférés.

A különböző elektronikus gazdálkodási napló kitöltését előíró támogatási programokban részt vevő gazdálkodók legfontosabb tennivalója, hogy a feltöltési kötelezettség keretében az elektronikus gazdálkodási naplót legalább február 15-ig hozzák létre.

Azon gazdálkodóknál, akik az Agrár-ökológiai Program több gyakorlatában (méhbarát növényvédelem, forgatás nélküli művelés, biológiai ágensek használata, nem termelő területek fenntartása), illetve az agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG) és az ökológiai gazdálkodást segítő támogatás (ÖKO) keretében növényvédőszer-használattal összefüggő vállalásokat tettek, kizárólag a permetezési napló tartalma alapján ellenőrizhető, hogy a termelő juttatott-e ki növényvédőszereket, és hogy megfelelő készítményeket használt-e.

A permetezési napló létrehozása és kitöltése során feltétlenül jelölni kell azt is, hogy a termelő milyen támogatási formákban való részvétel okán vezette a naplót. 

A támogatásokhoz kapcsolódó szankció azon ügyfelek esetében nem kerülhető el, akik vagy egyáltalán nem hoztak létre elektronikus gazdálkodási naplót – azon belül pedig a permetezési naplót -, vagy akik az adott támogatásban részt vevő területükön tiltott szert juttattak ki.

Ezért különösen fontos, hogy minden termelő február 15-ig ellenőrizze azon táblái kapcsán a permetezési napló feltöltését, ahol a 2023. évi egységes kérelemben növényvédelmet korlátozó gyakorlatot vállalt.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a február 15-ig hiányos, vagy más okból nem megfelelően kitöltött permetezési naplóval rendelkező, növényvédőszer-használattal összefüggő vállalásokat tett gazdálkodóknak elektronikus üzenetet fog küldeni, amely alapján az abban megjelölt határidőig kiegészíthető lesz az elektronikus gazdálkodási napló permetezési napló része.

Figyeljenek a határidőre!

Ha valóban nem történt kémiai növényvédelem, akkor természetesen nem kell változtatni azon, hogy a permetezési napló nem tartalmaz bejegyzéseket. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az eGN töltés folytonos, így február 15-e után is lehet, sőt szükséges is tölteni, javítani, kiemelten a permetezési napló részét. A támogatások kifizethetősége szempontjából kiemelt fontosságú, hogy a termelők határidőre megadják a Nébih által kért adatokat. 

Emlékeztetünk, hogy a támogatási rendszer szempontjából nem elvárás, hogy a permetezési naplóban a növényvédelmi megfigyeléseket is rögzítsék. Ugyanakkor a 2023-as egységes kérelemben az AKG-kifizetést igénylő gazdálkodók kiemelten figyeljenek arra, hogy a tápanyaggazdálkodási tervet is töltsék fel az eGN-be.

A 2023. évi egységes kérelemben igényelt támogatások rész- és végkifizetésének ütemezését az eGN benyújtásának kötelezettsége nem akadályozza. 

(Fotó: Stokpic/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így tárolható hosszan az egészséges őszi csemege, a gesztenye

2026. október 17. 16:10

A gesztenye az őszi, téli időszak kedvelt csemegéje. A termés hosszú távú tárolásánál néhány dologra figyelni kell a penészedés elkerülése végett.

Amit ezek a kacsák művelnek a szőlőben, arra a gazdák is felfigyelhetnek

2026. október 17. 14:10

Több száz kacsa járja a szőlősorokat, csigákat és rovarokat fogyasztva. A módszert évtizedek óta alkalmazzák.

Megvan az ok, mitől olyan finom a magyar sütőtök, óriási szerencséjük van a szabolcsiaknak

2026. október 17. 13:10

Az ősz elhozta a sütőtök szezonját is, és ilyenkor a legtöbben a nagydobosi termékeket keresik a boltokban. Mitől annyira finomak?

Az apadó Duna páratlan leletet dobott ki magából, ilyet még a győri szakemberek sem láttak

2026. október 17. 09:10

Nem mindennapi leletre bukkantak Győr közelében a Dunában, a jégkorszaki maradványokat a helyi múzeum fogadta be.

Megkezdték az AKG és ÖKO támogatások kifizetését

2023. március 23. 10:41

Megindultak a 2022. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások kifizetései, így a tavaszi munkák idején a tervek szerint mintegy 130 milliárd forint értékben jutnak forráshoz a programokban részt vevő gazdálkodók.

Nőtt az agrárvállalatok hitelállománya

2019. május 23. 09:33

A mezőgazdaságban továbbra is a forinthitelek a meghatározóak, részesedésük a mezőgazdaság hitelállományán belül változatlanul 90 százalék felett van.

Elfogadta az Országgyűlés az új bortörvényt - csökken az adminisztráció

2020. december 26. 04:36

A törvény célja a magyarországi szőlő-bor ágazat hatékonyságának, fenntarthatóságának és jövedelmezőségének javítása.

Hagyomány és modernség: új formában működik az Agrárközgazdasági Intézet

2021. február 7. 12:19

A több mint 60 éves szakmai múlttal rendelkező Agrárgazdasági Kutató Intézet nyomdokain az Agrárminisztérium 2021. február 1-jei hatállyal megalapította az AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Kft-t.